Az idei választási hadjáratok szempontjából fontos hét elé nézünk. Pénteki hír szerint keddre hívta össze az ügyvivő kormányfő a parlamenti pártok képviselőit egy találkozóra, ahol a választási hatóság vezetőjével közösen a helyhatósági választások időpontjáról kellene dönteni. Érdekes, hogy itt már nincs sem nyilatkozat, sem egyéb utalás az előre hozott parlamenti választásokra. Beláthatták volna a már kevésbé népszerű liberálisok, hogy nem tudják véghezvinni ezt a hatalomszerzést célzó tervüket? Ha valóban az öncélú politikai játszmáik miatt kezdett el esni a népszerűségük, a héten még egy méretes pofonba szaladhatnak bele.
Csütörtökön kellene tárgyalja az alkotmánybíróság a kormánynak a február 5-ei bizalmi szavazást megelőző estén elfogadott, az előre hozott választások megszervezéséről szóló sürgősségi rendelete ellen az ombudsman által benyújtott beadványt. Az illető sürgősségi rendelet – amit ugyanúgy az éj leple alatt fogadtak el, mint jó három éve a szocdemek az igazságügyi „reformokról” szóló első hírhedt jogszabályukat – mégsem váltott ki „civil” tiltakozási hullámot, ami azt jelzi, hogy nálunk valódi civil szféráról beszélni is fölösleges – olyan mértékben gázol bele a Velencei Bizottság idevágó ajánlásainak szellemébe, és olyan gátlástalanul szabná át a választási rendszert a hatalmat épp megkaparintott párt úri kedve alapján, hogy minden józan számítás szerint a talárosok alkotmányellenesnek kellene nyilvánítsák. Érdekes lenne megnézni egy korrekt közvélemény-kutatást a pártok népszerűségéről az ítélet után, abból kiderülhetne, mennyien veszik észre, hogy ez a liberális csapat, abban a tekintetben, hogy a saját birtokának tekinti az országot, pont ugyanolyan, mint szocdem elődei, csak más színre van pingálva a cégérük. De ilyen felmérést a pártkasszákból fizetett „kutatók” nem fognak készíteni.
Ez a rájuk bízott országot a saját birtokukként kezelő szellemiség nem csak az utóbbi harminc évben volt a regáti politika sajátja, az ítéletre váró sürgősségi rendelettel a liberálisok ókirálysági hagyományokat elevenítettek fel vele. A két világháború közötti időkben is volt itt demokrácia fentről lefelé szervezve, azaz a király kinevezett egy kormányfőt, az alakított magának egy kabinetet, majd a kormány megszervezte saját magának a választásokat. És amikor a koronás fő kirúgta a miniszterelnököt, mert volt ehhez joga, kezdődött az egész komédia elölről. Alig haladta meg az egy évet a korszak kormányainak átlagéletkora, csak egy töltött ki belőlük négyéves mandátumot. És pont ugyanolyan csapnivalóan működött az államgépezet, mint most, pedig papíron a legjobb nyugati szabályokat importálták ide akkor is, akár manapság. Félő, hogy nem az idei választásoktól kezdve indulnak meg a dolgok jobb irányba ebben a többet érdemlő szép országban.
