2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Váratlanul elhunyt Oroszország ENSZ-nagykövete

  • 2017-02-21 16:35:34

  • MTI

Elhunyt Vitalij Csurkin, Oroszország állandó ENSZ-képviselője – közölte hétfőn az orosz külügyminisztérium.
A nagykövetet egy nappal 65. születésnapja előtt, váratlanul érte a halál New Yorkban.
„A kiemelkedő orosz diplomatát az állomáshelyén érte a halál” – mutatott rá közleményében a külügyi tárca, amely mély együttérzését fejezte ki Csurkin hozzátartozóinak.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök „mély fájdalommal” fogadta a halálhírt.
„Az államfő nagyra értékelte Csurkin profizmusát és diplomáciai tehetségét” – mondta Peszkov, hozzáfűzve, hogy Putyin elnök részvétét fejezte ki a diplomata rokonainak és szeretteinek, valamint a külügyminisztérium közösségének.
A nagykövet több mint egy évtizeden át képviselte hazáját a világszervezetben, amelynek Biztonsági Tanácsában emlékezetes szópárbajokat vívott nyugati hivatali partnereivel, egyebek között a 2008-as grúz–orosz konfliktus, az ukrajnai beavatkozás és a szíriai rendszer orosz katonai támogatása ügyében.
Vitalij Csurkin, aki az orosz fővárosban 1952. február 21-én egy repülőgép-konstruktőr családjában látta meg a napvilágot, azután, hogy a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Intézetben (MGIMO) 1974-ben végzett mindvégig karrierdiplomataként dolgozott.
A tárcánál tolmácsként kezdte és ebben a minőségben vett részt Genfben a hadászati fegyverek korlátozásáról megkötött SALT-2 egyezményről folytatott tárgyalásokon. Dolgozott a szovjet külügy amerikai osztályán, majd 1982 és 1987 között a Szovjetunió washingtoni nagykövetségén. 1987 és 1989 között a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága nemzetközi osztályának referense.
1989-ban és 1990-ban Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter szóvivője, majd 1992-ig a tárca tájékoztatási osztályának vezetője, 1994-ig Andrej Kozirev külügyminiszter helyettese volt. Az orosz elnök különképviselőjeként lépett fel a jugoszláviai béketárgyalásokon, és közvetítő volt a boszniai konfliktus résztvevői, valamint a nyugati országok között.
Volt Oroszország chilei, belgiumi és NATO-, valamint kanadai nagykövete. Csurkin a történelemtudományok terén kandidátusi fokozatot szerzett.
Csurkin az orosz ENSZ-képviseleten lett rosszul, ahonnan a Columbia presbiteriánus kórházba szállították, de ott nem tudtak már segíteni rajta, amerikai sajtóértesülések szerint szívroham végzett vele.
 
Ukrajna megakadályozta egy hivatalos BT-nyilatkozat elfogadását
Rosszallással fogadták Moszkvában azt, hogy Ukrajna az ENSZ Biztonsági Tanácsának soros elnökeként megakadályozta, hogy a testület hivatalos nyilatkozatban emlékezzen meg Vitalij Csurkin haláláról. A BT az Oroszország által javasolt hivatalos, írásos testületi elnöki nyilatkozat helyett az ukrán elutasítás miatt csupán a sajtónak szánt közleményben fejezte ki részvétét. A nyilatkozatot Volodimir Jelcsenko, a BT soros elnöki tisztét ellátó ukrán ENSZ-nagykövet írta alá.
Ezt elsőként Marija Zaharova, az orosz külügyi tárca szóvivője kifogásolta Moszkvában, azt állítva, hogy „a jelenlegi ukrán hatalom semmi jót nem tud tenni, és mindenkinek csak árt, még magának is”. Szergej Lavrov külügyminiszter hangot adott meggyőződésének, hogy az ukrán ENSZ-nagykövet felsőbb utasításra cselekedett. Megfogalmazása szerint ez „nem keresztényi” cselekedet volt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató