Évtizedekkel ezelőtt a legendás Lujza–Jenő párbeszéden derültünk, fiatalabbak kedvéért: Psota Irén és Major Tamás színművészek előadásában hallgattuk a Kossuth rádióban azt a sziporkázó szellemességet, amely során Jenő megpróbálta megmagyarázni Lujzának, hogy amit az újság ír, az tulajdonképpen nem azt jelenti, amit szöveg szerint érteni lehetne, hanem valami mást.
Évtizedekkel ezelőtt a legendás Lujza–Jenő párbeszéden derültünk, fiatalabbak kedvéért: Psota Irén és Major Tamás színművészek előadásában hallgattuk a Kossuth rádióban azt a sziporkázó szellemességet, amely során Jenő megpróbálta megmagyarázni Lujzának, hogy amit az újság ír, az tulajdonképpen nem azt jelenti, amit szöveg szerint érteni lehetne, hanem valami mást.
Manapság nincs újság a szó klasszikus értelmében: mire a nyomtatásban megjelenő lapok reggel (délben) eljutnak a még kitartó (konzervatív?) olvasóhoz, addig az interneten már réges-régen tudomásunkra juthatott az adott információ. Persze, azzal is tisztában lehetünk, hogy hiába igyekszik az elektronikus média, a világvégét úgyis le fogja késni.
Lehet ezeken a gondolatokon elmerengeni, lehet akár ellent is mondani (szólásszabadság van), az viszont a minap igencsak mellbe vágott, hogy megismerkedtem egy olyan sorozattal, ami a bejegyzés szerint már 2013 óta kering az interneten, és amely az eddig hitelesnek, tárgyilagosnak ismert BBC alkotása volna. A sorozat olyan román történelmet ismertet meg az érdeklődővel, amelyben a tények, adatok, hivatkozások annyira ferdítenek, hogy a csak némileg tájékozott (főleg magyar) embernek is fizikai fájdalmat okozhatnak.
Nincs szándékomban polemizálni ezzel az „alkotással” (18 fejezet, többórás film), sem népszerűsíteni nem fogom. Mégis írásra ragadtatott, hiszen úgy gondolom, illene felvetni hivatalosan is, ki és milyen intézet áll (anyagilag is) a film mögött? Sejtéseim vannak: a külügyekben évtizedek óta rendkívül sikeres Románia lehet az értelmi szerzője és terjesztője. Különösen aktuálissá az tette számomra ezt a felfedezést, hogy a napokban Románia külügyminisztere olyan kijelentést tett, miszerint országa „elmozdult” az addigi (meddigi?), kisebbség-asszimilációs politikától az együttműködés irányába.
A magas rangú diplomata „elfelejtette” megjegyezni, hogy ez az együttműködés az elmúlt alig hetven évben gyakorlatilag megszüntette a szász, sváb és zsidó kisebbséget, azok hátrahagyott vagyona, az értük kapott pénzösszegek pedig valószínűleg beépülnek majd a nemzet ortodox katedrálisának bukaresti falaiba. A magyar, muzulmán vallású és roma kisebbséggel ugyanakkor nehezebben bírnak a mindenkori román hatalom erői: a magyar nem akarja testületileg elhagyni szülőföldjét, a muzulmánok mecsetet építenének a főváros előkelő negyedében, a roma kisebbség pedig nem hajlandó feladni évszázadokon át kialakult életformáját.
Mindehhez tökéletesen illeszkedik az a rendszeres igyekezet, amellyel folyamatosan kétségbe vonják mindazok tulajdonjogát, akik nem ortodox hívők. Ha ez „csak” miniszteri kijelentésekben nyilvánulna meg, akkor is felháborító lenne, de sajnos, ennél sokkal súlyosabb a helyzet: bírósági végzések sorozata foszt meg jogos tulajdonuktól személyeket, csoportokat, intézményeket.
Legutóbb már felvetettem írásomban, hogy ideje volna a szólásnak. Hivatalosan, a legmagasabb szinten is: ha csak azt említem, hogy a fenti filmben mai, vezető magyar nemzetiségű romániai politikusokat szerepeltetnek, nevükkel, arcképükkel, mialatt az angol nyelvű, gyűlölettől csöpögő narratívát román felirat (gyakran igen helytelenül írva a magyar neveket, de ezt már „megszoktuk") kísér, akkor bőven elég ok volna ahhoz, hogy valaki megszólaljon felelős vezetőink közül.
Nem mellékesen pedig a csak szemelgetve olvasott, főleg román és angol nyelvű kommentárok, amelyeket mind a 18 rész alatt olvashattam, igazolják: nagyon termékeny talajra lelt az „alkotás”.
Jut eszembe: Marosvásárhely fekete márciusának „dokumentálását” egy olyan, önmagát előszeretettel történésznek maszkírozó hadastyán foglalta könyvbe anno, akinek súlyos személyes felelősségét az eseményekben máig nem vizsgálta hitelesen a román igazságszolgáltatás.
Igaz, a 25. évfordulón elhangzottak szép emlékbeszédek, a rendezvény magas színvonalú volt, a számon kért kivizsgálás pedig továbbra is csak jövő időben „ragozható”.
Budapest, 2015. július
