Változatok az elengedésre

Átrendezni a belső szobát

Hogyan fogadja gyakran a lányos apa szeme fénye első udvarlóját, mit él át az anyuka, amikor újdonsült óvodása nem akar élete első közösségében nélküle ottmaradni, mit jelent a szülőknek a más városban tanuló egyetemista ünnepi látogatóvá válása – egyebek mellett ezek a kérdések fogalmazódtak meg, és nyertek választ a marosvásárhelyi Philothea Klubban november 12-én az elengedés témájú beszélgetésen.

A Szülők iskolája múlt heti rendezvényének meghívottja, Papp Béni Zsombor református lelkipásztor egyéni példák segítségével körvonalazta a „nagyvilágba” induló kis- és nagy gyermekek útnak engedésének változatait – azt, hogy melyik élethelyzetben pontosan mit is kell elengedjen a szülő –, majd a jelenlévők történeteit meghallgatva, személyes kérdéseiket megválaszolva tette igazán bensőséges hangulatúvá az együttlétet.

A lelkész elsőként a párkapcsolatra lépő csemete választottjával szembeni – legtöbbször észérvekkel meg nem magyarázható – szülői ellenszenvről beszélt. Sokszor a szülőben nem is tudatosul, hogy kerüli a lánya/fia szerelmével való érintkezést. E mögött a magatartás mögött a birtoklási vágy áll, amit meg kell tanulni elengedni – hangzott el az előadáson.

Egy másik káros tényező, ami megnehezítheti az édesanyák, apák mindennapjait, a félelem. Az óvodába kerülő kisgyermek és szülei számára lezárul egy életszakasz, az otthonülős időszak, amikor a gyerek minden mozdulata követhető volt. Amíg a szülő – ha tudat alatt is – félti gyermekét az új helyzettől, az újdonsült óvodás is szorongani fog. Ehhez a kérdéskörhöz a jelenlévők is hozzászóltak, volt, aki határozottan állította, hogy a kisgyermek óvodai életbe való beilleszkedését a szülő által generált feszültség nehezíti meg, mások – saját tapasztalataik alapján – úgy vélték, hogy a beszoktatás milyensége gyermekfüggő, hiszen többgyermekes családokban gyakran előfordul, hogy míg az egyik gyerek az első pillanattól jól érzi magát második otthonában, testvérének még felső tagozatú iskolásként is nagy szüksége van elváláskor a bátorító ölelésre.

Idegen városba költöző egyetemisták szülei nem ritkán sírják végig a hazafelé vezető utat, hiszen tudják, hogy gyermekük végleg kilépett az otthon biztonságából, többé nem megy haza minden délután, csak hétvégén vagy vakációban.

– Ehhez szoktatgatni kell a szívünket – jegyezte meg a lelkipásztor, majd hozzátette: Minden új életszakasz kicsit olyan, mint amikor átrendezed a szobát. Úgy kell ezt megtenni, hogy otthonos legyen.

Magunkhoz ölelni a valóságot

A birtoklási vágy és a félelem után harmadik elengedési területként Papp Béni Zsombor a szülői elképzelések tartományát említette. A valóság soha nem tükrözi tökéletesen azt, amit a felnőtt a gyermekről megálmodott, előfordul, hogy a várt színtízes bizonyítvány helyett közepes vagy gyenge jegyeket visz haza a gyerek, és az is kiderülhet róla, hogy nem alkalmas az áhított sportolói karrierre. Nem lehet belőle „ezt vagy azt faragni”, a valóságot kell magunkhoz ölelni, hiszen nem biztos, hogy úgy lenne jól, ahogy mi elképzeltük – vonta le az előadó a következtetést.

A nagyvilágba induló fiatal népmesébe illő motívuma kapcsán felmerült a kérdés: mit tehet a szülő, ha gyermeke a családi mintától elszakadva a más értékrendet közvetítő világhoz idomul. A lelkipásztor egy szentírási példával, a tékozló fiú történetével illusztrálta ezt az élethelyzetet.

– Az igazi kulcskérdés, hogy mennyire lehetek határozott, és tilthatok meg dolgokat, amikor még nem indult el a gyermek – hallhattuk a lelkésztől. A tékozló ösvényekre tért ifjú esetében a szülő menedéke az a gondolat, illetve kérés lehet, hogy amit ő nem csinált jól, azt igazítsa ki gyermeke lelkében a Jóisten.

A lelkész röviden említette az utolsó, kimondhatatlanul fájdalmas elengedést, az elveszített magzat, utód földi létből való távozásának feldolgozását. 

A legtöbb szülőt érintő és foglalkoztató különváláshoz, a gyermekkorból kinövő fiatal útra bocsátásához visszatérve, az előadó és hallgatósága egyetértett abban, hogy nagyon fontos, hogy a szülő bízzon a gyermekében, és ezzel erősítse önálló lépteit. A fojtogató szeretet helyett meg kell tanulni kiengedni a gyermekünket a Jóisten kezébe – üzente Papp Béni Zsombor. A lelkipásztor szerint minél inkább növekszik a gyermek, annál inkább háttérbe kell szorulni a szülőnek, egy túlságosan hosszúra nyújtott életszakasz ugyanis életünk legfontosabb szereplőit fogollyá teszi.