Valami boldog titok

A Teleki Téka júliusi rendezvényén a fürdőzésről, a fürdőre járásról folyt a beszélgetés. Beszámolónk első részében a marosvásárhelyi közfürdők és fürdőházak működéséről szóltunk.

Képeslapok Szolláth Hunor gyűjteményéből

A Teleki Téka júliusi rendezvényén a fürdőzésről, a fürdőre járásról folyt a beszélgetés. Beszámolónk első részében a marosvásárhelyi közfürdők és fürdőházak működéséről szóltunk. A rendezvény házigazdája, Lázok Klára másik meghívottja Szolláth Hunor helytörténész volt, aki a dualizmus kori és a két világháború közötti Szováta fürdőéletén kalauzolt végig. Nemcsak szóban, a Téka árkádos folyosóján kiállított korabeli képeslapok értékes darabjaival is. Akiket bővebben érdekel a téma, a történész Szovátafürdőről vezetett blogján találnak adatokat, képeket. És a Tékában is, ahol az erdélyi fürdők történetének, fejlődésének gazdag irodalmát őrzik.

A fürdőkultúra hagyománya az 1800-as évek második felében az Osztrák-Magyar Monarchiában teremtődött meg, világviszonylatban is egyedülálló módon – kapcsolódott a beszélgetésbe Szolláth Hunor. Magyarországot, Erdélyt, a Székelyföldet a fürdőkultúra a múlt század fordulóján érte el. Ebben nagy szerepet játszott az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE). Erdély című folyóiratában (amely 1892-től jelenik meg) közölték először a székelyföldi gyógyvizek ásványtani elemzését, a fürdők leírását. Az 1800-as évek második felében kezdenek megjelenni a magyarországi lapokban a fürdők felfedezését elősegítő, népszerűségüket növelő élménybeszámolók. Ezt a cél szolgálták a nyomtatványok és az első képeslapok is.

Szolláth Hunor megcáfolta azt az állítást, miszerint az 1910-es években Szováta a Monarchia egyik legismertebb fürdőhelye lett volna. A marosvásárhelyi napilapokban megjelent kritikák szerint dohos, penészes szobáiból a kellemetlen rovarok sem hiányoztak. Szováta akkoriban semmilyen mércét nem ütött meg. A gyógyfürdőket népszerűsítő mozgalomnak köszönhető, hogy valamennyi forrás vizét vegytanilag elemezték (ebben dr. Hankó Vilmos járt az élen), és a hasonlóságok alapján kezdték el Szovátát a híres monarchiabeli fürdőhelyekhez hasonlítani.

A XX. század kezdetén Szováta egy nagy falu volt, amelynek lakossága nehezen ismerte fel a településtől élesen elváló fürdőtelep jelentőségét.

A legelső kiépített fürdő, amelyet Veress József alapított, a központban, a jelenlegi unitárius templom környékén volt, kabinokkal, kádfürdővel, medencével. A fürdőélet 1901–02-től telepedett át a Medve-tó köré, amely híressé tette Szovátát. Ezt az időszakot, a patinás fürdőéletet szemléltették a kiállított képeslapok. Módosabb családok tulajdonát képezték az első gyönyörű villák. Sófalvi Illyés Lajos 1902-ben két nagyobb szállodát építtetett, majd befektetései révén vált igazi gyógyüdülővé Szováta, a fürdőkultúra minden fontosabb épületével: fürdőkabinok, vetkőzőkabinok, fürdőpavilonok, zenepavilonok, gyógyszertár, cukrászda, kultúrszalon, olvasóterem. A társasági élethez hozzátartoztak a séták, kirándulások, amelyek célpontja a patakmajori pisztrángos vagy Rapsonné vára vot.

Bár a fürdőtörténet kialakulásával sokan foglalkoztak, s ismerjük a nyaralók építésének idejét is, a fürdőt betöltő társasági életről keveset tudunk – mondta Szolláth Hunor. Fürdőlista nem maradt fenn, csupán a sajtó közölte a neves fürdővendégek nevét. Kezdetben a környékről, aztán az 1900-as évek elején távolabbról, így például Londonból is érkeztek vendégek. A tehetősebb családok egy-két nyári hónapot is a fürdőhelyen töltöttek egész háztartásukkal együtt, s a gyógyüdülést nem lehetett elválasztani a szórakozástól. A települést 1906-tól vasúton és lovas kocsin lehetett megközelíteni.

Deák Farkas is megfordult Szovátán. 1881-ben a fürdőhely vonzerejéről, gyógyvizének hatásáról s a korabeli társasági életről is beszámolt: „Van légkörében valami kedves, valami vonzó; itt mindig és mindenkinek jókedve van. A beteg csak az ittlét által is gyógyul, minden ember szemében csak derültség, megelégedés honol, s van az idejáró vendégseregnek valami boldog titka. Értem a társasélet szerencsés tüneményeit. Pedig akármilyen nagy legyen a vizek gyógyító ereje, akármilyen gazdag a légkör ózontartalma, akármilyen szép a táj, s bármily derült az időjárás, a fürdőkről mégiscsak mindenki megkérdi: milyen ott a társas élet?… Szováta szerencsés, mert vendégei a régi időktől kezdve mintha egy családnak lennének tagjai, a legkedélyesebb, s minden kényszer nélküli víg napokat töltöttek együtt… Holmi rangkórsági nyavalygások, holmi hysterikus idegeskedések, holmi kanapé processusok, öltözékbeli fényűzések, irigykedések és féltékenykedések (pedig sok szép ifjú nő és lány volt az idén is), idétlen pletykák, mik a vidéki fürdők társas életét el szokták keseríteni, Szovátán eddigelő teljesen ismeretlenek voltak” – írta Deák Farkas. Említést tett a fesztelen táncmulatságokról, kuglizásokról, kirándulásokról, s arról, hogy a fürdő sós vizét „görvélyes, csúzos, ideges betegeknek” ajánlották.

A sós fürdőnek a meddőségek kezelésében való gyógyhatására a két világháború között jöttek rá.

Amíg nem volt magas a fürdőzők száma, valóban családias volt a légkör, erősítette meg Szolláth Hunor, aki beszélt a kádban történő (ehhez nagy üstben melegítették a vizet) és a szabad tavi gyógyfürdőzésről, a fürdési rendről. Ennek értelmében a reggeli után egy-két órát tartott a fürdés, a délután pedig a társas életé volt, s a sétáé, a zenehallgatásé, a szórakozásé.

Az alsó fürdőnek a visszajáró vendégekkel családiasabb volt a hangulata. A helioterm hatás következtében a Medve-tó vize a szezon elején elérte a 80 fokot is, ezért csak csónakázni lehetett rajta, fürödni a Fekete- és a Mogyorósi-tóra jártak. Az alsó és felső fürdő körül egy-egy tehetősebb tulajdonos kiadta a nyaralóját, a meglévő szállodák száz főt is befogadtak, a kevés pénzűek a falubeliektől vették ki a tisztaszobát.

Híres vendégek is megfordultak Szovátán, így például Ady Endre Bölöni György pártfogásával, Jászai Mari, a budapesti Népszínház művésznője, aki színielőadásokat szervezett, s ezek jövedelméből építtette a Mária-forrást, József főherceg és sokan mások.

Szolláth Hunor cáfolta, hogy az első világháború idején kiürült volna a fürdőhely. 1914–16 között szinte változatlan volt a fürdőélet, s ezt csak az 1916-os őszi benyomulás zavarta meg, de a következő évtől újrakezdődött minden. Ebben az időszakban Borbély Gyula helyi kereskedő kezdett nagy mennyiségben képeslapokat kiadni, ami azt jelenti, hogy volt rájuk kereslet.

A két világháború között megváltozott fürdőhely élete. A Székely Napló ezt úgy fogalmazta meg, hogy „elregátiasodott a székely oázis”. A fürdő, a szállók román tulajdonba kerültek. Az új környezetben a magyar vendégek már nem találták a helyüket, ezért számuk jelentősen csökkent. Magyar nyelven nem volt szórakozási lehetőség, román katonazenekar szolgáltatta a térzenét, s a fürdőt egyre inkább román vendégek népesítették be.

Lázok Klára a Székely Napló 1926-os számából egy marosvásárhelyi királyi látogatás leírását idézte. A bájos Ileana hercegnőt uzsonnával fogadta dr. Bernády György és a hivatalos személyek a Városházán, majd a vendég két udvarhölgye őrizete alatt megtekintette a Teleki Tékát (ahol a „könyvtár virága” Gulyás Ilonka üdvözölte „parázs kis francia beszéddel”), meglátogatta a Kultúrpalotát is (ahol B. Metz Piroska orgonált). Marosvásárhelyre szovátai nyaralása idején látogatott el a hercegnő. Ez nem volt egyszeri alkalom, a román királyi családnak a két világháború között kedvelt nyaralóhelyévé vált Szováta, amiről mind az országos, mind a helyi sajtó rendszeresen beszámolt. Sok történet kapcsolódik az üdülésükhöz, hisz 1922-től nyolc éven át folyamatosan egy-két hetet, sőt egy hónapot is ott töltöttek. Elsősorban Mária királyné és a hercegnők szerették, Ferdinánd király kevésbé, ezért vadászni ment. A királyné nagyon kedvesen viszonyult a helyiekhez, megpróbált a nyelvükön beszélni, pénzt osztott közöttük, megsimogatta a gyermekek arcát.

Szováta érdekes figurája volt Radványi Antal egyetemi tanár, aki egy remetelakot alakított ki, ahova a magyar közönség nagy része elhúzódott. Székely ételeket szolgált föl, s egy alkalommal a román királyné is meglátogatta lánya társaságában. Pisztrángot rendeltek, aminek az árát a tulajdonos nem akarta elfogadni, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy fizessenek, amire Radványi magas összeget mondott. – Ugye azért kerül annyira sokba, mert kevés a pisztráng? – érdeklődött a királyné, amire a válasz úgy hangzott, hogy pisztráng van elég, de királynéból annál kevesebb.

A ’20–30-as években a királyi család odavonzotta a politikusokat is, Iuliu Maniu és kísérete is nyaralt Szovátán, s néhány adat szerint erdélyi magyar politikusok is folytattak megbeszélést a román politikusokkal.

A két világháború között divatos román nyaralóhellyé vált, ami dr. Marius Sturza fürdőorvosnak köszönhető. Bécsben tanult balneológusként megteremtette a sós vizes kezelések alapjait.

A II. világháború, a kis magyar világ idején sok vendég érkezett Budapestről, fellendült a művelődési élet, majd a világháborút követően minden állami tulajdonba kerül. A villákat lelakták, s ebből a szempontból a régi Szováta egyre szomorúbb látványt nyújtott. Manapság tapasztalhatunk néhány jó példát a felújított, valamint a régi stílusban újjáépített villákról – hangzott el a történet vége.