Válasz és pontosítás a segesvári magyar iskolával kapcsolatban
Úgy érzem, nem hagyhatom válasz nélkül Kriszta Edit héjjasfalvi tanítónő Önálló magyar iskolára van szükség? című írását, amely a Népújság március 24-i számában jelent meg egy előbbi interjúmmal kapcsolatosan, és pontosítanom, részleteznem kell a segesvári magyar iskolával kapcsolatos álláspontomat.
Úgy érzem, nem hagyhatom válasz nélkül Kriszta Edit héjjasfalvi tanítónő Önálló magyar iskolára van szükség? című írását, amely a Népújság március 24-i számában jelent meg egy előbbi interjúmmal kapcsolatosan, és pontosítanom, részleteznem kell a segesvári magyar iskolával kapcsolatos álláspontomat.
Az említett cikkben Kriszta Edit héjjasfalvi tanítónő személyeskedő (helyenként durva) hangon támad rám, sőt a segesvári református egyházra és esperesére is, ami azt bizonyítja, hogy teljesen félreértelmezi az interjúban megjelent álláspontomat és nem rendelkezik a minimális információkkal sem a kérdést illetően. Sajnálom, hogy újságban nyilvánul meg ilyen módon, amikor lehet, hogy egyszerűbb lett volna néhány kérdést tisztázni a kialakult helyzetről. Elfogadhatatlannak tartom az ilyen típusú megnyilvánulást, a hangnemet, még akkor is, ha lehet, hogy csak a mély aggodalom késztette arra a tanítónőt, hogy így fogalmazzon.
A velem készített interjúban a következő mondat jelenik meg:
„Figyelni kell arra, hogy megszűnőfélben vannak a vidéki, falusi iskolák magyar osztályai, már a héjjasfalvival is gondok vannak.” Eddig az idézet, melynek végén ott a PONT. Közismert tény, hogy általában az iskolákban, de különösen a szórványban, a gyerekhiány miatt, gondok vannak az osztálylétszámokkal, iskolákkal. És ez alól a héjjasfalvi iskola sem kivétel, mint ahogy a segesvári, erzsébetvárosi vagy medgyesi és még sok más iskola sem.
Részletezem a véleményem:
A gyerekhiány miatt kialakuló problémáról távlatban kell gondolkodnunk, és fel kell készülnünk arra, hogy esetleg a szaktárca vagy a kormány olyan intézkedéseket foganatosít, amelyek a vidéki iskolák összevonását vagy megszüntetését célozzák, egyszerű fenntartási költségekre hivatkozva. A döntéshozók nem a tanárt és sajnos még a gyereket sem tartják elsődlegesen szem előtt, hanem számokkal és pénzösszegekkel dolgoznak, érvelnek. Nyugat-Európában már rég alkalmazzák az egy központba összevont iskola működtetésének és a vidéki iskolák felszámolásának politikáját. Itt, nálunk is vannak jelek, melyek arra utalnak, hogy várhatóan ilyen irányban szervezik át a román iskolahálózatot. Egy ilyen átszervezés pedig, főleg az eddigi román tapasztalatok alapján, nem arról szól, hogy az illetékes döntéshozók a tanárok vagy szülők beleegyezését kérik ehhez, hanem megérkezik egy kormány- vagy miniszteri rendelet, amely kimondja, hogy ezt meg ezt az iskolát meg kell szüntetni, a gyerekeket pedig melyik iskolába kell átíratni.
De fel kell tennünk a kérdést: mit teszünk, ha hirtelen ilyen váltásra kényszerülünk? A héjjasfalvi iskola összevont 5–8. osztályaiban tanuló 13 magyar gyerek be fog járni Segesvárra, a magyar tagozatra? Van a szülőknek arre anyagi lehetőségük? Vagy, teszem fel, öt gyerek inkább helyben marad, átiratkozik román tagozatra? Nekünk, magyar közösségnek jó, ha így veszítünk el gyerekeket? Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben felelősen kell gondolkodnunk és IDEJÉBEN kell megoldást találnunk. A megmaradásunk alapját képező anyanyelvi oktatásban kötelességünk elemezni a jelenlegi helyzetet, és olyan lépéseket tennünk, amelyek ellensúlyozzák az esetleges negatív hatásokat. Ilyen fontos kérdésben nem lehet megvárni, hogy bekövetkezzék a baj, a probléma, és akkor rohangáljunk megoldást keresni!
A segesvári közösség már 1993-ban lépett, létrehozva a bentlakást működtető Gaudeamus Alapítványt, azért, hogy az előreláthatóan bekövetkező (és valóban bekövetkezett) gyereklétszám-csökkenést ellensúlyozza és a líceumi magyar osztályokat fenntartsa. A bentlakás nélkül legalább jó pár éve elveszíthettük volna az egyik osztályunkat! Egy ilyen helyzetben már csak idő kérdése, mikor szűnik meg teljesen a magyar középiskolai tagozat! Sajnálatos módon példa erre a medgyesi helyzet, ahol egy ideje csak kétévente tudnak magyar nyelvű líceumi szakosztályt indítani, pár diákkal!
Ugyanígy, a segesvári tanítónők kezdeményezésére sikerült a Böjte Csaba atya és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekvédelmi központot beindítani a városban, amely segít az elemi és gimnáziumi osztályok megmaradásában. És mindezt két évvel ezelőtt, annak ellenére, hogy a drasztikus gyereklétszám-csökkenés három-négy év múlva várható! Tehát ELŐRE, idejében történtek olyan intézkedések, amelyek javíthatnak a segesvári magyar iskolák helyzetén!
És még egy tény: február folyamán az Aurel Moşora iskola tanári testülete tanácskozott az iskola jövőjével kapcsolatosan, melyre, mint a Gaudeamus Alapítvány igazgatója, meghívást kaptam és részt is vettem. Ezen a találkozón határozottan és világosan megfogalmazódott a következtetés: azokban az iskolákban, ahol még létezik magyar tagozat, mindent meg kell tenni azért, hogy ezek megmaradjanak! Ide tartozik többek között a héjjasfalvi iskola, a nagybúni, illetve a szederjesi elemi iskola és mások. Viszont gondok lehetnek például Szásznádason, ahol csak összevont elemi magyar osztályok vannak, és negyedik osztály végén nem biztos, hogy minden magyar szülő behozza a gyerekét Segesvárra (főleg anyagi okok miatt). Vagy olyanok is, akik tudva, hogy ötödik osztálytól a gyerek nem jön be a városba, már az első osztálytól nem íratják magyar osztályba, hisz majd úgyis románul fogja folytatni tanulmányait. De ott is meg kell maradnia a magyar nyelvű elemi oktatásnak, viszont segítenünk kell a szülőket abban, hogy ötödik osztálytól be tudják hozni Segesvárra gyerekeiket.
Az interjúban ilyen helyzetre gondoltam, nem pedig arra, hogy mi magunk szüntessük meg valamelyik vidéki iskolát!
Az írással kapcsolatosan egy utolsó megjegyzés: sajnálatosnak tartom a segesvári esperes úr és az egyház felelősségre vonását a témával kapcsolatban. A segesvári és a környékbeli egyházak vezetői mindig készségesen segítettek, ha felmérések készítésére szólították fel őket, mivel ezek a felmérések reális képet adtak a jelen helyzetről és adatokat szolgáltattak az esetleges negatív hatások kivédésére irányuló döntések meghozatalához. Ugyanezek a lelkészek és maguk az egyházak is mindig kiálltak mind a segesvári, mind a vidéki iskolák mellett, nem részesítve előnyben egyiket sem a másik kárára!
Egyelőre reménykedjünk abban, hogy mind Segesváron, mind Héjjasfalván 43 év múlva is lesz majd magyar nyelvű oktatás, és MINDENKI megtesz mindent azért, hogy ez megmaradjon.
Tóth Tivadar igazgató – segesvári Gaudeamus Alapítvány
