2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Véglegesítették a Kárpátokon áthaladó első autópálya nyomvonalát

  • 2016-11-24 17:10:42

  • MTI

Véglegesítette a közlekedési minisztérium a Kárpátok romániai részén áthaladó első, Nagyszebent Piteşti-tel összekötő autópálya nyomvonalát, amely a tervek szerint 2021-ig épül meg.
Sorin Buse közlekedési miniszter közölte, az építési költségeket 1,6 milliárd euróra becsülik, amelyet 75 százalékos arányban európai uniós pénzekből finanszíroznak, a többi 25 százalékot az állami költségvetésből.
A mintegy 120 kilométer autópálya építését hosszú ideje tervezik, legutóbb 2014-ben kellett volna meghirdetni a közbeszerzési eljárást, de a Victor Ponta vezette akkori szociáldemokrata kormány leállította az eljárást arra hivatkozva, hogy túl sokba kerül a beruházás.
A Déli-Kárpátokon áthaladó autópályának legalább hat alagútja lesz, ezek közül a leghosszabb 1,7 kilométer. Az út megépülésével autópályán lehet majd közlekedni megszakítás nélkül a magyar–román határtól Bukarestig úgy, hogy a dél-erdélyi autópályát is a tervek szerint befejezik 2021 előtt.
Az autópályát a Dacia üzemet működtető, közvetlenül érdekelt Renault francia autógyártó követelte, amely kilátásba helyezte, hogy elköltözteti romániai üzemét, ha nem épül meg a korszerű út. A Renault ugyanis romániai termelése jelentős részét Nyugat-Európába exportálja. Az autópálya megépítését a Dacia alkalmazottai szintén követelték, ők 2014-ben tüntettek is ezért.
Romániában az első tíz hónapban 301 538 járművet állítottak elő, ami 8,3 százalékos visszaesés  a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A termelés csaknem 90 százalékát a Dacia adta. A vizsgált időszakban a román járműexport 9,4 százalékkal, 273 220 járműre csökkent. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató