2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Régóta hull a vakolat a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola (volt 2-es iskola) homlokzatáról. Az épület előtti járdarészen nap mint nap gyerekek százai haladnak el, így folyamatos a balesetveszély.

Fotó: Nagy Tibor


Régóta hull a vakolat a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola (volt 2-es iskola) homlokzatáról. Az épület előtti járdarészen nap mint nap gyerekek százai haladnak el, így folyamatos a balesetveszély. Kedden Peti András alpolgármester megkeresésünkre jó hírrel szolgált: amint megkezdődik a vakáció, elkezdik a javítást.

A városi tanács már tavaly és tavalyelőtt is belefoglalta a költségvetésbe külön tételként, azaz nem folyó javítási munkálatként, az épület homlokzatának a javítását, ennek ellenére a mai napig nem került sor a munkálatra, amire már oly régen megérett a Dózsa György utcai épület. Tavalyelőtt 150 ezer, tavaly pedig 200 ezer lejt irányoztak elő erre a célra, és bár a szülők és pedagógusok évek óta panaszkodnak az épület homlokzatának az állapotára, el sem kezdték a javítást. Csupán kisebb munkálatokra került sor, a sportterem tetőzetét felújították, illetve kicserélték a padlózatot. Peti András tegnap elmondta, januárban, a költségvetés jóváhagyásakor a tanács 545 ezer lejt irányozott elő erre a célra, ebből az összegből javítják meg a tanintézet Predeál és Dózsa György utcai homlokzatát és a nyílászárókat, ugyanis műemlék épületről lévén szó, ezek cseréje nem megengedett. A kivitelező kiválasztására szervezett közbeszerzési eljárás megtörtént, és amint a diákok vakációra mennek, hozzáfognak a munkához, így az őszi iskolakezdésig megszüntetik a balesetveszélyt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató