Vásárhelyi zarándokok a Podbrdón és a Krizevacon

Szeptember első napjaiban Marosvásárhelyről 65 zarándok indult Medjugorjéba Hajlák Attila, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánia segédlelkésze vezetésével.

Fotó: Mózes Edith

Szeptember első napjaiban Marosvásárhelyről 65 zarándok indult Medjugorjéba Hajlák Attila, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánia segédlelkésze vezetésével. A zarándokok Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Brassóból, Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Gyergyószentmiklósról gyűltek össze, magyarok és románok vegyesen. A kb. huszonnégy órás autóbuszozás érdekes volt olyan szempontból is, hogy Dévától Boszniáig esett az eső. Egész éjszakai utazás után didergős, ködös reggelre ébredtünk, órákon át mentünk égig érő sziklák között, csak derengett, hogy átmentünk Mostaron is, majd egyszerre kinyílt a világ, kisütött a nap, és megérkeztünk Medjugorjéba.

Érkezés, elszállásolás, délután a Szent Jakab-templomban szentmise, este séta a szállásra. Reggel 7-kor reggeli, majd hegymászás a Jelenések hegyére, ahol a pásztorgyerekeknek megjelent a Szűzanya. Kb. másfél órás folyamatos sziklamászás után, amely során hegyes szikladarabok között kellett „szlalomozni”, értünk fel a tetőre, ahol a jelenések helyén ma a Szűzanya szobra áll. A visszafelé vezető út talán még nehezebb, de ugyanannyi időt vett fel.

Második napon a Krizevac, a keresztút következett, amely az előző napinál is magasabban van, tetején hatalmas hófehér kereszttel. Előző nap a szobánk ablakából mutatta valaki, hogy majd oda kell felmenni. Akkor hihetetlennek tűnt, hogy egyáltalán megközelíthetjük, nemhogy „megmásszuk” ezt az ezúttal sokkal simább, ettől viszont csúszósabb szikladarabokkal borított hegyet. Ám csodák csodája, mindenkinek sikerült – öregnek, fiatalnak, mert bizony jóval hetven felettiek is voltak a zarándokok között – végigjárnia a keresztutat. A stációknál tartott rövid ima alatt szusszanhattunk egy kicsit, és erőt gyűjthettünk a következő szakaszra. A Krizevacon található Jozo Zovko atya síremléke is.

Medjugorje, azaz a „hegyek közt”

Medjugorje horvát katolikus falu Bosznia-Hercegovinában, a volt Jugoszlávia területén. A szegény földműves falucska két hegy, a Krizevac és a Podbrdo között található, innen ered a Medjugorje elnevezés, aminek a jelentése „hegyek közt”. Azt mondják, ebben a kis faluban 1981. június 24-én történt a csoda, amely alapjaiban felforgatta a falu életét. Néhány gyermek egy fényes női alakot pillantott meg a Podbrdón, aki csecsemőt tartott a kezében. Másnap, június 25-én egyedül tért vissza, és felfedte kilétét „…a Boldogságos Szűz Mária vagyok”. Attól a naptól fogva kialakul a 9 és 16 év közötti hat látnok csoportja, két fiúé és négy lányé, akiknek a Szűzanya (horvátul Gospa) térben jelenik meg, horvátul szól hozzájuk.

A Gospa mindennap visszatér azóta is, és üzeneteket küld a gyermekeknek, a plébániának és az egész világnak, amelyek a békét, a megtérést, a szeretetet hirdetik. Hamarosan az egész falu közössége hinni kezdett a jelenésekben.

Jozo Zovko atya, a gyermekek gyóntatója is hamarosan kénytelen volt hinni vallomásaikban, miután ő maga is megpillantotta Máriát a templomban. Ezután hosszú kommunista üldöztetés következik a gyermekek és Zovko atya életében, aki minden erejével oltalmazta őket, ugyanakkor a faluba özönleni kezdtek a zarándokok.

A Vatikán bizottság létrehozását rendelte el, amely vizsgálja és tanulmányozza a Szűzanya jelenéseit. A bizottság még nem fejezte be a vizsgálódást, feladata még nem zárult le. Ennek ellenére, 1991 áprilisában Navarro Walls, a Szentszék szóvivője közölte Róma álláspontját: „Bárki, aki akar, elmehet Medjugorjéba, s a papok elkísérhetik őket”. Medjugorje tehát imahelyként hivatalosan elismert.

1991. június 25. óta több mint 30 millióan zarándokoltak a Szűzanyához, így lett Medjugorje az egyik leglátogatottabb zarándokhely a világon – írta Doina Hasnes-Ciurdariu Medjugorje, váratlan vallomások című könyvének előszavában.