2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Versben számol be a bűncselekményekről a rendőrségi honlap

  • 2014-10-28 17:02:28

Egy-egy tréfásnak szánt versike is megjelenik keddtől Hargita megye rendőrségének honlapján a bűncselekményekről szóló közlemények végén – közölte a hírt a maszol.ro erdélyi magyar portál.

Egy-egy tréfásnak szánt versike is megjelenik keddtől Hargita megye rendőrségének honlapján a bűncselekményekről szóló közlemények végén – közölte a hírt a maszol.ro erdélyi magyar portál. A rendőrségi honlapon versike kíséri azt a hírt, hogy egy gyimesfelsőloki férfi majdnem agyonütötte ivócimboráját egy deszkával, és arról a balesetről szóló közleményt is, amelynek az úttesten szabálytalanul átkelő férfi volt az áldozata. A portál a román nyelvű epigrammák egyikének a magyar fordítását is közölte: „Mellbe ütötte barátját egy léccel,/ mert az isten megáldotta ésszel./ A bajt csak akkor észlelte,/ mikor a rendőrség keresni kezdte”. Gheorghe Filip, a rendőrkapitányság szóvivője a portálnak elismerte, hogy ő maga a szerzője az epigrammáknak. „Az a célom, hogy megpróbáljam a humor segítségével felhívni az emberek figyelmét a társadalmi együttélés szabályaira, hátha így jobban sikerül” – magyarázta a szóvivő.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató