2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem kell az idén iskolát felújítani, jó állapotban van az óvoda is, esetleg az óvodánál fogunk meszelni az előterekben.

Fotó: Nagy Tibor


Nem kell az idén iskolát felújítani, jó állapotban van az óvoda is, esetleg az óvodánál fogunk meszelni az előterekben. Elkészítettünk a nulladik osztálynak egy új termet, termopán ajtó, ablak, hogy ez az osztály ne zavarja az iskolai oktatást. Nem lett volna elég terem az új iskolában, és költözni kellett volna, így van egy fix helye, mindig ugyanott tartják a tanítást – tájékoztatott a községvezető.

Barabási Zsuzsanna iskolaigazgatóval az iskola udvarán, a szépen felújított iskola mellett beszélgettünk, ahol sok gyereket és néhány felnőttet találtunk. Elmondta, hogy vakációs tábort szerveztek a gyermekeknek, holland segítséggel, az egyház közreműködésével, az önkormányzat hozzájárulásával és önkéntes fiatalokkal. A gyerekek kibédiek, de vannak olyanok is, akik a nagyszülőkhöz jöttek vakációzni Aradról például, meg a környékről, és ők is részt vesznek ezen a tevékenységen.

– Az egyhetes táborba a gyermekek naponta jönnek, háromórás programban szabadidős kikapcsolódást szervezünk nekik.

– Hány gyerek jár ide?

– Az iskolában 160 gyerek van, az óvodában 60. Világbanki támogatásból új iskolát építettünk 2012-ben, nemrég adtuk át, örülünk, hogy megvan, és a gyermekek civilizált körülmények között tanulhatnak. Az óvodát is felújítottuk, két termünk volt, de mivel három csoportra bővült, kormánypénzből még egy teremmel kibővítettük. Az idén a régi épületben egy termet felújított a helyi tanács a nulladik osztály számára. Úgyhogy most már nagyon jól vagyunk, mert az óvodások új, szépen felújított épületbe járnak, a másikba járnak a nulladikosok, az iskolások pedig új épületben vannak.

– Első alkalommal szerveznek iskolai szabadidős programot?

– Ez a harmadik nyár, amikor megszervezzük a tevékenységet, a gyerekek szeretik, emlékeznek arra, hogy a tavaly is milyen jó volt, és szívesen jönnek. Szerintem az is vonzza őket, hogy jönnek a hollandok, idősebbek vezetésével jönnek a holland fiatalok, és itt besegítenek a tevékenység megszervezésébe.

– Sok gyerek van az udvaron...

– Jelenleg kb. száz gyerek van itt, inkább a kisebbek jönnek, úgy hatodikosokig. A tábor közös gulyásfőzéssel ér véget, amit együtt fogyasztunk el a gyerekekkel. A szervező a kibédi iskola, Barabási Csaba Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója és holland önkéntesek.

Támogatók a Kibédi Polgármesteri Hivatal, Dósa Árpád vállalkozó, a református egyház és a szülők. Köszönet a támogatóknak – mondta Barabási Zsuzsanna.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató