2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Változik a sofőrvizsga menete

Megjelent a Hivatalos Közlönyben és október ötödikén lép életbe az a belügyminiszteri rendelet, amely szerint a gépkocsivezetést tanulóknak nem kell újra elméletből is vizsgázniuk, ha a gyakorlati próbán elbuknak. Ez jelentős könnyítést jelent a gépjármű-vezetői jogosítvány megszerzésével próbálkozóknak, mert jelenleg valahányszor elbuknak a gyakorlati vizsgán, a KRESZ-tesztet is újra meg kell oldaniuk. 
A gyakorlati próbán megbukó vezetést tanulóknak továbbra is vizsgadíjat kell fizetniük, ha ismét próbálkoznak, illetve – a jelenlegi szabályozás módosítása révén – további hat óra vezetői tanfolyamon is részt kell venniük. Emellett a sikeres KRESZ-teszt után legfeljebb egy évig vághatnak neki újból a gyakorlati vizsgának. 
Hajdú Zoltán, a marosvásárhelyi Thomas Hux sofőriskola vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, eddig úgy zajlott a vizsga menete, hogy a jelentkező részt vett az elméleti tesztelésen, és ha ott elérte az átmenő pontszámot, akkor előjegyezték a gyakorlati vizsgára. Ha azonban a gyakorlati próbán elbukott, újra kellett vizsgázzon elméletből is. A módosítás értelmében ezután nem kell megismételni az elméleti vizsgát, ha egyszer sikerült, az egy évig érvényes, ez idő alatt a jelentkező akár kéthetente is próbálkozhat újra a gyakorlati megmérettetéssel. A szakember szerint a vizsgázókra nézve pozitív a módosítás, ugyanis aki az elméleti részt egyszer alaposan megtanulta, és átmegy a terembeli próbán, az azt jelenti, hogy tudja, tehát fölösleges volt ezt újra és újra bizonyítni. 
 
Sikertelen vizsga esetén újabb hat óra vezetés
Egy másik újdonság, hogy azokat, akik elbuktak a gyakorlati vizsgán, még mielőtt újra próbálkozhatnának, további hat óra vezetői tanfolyamon való részvételre kötelezik. Azaz, annak, akit több alkalommal is elvágnak a vezetés során, annyiszor hat órát kell utólag vennie. Hajdú Zoltán szerint ez is pozitív irányú változás, ugyanis a leendő sofőröket ösztönzik, hogy minél több gyakorlatra tegyenek szert a közlekedésben való helytállás terén, sokuknak ugyanis nem az elmélettel, hanem a vezetéssel gyűlik meg a bajuk. 
A tapasztalat azt mutatja, hogy azoknak a tanulóknak a 60 százaléka, akik a gyakorlati vizsgán nem mentek át, jelentkezett, hogy az újabb próbáig legalább egy-két alkalommal vezetni szeretne az oktatóval. Érdeklődésünkre, hogy mennyibe kerül a pluszóra, Hajdú Zoltán elmondta, egy kétórás vezetés 55 lejbe kerül. A sikeresen vizsgázók arányával kapcsolatosan a sofőriskola vezetője kifejtette, a rendőrségi statisztikák picit sarkítanak, olyan szempontból, hogy azt tartják sikeresen vizsgázónak, aki az első próbálkozáskor mindkét próbán jól teljesít, holott, akinek második nekifutásból sikerül a vizsgája, az is ugyanúgy megszerzi a hajtási jogosítványt. Első próbálkozáskor a jelentkezők harminc-negyven százalékának sikerül a vizsgája, míg 60-70 százalékuk a másodikon vizsgázik sikerrel. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató