Vásárhelyen járt a Viszkis

Bukarestben piros szőnyeges bevonulás, gálaest és közönségi rajongás, a Székelyföld számos településén szeretet és megbecsülés, Marosvásárhelyen pedig egy igen jól sikerül díszbemutató, háromszori közönségtalálkozó és két vetítés – röviden ekképpen foglalható össze Ambrus Attila és a róla készült film erdélyi, illetve romániai turnéja. 

A közel háromezer kilométeres körút állomásai alatt egy igen jó humorérzékkel rendelkező, végtelenül szerény, olvasott és közvetlen embert ismerhetett meg a közönség annak a jó útra tért élő legendának a személyében, aki egykor Közép-Kelet-Európa legsikeresebb bankrablójaként tett szert világhírnévre. Népszerűségének több oka van: aktív korszakában hat éven át űzött gúnyt a sokak által megvetett hatóságokból, megszökött abból a börtönből, ahonnan senki más, és rablásai alatt fizikailag soha senkit sem bántalmazott. A róla készült – A Viszkis című – filmet a több hollywoodi produkciót is jegyző Antal Nimród rendezte, és a Taylor Projects keretében működő Vándormozi kezdeményezés szervezésében tekinthette meg a hazai közönség.

Noha a filmet január 26-tól már vetítik a Cinema City filmszínházaiban (Vásárhelyen a Művész moziban is), a díszbemutatóra kedd délután a Kultúrpalota nagytermében került sor több száz főnyi közönség előtt. Délután fél öttől és este fél kilenctől zajlott a két, egymás utáni vetítés, ezeket közönségtalálkozó követte, este nyolc órától pedig a Jazz&Blues Club nagytermében is telt házas közönségtalálkozóra került sor. A sorrendbeli első vetítést megelőzően a Vándormozi főszervezője, Venczel Endre lépett a Kultúrpalota színpadára, aki megköszönte a szépszámú jelenlétet, majd a dinamikus, pergő, akciódús momentumokban és feszülten kitartott jelenetekben sem szűkölködő, a hollywoodi akciófilmek tempóját a kelet-európai életérzéssel ötvöző, az egykori romániai diktatúra brutalitását durván a néző arcába vágó és mindezek összességével nagy sikert arató film vetítését követően Ambrus Attila mesélt az életéről, történetét a közönség kérdései, felnevetései, illetve a kérdésekre adott válaszok egészítették ki. 

– Nagyon meg vagyok hatódva, és nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy itt lehetek. Amikor a rendőrök elől menekültem, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen csodálatos épület színpadán állhatok. A filmen közel három éven át dolgoztunk Antal Nimróddal, akiről annyit kell tudni, hogy a dédapja Csíkszépvízen van eltemetve, az édesanyja Brassóban született, a felesége pedig székelyudvarhelyi. A filmet közel 74 napon keresztül forgatták, akkoriban az ország második legnagyobb költségvetésű alkotása volt, másfél milliárd forintból készítették. Közel hatszáz autót kellett a forgatás alatt lecserélni, a kilencvenes évekbeli ruházatokat újrakreálni. Mindez több száz embernek adott munkát. A kérdés azóta is az, hogy miért kell egy bűnözőről filmet készíteni? Én nagyon sok mindent csináltam az életemben, szégyellem, amit tettem, nem volt helyes az az út, amin elindultam, és az életpályámnak rengeteg tanulsága van. A kulcsa és üzenete pedig az, hogy igenis fel lehet állni, van értelme újrakezdeni. Elsősorban ezért vagyok itt, ezt szeretném elmondani, mert ez nem egy bankrabló-tanfolyam. Aki ilyen jellegű információkra kíváncsi, annak csalódást fogok okozni. Engem már nyolcévesen kitiltottak a templomból, mert megittam a misebort, megkopasztottam a plébános páváit, majd a tollakat egy lejért eladtam a falubelieknek. Nagyon fiatalon elindultam a bűn útján: kleptomániás voltam, ami nem volt lebetonozva, azt elvittem. Az volt a szabály, hogy nincs szabály. A filmben rengeteg olyan elem van, amelyeket nagyon sokan nem hisznek el, de megtörténtek, a cselekmény közel kilencven százaléka megtörtént eset. A maradék tíz százalékban össze kellett vonni szereplőket és eseményeket, mert közel harminc kirabolt bankot és több száz hölgyet nem lehetett mind bemutatni. Arra is törekedtünk, hogy a film semmilyen társadalmi üzenetet ne fogalmazzon meg, és a karakterek kiegyensúlyozottak legyenek: nem akartam például, hogy minden rendőr balféknek tűnjön – én a rendőröket nem ellenségnek, hanem ellenfélnek tekintettem. A film elsődleges célja a szórakoztatás, az alkotást eddig Magyarországon 310.000-en nézték meg, Erdélyben, Romániában több mint tízezren. 

A közönség kérdéseire adott válaszaiban Ambrus Attila egyaránt beszélt régi és új életéről, az etikai jellegű kérdésekről, a felelősségről, bűnről és bűnhődésről. 

– Az első, szükségszerűségből elkövetett rablás után már nem gondoltam, hogy megállok, a tevékenységemmel a társadalmi javak újraelosztását próbáltam sajátságos módon eszközölni – ahogy Bertolt Brecht mondta, mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest? Ez egy viszonylag ,,könnyű” munka volt, de macerás pszichés történet. Mivel mindig elfogyott a pénzem, és tudtam, hogy úgyis elkapnak, egy bizonyos idő után mindegy, hogy hány bankrablást varrnak a nyakamba. Ebből csak akkor tudsz kiszállni, ha lelőnek vagy ha a sittre kerülsz. Ezért is nem volt családom, mert tudtam, hogy iparszerűen nem lehet hosszú éveken át bankokat rabolni – ha az ember valamit már rutinból csinál, akkor előbb-utóbb hibázik. De olyan ipari rések voltak a bankbiztonságban, amelyeket hiba lett volna kihasználatlanul hagyni. Elismerem, a pénz nagy úr volt az életemben, de ma már másképp gondolkodom erről. Nyugdíjaztak a banki szektorban, és megpróbálok tisztességesen élni – mondta Ambrus Attila a számos, olykor könnyesre nevettető, olykor igencsak komor önéletrajzi jellegű sztorival gazdagított beszélgetések során, amelyekről részletesebben hamarosan beszámolunk. 

A vásárhelyi közönség elfogadta és befogadta Ambrus Attilát, az egykori viszkis rabló, az úriember bandita meleg fogadtatásban részesült, őszinte kérdésekre adhatott választ, az érdeklődő publikum pedig egy élménydús nap végén térhetett nyugovóra.