2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ünnep két szólamban

Csendes éj, szentséges éj – énekelte szombat délután Marosvásárhely főterén a sötéten magasló karácsonyfa előtt szép számban összegyűlt csapat.

Fotó: Nagy Tibor


Csendes éj, szentséges éj – énekelte szombat délután Marosvásárhely főterén a sötéten magasló karácsonyfa előtt szép számban összegyűlt csapat. A többnyire középkorúakból álló, rögtönzött dalárda Lakó Péterfi Tünde facebookos felkérésére érkezett a megbeszélt helyszínre, mivel azt gondolták, hogy a polgármesteri hivatal kizárólag román meghívottal, a Lala Band produkciójával ünnepli a díszkivilágítás felkapcsolását. A magyarul dalolókat a koncertre érkező tömegből páran megbámulták ugyan, de nyílt konfliktusra nem került sor. Közben a főtér végében felállított színpadon a jól ismert, angol nyelvű téli dalok dübörögtek, a fa körül pedig Mikulás-lányok, két lábon járó hóemberek, rénszarvasok és kedvelt rajzfilmfigurák – Silvester, a kanárira vadászó kandúr, illetve Donald kacsa – örvendeztették meg az aprónépet. Mielőtt a 27 méteres fa felöltötte volna fényruháját, rövid gyerekelőadásra került sor a pódiumon. A fellépők sorát a Marosvásárhelyi Református Kollégium diákjai zárták, akik Enyedi Csaba irányításával magyar karácsonyi dalokat énekeltek. Ezt követően Dorin Florea polgármester felkapcsolta az ünnepi fényeket, majd meglepetés-tűzijáték kezdődött. Mire a Lala Band-koncert elkezdődött, a Mikulás-busz is előállt, és – bár a havazás elmaradt – a nagy szakállú ajándékhozó szánja is keringeni kezdett a főtér körül.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató