2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A választás a magyarság biztonságérzetéről is szól

  • 2016-04-24 16:16:34

Szombaton Szatmárnémetiben, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén tartotta az RMDSZ önkormányzati kampánynyitó rendezvényét. 

Szombaton Szatmárnémetiben, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén tartotta az RMDSZ önkormányzati kampánynyitó rendezvényét. Kelemen Hunor szerint ma a teljes szövetségnek erősnek kell lennie, mint azoknak az önkormányzati kollégáknak, akiket az elmúlt időszakban ártatlanul meghurcoltak, és akik megtehették volna, hogy nem vállalják az újabb megmérettetést. A június 5-én tartandó romániai önkormányzati választások nemcsak a településfejlesztéssel, infrastruktúrafejlesztéssel kapcsolatos kérdésekről szólnak, hanem arról is, hogy sikerül-e visszaállítani Romániában a magyarok biztonságérzetét – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az a közösség, amelyik nem érzi magát biztonságban, szabad sem lehet, és nem gyarapodhat, nem fejlődhet megfelelőképpen. Az elnök megemlítette: az RMDSZ árnyékjelentést készített a román kormánynak az Európa Tanács számára összeállított kisebbségi jelentéséhez.
Nyomatékosította: nem az RMDSZ tért vissza a sérelmi politizáláshoz, ahogy ezt sokan állítják, hanem a román állam tért le a jogállamiság útjáról. „Az az állam, amelyben a többség és a kisebbség között ingatag a béke, nem lehet biztonsági tényező a térségben” – jelentette ki Kelemen Hunor. Azt a tényt, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának 2015-ös jelentésébe az erdélyi magyarság számtalan sérelme bekerült, úgy értékelte: „a rakétavédelmi pajzs alatt mégsem kerülnek árnyékba a kisebbségi jogok”.
Az RMDSZ elnöke szerint – még ha utópiának is tűnik – a magyarság nem mondhat le arról a törekvéséről, hogy Romániában köttessék egy etnikumközi megállapodás a kisebbségi jogokról. Ehhez kell kitaposni az utat. Szerinte a júniusi önkormányzati választásokon és az őszi parlamenti választásokon olyan helyzetet kell teremteni, amelyben számolni kell az RMDSZ erejével.
„Ma az is kérdés, a legfontosabb kérdés, hogy vissza tudjuk-e állítani Erdélyben, Romániában a magyarok biztonságérzetét. Ezt folytatni fogjuk, de az elkövetkező időszakra új feladatokat is kitűzünk magunk elé” – mondta továbbá Kelemen Hunor, és felsorolta azokat a közösségi prioritásokat – az ifjúság- és családpolitika, oktatás- és vidékfejlesztés, műemlékvédelem és önkormányzatiság, illetve a romák felzárkóztatása terén –, amelyeket az RMDSZ 2016-os önkormányzati választási keretprogramja foglal össze. Hozzátette: az RMDSZ azon lesz, hogy a magyarok politikai képviselete erősödjön, polgármesterek százai és tanácsosok ezrei gondoskodjanak arról, hogy a település fejlődjön, a közösség pedig biztonságban érezhesse magát. „Huszonhat év alatt bebizonyosodott, bebizonyította a közösség és a szövetség is, hogy a képviselet egyik biztos alapját az önkormányzatiság jelenti, hiszen helyben könnyen át lehet látni azt is, hogy melyik megoldás milyen hatékonyan működik a közösség érdekében” – tette hozzá a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor felsorolta az RMDSZ választási programjának a főbb elemeit, amelyeket az SZKT ülésein a szövetség vezető politikusai bontottak ki részletesen. A program kiemelt célja, hogy a szövetség majdani önkormányzati képviselői esélyt, munkahelyeket biztosítsanak a fiataloknak, rezsicsökkentést a családoknak, gyermekközpontú, minőségi oktatást a gyermekeknek, az épített örökség védelmét, valamint a mélyszegénység felszámolását, a roma közösség munkaerőpiaci esélyének a megteremtését – hangsúlyozta az elnök. A programot elfogadta az RMDSZ vezető testülete.
Az SZKT ülésén az RMDSZ fontos önkormányzati tisztségekre pályázó politikusai is felszólaltak. A szatmárnémeti polgármesteri tisztségre pályázó Kereskényi Gábor parlamenti képviselő kijelentette, hogy a városnak több kárt okozott a Szociáldemokrata Párt színeiben megválasztott jelenlegi polgármester, mint száz év árvizei. Ezért van szükség arra, hogy négy év kimaradás után ismét RMDSZ-es polgármester vezesse a várost.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kapta a legnagyobb tapsot, aki arról beszélt, hogy Székelyföld is beszorítottnak érzi magát, ha a Partiumban, Belső-Erdélyben a magyarok kiszorulnak a vezető önkormányzati tisztségekből. Hozzátette, az erdélyi magyarságnak Kolozsvár a feje, Partium a keze, Székelyföld a lába, a szórvány pedig a szíve.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy olyan önkormányzati vezetőkre van szüksége az erdélyi magyar közösségnek, akik nemcsak a lelkiismeretesen, hanem a lelkesedéssel végzett munkával tudják visszanyerni a közösség bizalmát, meg tudják erősíteni a közösség saját erejébe vetett hitét.
A székelyudvarhelyi polgármesteri tisztségre pályázó Arros Orsolya arról beszélt, hogy olyan körülmények között próbál tenni a városáért, amikor a jelenlegi, szintén RMDSZ színekben megválasztott polgármester iránti bizalom fogyott el Székelyudvarhelyen.
Zárszavában Kelemen Hunor arra figyelmeztetett, hogy még mindig nem tisztázott, hogy egyfordulós vagy kétfordulós polgármester-választást tartanak júniusban, erről május 4-én dönt majd az alkotmánybíróság. Úgy vélte, ha az alkotmánybíróság úgy döntene, hogy kétfordulós választást kell tartani, az első fordulót nem lehetne megtartani június ötödikén.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató