2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Változnak az uniós szintű pártokra vonatkozó szabályok

  • 2014-09-29 16:20:51

  • MTI

Elfogadta hétfőn az Európai Unió tagállamainak szakminisztereit tömörítő tanács az uniós szintű politikai pártokra vonatkozó új szabályokat lefektető rendeleteket.

Elfogadta hétfőn az Európai Unió tagállamainak szakminisztereit tömörítő tanács az uniós szintű politikai pártokra vonatkozó új szabályokat lefektető rendeleteket.

Az egyik jogszabály arról rendelkezik, hogy a pártok a jövőben uniós jogi státust kaphatnak, és a jövőben csak azok a pártok kaphatnak majd támogatást az uniós költségvetésből, amelyek elnyerik ezt a jogállást. A pártokkal szemben támasztott minimumkövetelmény, hogy legalább a tagállamok negyedében képviseltessék magukat, valamint tartsák tiszteletben az EU alapértékeit, az emberi jogok, az emberi méltóság, a demokrácia és a jogállamiság elveit. A státus megadásáról az Európai Parlamentben működő független hatóság dönt majd, amely köteles lesz ellenőrizni azt is, folyamatosan teljesülnek-e ezek a feltételek.

„Az Európai Unió alapértékeinek nyílt és súlyos megsértése esetén a hatóság, független szaktekintélyekből álló bizottsággal való egyeztetést követően, visszavonja az európai jogi státust, hacsak a tanács és a parlament ezt egyidejűleg nem ellenzi” – derül ki a közleményből. A hatóság büntetést és egyéb szankciókat is kiszabhat a pártokra és alapítványaikra, ha megsértik az előírásokat.

Nem változtat a szabályozás a pártoknak juttatandó uniós költségvetési támogatások rendszerén. A nekik szánt pénz 15 százalékát egyenlően osztják el közöttük, míg a pénz 85 százalékát annak arányában osztják fel, hogy a pártok hány képviselővel rendelkeznek az EP-ben. Tavaly a pártok mintegy 33,9 millió eurót (kb. 10,6 milliárd forint) kaptak az EU büdzséjéből.

Másfélszeresére nő viszont a pártoknak adható magánadományok maximuma. Eddig természetes vagy jogi személyek legfeljebb 12 ezer eurót adományozhattak a pártoknak egy évben, mostantól ez az összeg legfeljebb 18 ezer euróra emelkedik. A 3000 eurónál többet felajánlók nevét pedig nyilvánosságra kell hozni.

A szabályozás 2017. január 1-jén lép hatályba.

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató