2022. augusztus 13., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki kímélő

Az emberek általában együtt élnek szorongásaikkal. Legalábbis erre mutat a sok évszázados tapasztalat, amelyet a történelem hajtóerejének neveznek egyes szorongáskutatók és történelemművelők.

Másfelől vannak a túlzók, akik azt állítják, hogy a szorongás egyidős az emberiséggel, és a humanizációval szinkronban alakult ki. Mondjuk – állítják, holott soha nem jelentkezett rendelőjükben egy homlokát ráncoló barlangi medve vagy kardfogú tigris –, soha nem aggodalmaskodik, hogy mit eszik másnap (egyáltalán ismeretlen volt zsigereiben és tudatában az idő), és a kardfogú tigris mamája sem szólt rá kisfiára, hogy már megint kibírhatatlan a leheleted, mikor mostál utoljára fogat? Így nem mehetsz randevúra. Megutálnak a szabad nőstények... Vagy kardfogú papa rettegve sem arra gondolt, hogy másnap be kell mennie dr. Kardos paleodentológushoz fogtömésre.

A szorongások igazából a civilizált embernél (homo europaeus) az iskolával kezdődnek. Előtte ugyanis az anya gondoskodik arról (ő szorong), hogy szelíd erőszakkal felráncigálja gyermekét, majd rá a ruhát. A gyermek álmos tudatlanságban vitetik az óvodába, bölcsibe, ott levetkőztetik, miközben az áldozat már befelé pislog a játékszobába, és felhőtlen boldogságban és várakozásban hagyja magát felöltöztetni óvodai egyenruhácskájába. Kötényke, játszócipő, zsepi, egyenfityula, székely ruha, katrinca stb.

Az iskolához már a közismert szorongások fűződnek: elkésem, nincs meg a román leckém, kibombáznak felelni, vészjóslón forgatják azok ott fenn a katedrán az osztályozónaplót, ellopják, kiverik a kezemből az uzsonnát, tornaórán nem sikerül az istennek sem az a kurva bakugrás, nem jut eszembe semmi szabadfogalmazáskor, milyen verset kellett mára kívülről megtanulni, úgyis tudom, hogy a matekdolgozatom nulla a köbön, meg sem hallgatom az osztályelsőt, amikor elmondja, hogyan kellett megoldani a hatos fizikafeladványt, otthon felejtettem a puskám, az isten sem tudja megtanulni törciből azt a sok dátumot, érettségire mennyi marhaságot kell bebiflázni, vajon átmegyek, vajon felvesznek kilencedikbe stb., stb.

Felnőttkorban folytatódik mindez a párválasztás gyötrelmeivel. Stresszes az élet, apám szerint a stresszt nem véletlenül egy kelet-közép-európai ember írta le és vezette be a pszichológiába, ugyanis emitt hatványozottan igaz volt minden korban, még Mátyás király idején is, idehaza ennek van tökéletes magyar szinonimája is: a frász. Amennyiben pedig egész közösségre körkörösen ki lehet terjeszteni, az a frászkarika.

Felnőtt szorongástípusok? Kifut a kávé, a leves, az idő alólunk valamely feladat megoldása közben, megbukunk a teszten, elkésünk, ellenőrzést kapunk, leordítja ma a fejünket a főnök, új főnököt kapunk, valami fővárosból szalajtott őrültet, kiesünk valakinek a kegyeiből, nem nyílik ki az ejtőernyő, újra érettségizni kell, elfelejtettük anyuka születésnapját, nem mi kapjuk meg azt a munkát, szerepet, az utolsó finom szeletet, becsapnak a boltban. Lehúzzák kártyánkról az utolsó fityinget is, nem jön a busz/villamos/metró/űrrakéta/taxi/bivalyfogat, nincs nálam szájmaszk (az újabb kori frászok közül), nem tud visszaadni a bérkocsis (régebbi emlék), vidékre helyeznek, elküldenek valamiért, elfelejtem, kiment a fejemből, hiába csöngetek, nincs otthon senki, elvesztem a lakáskulcsot, nem indul az autóm, lerobbanunk az éjszaka közepén a Szaharában vagy a Góbi-sivatagban, megint nem sikerül megmásznom a Mount Everestet, elvesztem a személyazonosságimat, útlevelemet, külföldön nem értenek, pedig hét nyelven sem beszélek, lerobban a hűtőszekrény júliusban, a mosógép, a kávéfőző, mikrohullámos sütő és hajszárító, kenyérpirító, ciklofazotron (évszaktól függetlenül), nem kapunk jegyet, megbukik a gyerek, nincs már hely a tengerparton, poloskás a szálloda, undok a recepciós, nem felelünk meg az állásinterjún, pocsék nyugdíjam lesz, a gyerek már hónapok óta fel sem hívott, nem megyek orvoshoz, mert úgyis kideríti, hogy valami gyógyíthatatlan betegségem van, a temetésemre úgysem jön el senki stb., stb.

Ha tágítanánk a kört, kiderülne, hogy a kis nemzetek is szoronganak kollektíve, hogy nem kerülnek be a világtörténelembe, az EU-ba vagy más ilyen, vidéki rangot adó társulásba, ezért mindenféle törvényeket hoznak ama társasági szellem meghonosítása érdekében. Sőt a történészek egy nagyobb csoportja már évszázadok óta azon igyekszik, hogy a nagyokhoz méltó, sőt azokat überelő mítoszt, képzelt történelmet teremtsen, amivel aztán igencsak lehet kivonulni zászlódíszben, sétálni, derűsen jobbra-balra köszöngetni, elegáns lábemeléssel rollerozni a világ ötödik sugárútján (Fifth Avenue, Fifth Dimension) vagy bármely tetszőleges főtéren. Mondom, tessék módszeresen szorongani. Megéri.