2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vádat emeltek a Markó Attilát érintő ügyben

  • 2015-04-09 15:50:25

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának nyolc volt tagja, köztük Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt képviselője ellen – közölte csütörtökön a vádhatóság.

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának nyolc volt tagja, köztük Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt képviselője ellen – közölte csütörtökön a vádhatóság.
A DNA többrendbeli, súlyos következményekkel járó hivatali visszaélés vádjával küldte bíróság elé a kártérítési bizottság volt tagjait, akik állítólag 85 millió euró kárt okoztak az államnak azáltal, hogy a piaci értéknél jelentősen magasabb kártérítéseket ítéltek meg a kommunizmus idején államosított ingatlanokért. A DNA a bizottsági tagokon kívül négy ingatlan-felértékelő ellen is vádat emelt. A vádlottak vagyonát zár alá helyezték.
A DNA közleménye szerint a kifogásolt kártérítéseket három különböző ülésen hagyta jóvá a restitúciós testület 2008 szeptemberében, novemberében és decemberében. Ebben az ügyben Horia Georgescut, a tisztségviselők vagyonát vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) volt elnökét is előzetes letartóztatásba helyezték, akárcsak Theodor Nicolescu liberális képviselőt, akit többrendbeli megvesztegetés elfogadásával is gyanúsítanak.
A december óta Magyarországon tartózkodó Markó Attila megalapozatlannak nevezte az ellene megfogalmazott korrupciógyanút. A politikus múlt héten lemondott képviselői mandátumáról, miután a DNA előzetes letartóztatásához kérte a parlament hozzájárulását.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató