2025. július 9., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vannak már továbbjutók

Két fordulón van túl a 16 résztvevő az Afrika-kupán, s máris megvan a negyeddöntősök fele.

Két fordulón van túl a 16 résztvevő az Afrika-kupán, s máris megvan a negyeddöntősök fele.

Az A csoportban a házigazda Egyenlítői Guinea némi meglepetésre már két győzelmet tudhat maga mögött. Mindkét mérkőzést az összecsapások hajrájában fordította saját javára, előbb Líbia ellen a 87. percben szerezte az egyetlen gólt, majd a Szenegál elleni összecsapáson az utolsó pillanatig vezetett, de a végső győzelemre is esélyes ellenfél egyenlített, s közben emberhátrányba is kerültek a hazaiak. A 94. percben egy bombagóllal mégis továbblőtte Kily Álvarez a hazaiakat, míg Szenegál immár csomagolhat. A másik továbbjutást érő helyért Líbia és Zambia küzd, az egymás elleni találkozó egy órát csúszott a heves esőzés miatt, s végül 2-2-es döntetlennel ért véget.

A B csoportban a végső győzelemre esélyes Elefántcsontpart van túl két győzelmen, s ezzel már továbbjutott, Burkina Faso pedig kiesett. Angola és Szudán a második helyért küzd.

A C csoportban minden fontos kérdés eldőlt, az Eric Gerets irányította Marokkó csomagol, akárcsak az első részvételénél tartó Niger. Ennek megfelelően Tunézia és Gabon már továbbjutott. Gabon és Marokkó drámai mérkőzést játszott egymással, az északnyugat-afrikaiak szerezték meg a vezetést, de a rendes játékidő végén Gabon vezetett 2-1-re, majd Marokkó büntetőből egyenlített, ám a 97. percben Gabon fantasztikus szabadrúgásgóllal megszerezte a továbbjutást érő győzelmet.

A D csoportban Botswana ugyan megszerezte története első Afrika-kupabeli gólját, azonban 1-6-ra kikapott, s már csomagolhat is, hiszen első mérkőzésén ugyancsak vereséget szenvedett. Ghána ugyanakkor kétszer nyert (az első mérkőzésen emberhátrányból), s ezzel már szintén negyeddöntős.

Eredmények:

A csoport:

Egyenlítői Guinea – Líbia 1-0 (0-0), gól: Balboa (87.)

Szenegál – Zambia 1-2 (0-2), gólok: N’Doye (74.), illetve Mayuka (12.) és Kalaba (20.)

Líbia – Zambia 2-2 (1-1), gólok: Saad (5., 48.), illetve Mayuka (29.), Katongo (54.)

Egyenlítői Guinea – Szenegál 2-1 (0-0), gólok: Randy (62.), Kily Álvarez (94.), illetve Sow (90.), piros lap: Doe (90. – Egyenlítői Guinea)

A csoport állása: 1. (és már továbbjutott) Egyenlítői Guinea 6 pont, 2. Zambia 4, 3. Líbia 1, 4. Szenegál 0.

B csoport:

Elefántcsontpart – Szudán 1-0 (1-0), gól: Drogba (39.)

Burkina Faso – Angola 1-2 (0-0), gólok: A. Traoré (57.), illetve Mateus (48.), Manucho (68.)

Szudán – Angola 2-2 (1-1), gólok: M. Bashir (33. és 74.), illetve Manucho (5. és 50. – utóbbit büntetőből)

Elefántcsontpart – Burkina Faso 2-0 (1-0), gólok: Kalou (16.) és B. Koné (82. – öngól)

A csoport állása: 1. (és már továbbjutott) Elefántcsontpart 6 pont, 2. Angola 4, 3. Szudán 1, 4. Burkina Faso 0.

C csoport:

Gabon – Niger 2-0 (2-0), gólok: Aubameyang (30.), N’Guéma (45.)

Marokkó – Tunézia 1-2 (0-1), gólok: Houssine Kharja (86.), illetve Korbi (36.), Msakni (76.)

Niger – Tunézia 1-2 (1-1), gólok: Ngounou (9.), illetve M’Sakni (4.) és Jemaa (90.)

Gabon – Marokkó 3-2 (0-1), gólok: Aubameyang (77.), Cousin (79.), Mbananguayu (97.) illetve Kharja (24. és 91. – büntetőből)

A csoport állása: 1. (és már továbbjutott) Gabon 6 pont (5-2), 2. (és már továbbjutott) Tunézia 6 (4-2), 3. Marokkó 0 (3-5), 4. Niger 0 (1-4).

D csoport:

Ghána – Botswana 1-0 (1-0), gól: John Mensah (25.), piros lap: John Mensah (66.)

Mali – Guinea 1-0 (1-0), gól: B. Traore (30.)

Botswana – Guinea 1-6 (1-4), gólok: Selolwane (27.), illetve Diallo (15., 28.), Camara (41.), I. Traoré (45.), Bah (84.), Soumah (86.), piros lap: Motsepe (45. – Botswana)

Mali – Ghána 2-0 (0-0), gól: Asamoah Gyan (63.), Ayew (76.)

A csoport állása: 1. (és már továbbjutott) Ghána 6 pont, 2. Guinea 3 (6-2), 3. Mali 3 (1-2), 4. Botswana 0.

 

Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató