2021. június 17., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

KMDSZ Előtér

A KMDSZ Előtér egy egyetemi tájékoztató program, amely elsősorban azoknak szól, akik idén készülnek egyetemre, és szeretnék megérteni a felvételi menetét. Továbbá arra is lehetőséget ad, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a jövendőbeli egyetemükkel, illetve diáktársaikkal. A május 17. és 23. közötti eseményen mindenki ingyenesen részt vehet az online térben, élő Facebook-közvetítésen keresztül.

A KMDSZ Előtérről Kovács Zoltán Dávidot, a rendezvény kommunikációs koordinátorát kérdeztük.

– Hogyan fog zajlani az egyetemek bemutatása?

– Az esemény egy hétig fog tartani, a járványhelyzetre való tekintettel online felületen. Minden részt vevő egyetem számára kijelöltünk egy napot, amikor az adott intézményt fogjuk bemutatni. Hétfőn a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, kedden a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, csütörtökön a Műszaki Egyetem, pénteken a Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem, szombaton az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, vasárnap az Agártudományi és Állatorvosi Egyetem bemutatójára kerül sor. Szerda sem szabadnap, habár nem lesz egyetemi bemutató, de egy olyan előadással készülünk, ami, meggyőződésünk, nagyon érdekli a diákokat, hiszen a Kolozsvári Magyar Diákszövetségről, azaz a KMDSZ-ről lesz szó. 

– Mely a fő célközönség, kik vehetnek részt az online eseményen?

– A rendezvény elsősorban azoknak szól, akik szeretnének alapképzési programon tanulni Kolozsváron, legyen szó középiskolás diákokról vagy olyan személyekről, akik ismét be szeretnének ülni az iskolapadba. Az eseményen mindenki ingyenesen részt vehet.

– Idén másodjára lesz Előtér. Milyen volt a tavalyi esemény, és miben lesz más az idei?

– A legnagyobb változás a dátum. Tavaly érettségi után szerveztük meg, idén pedig megelőzi a tizenkettedikesek nagy próbatételét. Tavaly azért is került nyárra, mert későn született meg az esemény ötlete. Idén mindenképpen korábban akartuk megszervezni. Jelenleg a diákoknak kevesebb mint két hónapjuk van a felvételiig. Ebben a periódusban pedig elég sokan meggondolják magukat az egyetemválasztás kérdésében, azt szeretnénk, hogy legyen elég idejük meghozni a számukra jó döntést. Reméljük, hogy az eseményen elhangzott információk segítenek ebben. A másik nagy változás pedig a napszak, hiszen az esemény idején még tart az oktatás, így nem tudnának részt venni a délelőtti programokon, ezért délután lesznek a bemutatók. A struktúra azonban változatlan.

– Kik fogják bemutatni az egyetemeket? Inkább diákok vagy meghívtatok oktatókat is?

– A programot úgy próbáljuk összeállítani, hogy az oktatók is megszólaljanak. Ők fogják bemutatni a felvételik menetrendjét. Igyekeztünk, hogy minden egyetemről magyar nyelven beszélő tanárokat hozzunk, amennyiben ez nem megoldható, akkor magyar tanulók fogják bemutatni a felvételi rendszert. Emellett a résztvevőknek lehetőségük lesz megismerkedni az adott egyetemen tanuló diákokkal, valamint a szakosztályok képviselőivel.

– A jövőre nézve terveztek újabb Előtereket?

– Egyértelműen igen. Tavaly a felvételi előtt én is részt vettem az Előtéren, és sokat segített, mert az előző évben, a koronavírus-járvány miatt, változott a felvételi menete, és nem lehetett tudni semmi konkrétumot. Idén valamivel jobb a helyzet, és reméljük, hogy a diákoknak lesz idejük felkészülni. De jövőben is aktuális lesz ez a kérdés, és ennek fényében a rendezvény is.

– A jövőben, a járvány után, szeretnétek, hogy ez az esemény átkerüljön a fizikai térbe, vagy továbbra is online lesz?

– Erről még nem született döntés, viszont nem tartom kizártnak, hogy inkább az online rendezvény a valószínű. Ebben a formában sokkal több személyt tudnunk elérni, hiszen nem kell ellátogatni Kolozsvárra a részvétel miatt. Egy másik nagy előnye az online térnek, hogy a bemutatókat bármikor vissza lehet nézni, ha valakinek nem felel meg az időpont. A harmadik pillér pedig, hogy a KMDSZ-nek már van két olyan eseménye, amelyeken az érdeklődők megismerkedhetnek a kolozsvári magyar diákélettel, ilyen a KMDSZ Nyári Egyetem vagy a KMDSZ Tour. A Tour lényege, hogy házhoz visszük az egyetemet, ilyenkor minden nagyobb erdélyi városba elmegyünk, így részt vehetnek olyan személyek is, akiknek nincs lehetőségük az online részvételre. 

– Meglátásod szerint hogyan lehetne még fejleszteni az eseményt?

– Mivel az idei csak a második kiadás, bőven van lehetőség a fejlesztésre. Az első lépés lehetne az, hogy megpróbáljuk bevonni az eseménybe a többi egyetemet is, hiszen nemcsak hat van, hanem ott van még például a Református Teológiai Intézet, a Gheorghe Dima Zeneakadémia, illetve a Dimitrie Cantemir egyetem, amelyeket nem sikerült elérni. Továbbá szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni a diákokkal való kapcsolatra. Azt szeretnénk elérni, hogy miután részt vesznek a KMDSZ Előtéren, azt érezzék, hogy őket már várják az egyetemen. A technikai felszerelés kapcsán is van hova fejlődni, hiszen a KMDSZ-nek nincs még nagy gyakorlata az online események tekintetében.