2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

,,Változás, újratervezés szükséges ahhoz, hogy az RMDSZ meg tudjon felelni a következő évek kihívásainak. Elkötelezetten kell dolgoznunk a különböző autonómiaformák megvalósításán, a demokratikus jogállam kiépítésén…”


,,Változás, újratervezés szükséges ahhoz, hogy az RMDSZ meg tudjon felelni a következő évek kihívásainak. Elkötelezetten kell dolgoznunk a különböző autonómiaformák megvalósításán, a demokratikus jogállam kiépítésén. Az életminőséget javító intézkedések mellett kiemelten figyelünk a versenyképes magyar nyelvű oktatásra. Meg kell erősítenünk a partnerséget a történelmi egyházakkal, a szakmai és rétegszervezetekkel, mindazokkal, akik partnernek tekintenek minket” – adta meg a kongresszus alaphangját Kelemen Hunor, aki az RMDSZ 12. kongresszusán az 585 érvényes szavazatból 575 küldött bizalmát szerezte meg egy újabb elnöki mandátumra.

Kelemen Hunor elnök, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke köszöntötték házigazdákként a kongresszus meghívottjait, küldötteit.

Laurenţiu Ştefan elnöki tanácsos Klaus Johannis üzenetét tolmácsolta, aki üdvözölte a szövetséget huszonöt éves fennállása alkalmából, és méltányolta eddigi politikai tevékenységét. Üzenetében az államfő a magyarság érdekvédelmi szervezetének a hazai demokrácia megerősítésében nyújtott hozzájárulását hangsúlyozta, és azt, hogy az RMDSZ együttműködése és párbeszéde modellértékű a közéletben.

Victor Ponta miniszterelnök gratulált az RMDSZ-nek 25 éves fennállásához és sikert kívánt a jövőbeli terveihez. Hangsúlyozta: továbbra is az RMDSZ a romániai magyarság egyetlen legitim politikai képviselője. „Ez nem politikai tanúsítvány, hanem a választópolgároktól kapott bizonyítvány. Meggyőződésem, hogy ezt a bizonyítványt 2016-ban is felmutatja majd a szövetség. Létfontosságú, hogy a magyar közösség képviselői jelen legyenek Románia demokratikus intézményeiben” – jelentette ki a kormányfő.

Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét tolmácsolta. Kijelentette: az RMDSZ az erdélyi magyarok értékeinek, érdekeinek egyetlen hiteles képviselője és védője. „Az erdélyi magyaroknak nem szabad elfogadniuk, megengedniük, hogy másodrangú tényezőkként kezeljék őket országukban, hiszen az Európai Unió nemzetei között nincs rangbeli különbség” – tette hozzá –, „az erdélyi magyarok soha nem követeltek olyat, ami ne lenne általánosan elfogadott Európában”. Létfontosságúnak nevezte az erős magyar képviseletet és kijelentette, nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti. Végül Magyarország támogatásáról biztosította a szervezetet, amely, mint mondta, természetes kapocs kell legyen Románia és Magyarország között.

Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke megköszönte a magyaroknak a Johannisra leadott szavazatokat. Véleménye szerint Romániának is politikai újratervezésre van szüksége, hiszen a választópolgárok újfajta politikai hozzáállást várnak, a politikumnak pedig kötelessége eleget tenni ezeknek az elvárásoknak.

Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt másik társelnöke szerint az RMDSZ Románia egyetlen olyan érdekvédelmi szervezete, amely az erdélyi magyarok értékeit, törekvéseit hitelesen védi és képviseli, és méltatta az emberi és kisebbségi jogok, valamint az ország demokratikus folyamatainak erősítése terén kifejtett munkáját.

Adorjáni Dezső evangélikus püspök felelevenítette azokat az első időket, amikor „még mindenkit áthatott a tenni akarás”. Figyelmeztetett: most, az újratervezés idején szem előtt kell tartani, hogy „akiben sokan bíznak, azon sok mindent kérnek számon”, hiszen az RMDSZ, de a magyarság sem felejtheti el, hogy nem egyszerűen egy politikai szövetség, hanem egy sajátos sors által összekötött közösség, amelyet összetartanak a hagyományai, zászlói, egyházai, értékei.

Mario David, az Európai Néppárt alelnöke, aki magyarul köszöntötte a kongresszust, kiemelte: az RMDSZ olyan stabilitási tényezőt jelent a romániai politikában, amely az Európai Néppárt hasznos és fontos tagjaként hatékonyan képviseli a magyarság érdekeit.

Az EPP alelnökének Kelemen Hunor az RMDSZ által létrehozott Martens-emlékplakettet és emléklapot ajándékozta, köszönetet mondott a partnerségért és az eddigi segítségért, támogatásért.

Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke szerint Kolozsváron még mindig a kommunizmus rossz szelleme kísért. „Tudják, hogy miért nem nevezik Konstancát Constanţa Tomisnak? Mert ott nincsenek magyarok. Eljött az idő, hogy megszabaduljunk Napocától Kolozsvár nevében, a normalitás útjára térjünk, a jövőbe, ne a múltba tekintsünk” – mondta egyebek mellett.

Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke szerint a romániai magyar nemzeti közösség ma olyan jogokat tudhat magáénak, amelyek 25 évvel ezelőtt csak a vágyaiban éltek – magyar iskolák, kiterjedt magyar nyelvű egyetemi oktatás, kulturális és tudományos intézmények, visszanyert műemlékek. „Az RMDSZ nélkül a magyarlakta települések gazdasági fejlődéséről sem beszélhetnénk, és a magyar–román együttélés új korszakának megteremtése is az RMDSZ nevéhez fűződik” – jelentette ki.

Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke kijelentette: „Egyeztetéseink során sokkal nagyobb megértésre találtunk a magyar politikusoknál akkor, amikor a polgárok érdekeiről beszéltünk. A szövetség partnerünk volt akkor is, amikor közösen kormányoztunk, de most is, amikor nem ugyanazon az oldalon állunk. Mindig bebizonyította, hogy korrekt és megbízható partner”.

Schiffer András, a Lehet Más a Politika társelnöke úgy gondolta, „egy ilyen negyedszázad utáni újratervezésről az anyaországban is példát vehetnénk”. Véleménye szerint „a romániai magyarság összekötő kapocs az egymásra utalt Románia és Magyarország között”.

Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke szerint „számunkra a párbeszédnek nem csak arról kell szólnia, hogy mit mond és mit akar a többség. Az is szempont kell hogy legyen, amit mi kisebbségként szeretnénk. Huszonöt évvel a rendszerváltás után azt látjuk, hogy a párbeszédek súlypontja egyre inkább abba az irányba tolódik el, hogy mit vár el tőlünk a többség, és hogy nekünk mit kell teljesítenünk. De bízom abban, hogy közös erővel át tudjuk törni ezt a falat” – mondta.

Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy Romániában a kisebbségi nemzeti szimbólumok használatát megkérdőjelezik, és nemzetbiztonsági veszélyként tüntetik fel az autonómiatörekvéseket. „Ez elfogadhatatlan egy európai demokráciában. A többségnek meg kell értenie, hogy az autonómiatörekvések egyensúlyt jelentenek egy társadalomban, hiszen biztosítják azt, hogy az országban minden egyes közösség a saját ütemében fejlődjön, és ezáltal hatékonyan járul hozzá az ország gazdaságához” – fogalmazott.

Dézsi Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka az elnökség üdvözletét tolmácsolta, és kiemelte: az újratervezés és a számvetés jelzi, hogy az RMDSZ elkötelezett, megújulni képes érdekképviselete a romániai magyarságnak.

Gyerő Dávid főjegyző a Magyar Unitárius Egyház nevében, ugyanakkor az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének egykori tagjaként is köszöntötte a kongresszust, és kijelentette: a szövetség újratervezésében a történelmi magyar egyházakkal való stratégiai partnerségnek is jelen kell lennie.

„Az RMDSZ nem áruló, az MPP nem egységbontó” – mondta Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. Hangsúlyozta: a két politikai szervezet céljai közösek, még akkor is, ha az eszközök különböznek. Készek vagyunk lezárni egy korszakot, a testvérharcnak vége. Ezzel a gondolattal indítottunk el egy folyamatot néhány éve, ez vezérelt bennünket akkor, amikor együttműködési szerződést írtunk alá”. Véleménye szerint a hazai társadalom 25 év után problémákkal és frusztrációkkal teli, bűnbakkereső állapotban van. „Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk, hogy a magyar választók elfordulnak a közélettől” – hangsúlyozta Biró, aki szerint a hazai magyar közéletben egy dolgot mindig szem előtt kell tartani: a közös célokat.

 

„Munkát és alázatot ígérek”

Kelemen Hunor politikai beszámolóját követően az RMDSZ vezető politikusainak felszólalásai hangzottak el, amit politikai vita, illetve tisztújítás követett.

– Munkára fel! Köszönöm a bizalmat! – mondta Kelemen Hunor az eredményhirdetés után. „Munkát ígérek, és azt kérem, hogy ebben a munkában legyetek a társaim. Alázatot ígérek, szolgálatot, és azt várom el, hogy együtt újítsuk meg politizálásunk módját. Azt ígérem, hogy a döntéseket együtt hozzuk meg, de azt kérem, hogy a közös döntéseink mellett álljunk ki valamennyien. Mindenkinek az igazára odafigyelek, de egyszerre nem fogunk tudni több úton haladni, többfelé beszélni. Meggyőződésem, hogy közösségünknek nem újabb és újabb politikai pártokra van szüksége, hanem egy nyitott, befogadó és megújulni képes szövetségre. Akkor leszünk sikeresek, ha hiszünk abban, amit csinálunk, ha kitartóak vagyunk, ha alázattal és megértéssel fordulunk a közösség valamennyi tagjához.”

A kongresszus második napján levetítették a szervezet negyedszázados történetét felelevenítő, az RMDSZ – 25 éve együtt című dokumentumfilmet, elfogadták az új alapszabályzatot. Kelemen Hunor szövetségi elnök Ezüsttulipán díjat nyújtott át közel 65 jelenlegi és egykori országos testületi vezetőnek a szervezetben kifejtett alkotó-, értékteremtő és közösségformáló munkájuk elismeréseként. Az RMDSZ elnöke szerint „egy társadalom, egy közösség életében a köszönet legalább annyira fontos, mint az elvégzett munka. Ezért is hasznos megállnunk egy pillanatra és meghálálnunk az embereknek azt, hogy azzá tették szövetségünket, ami ma, összetartották a szervezetet”. Megvitatták és elfogadták azokat a programdokumentumokat, amelyek konkrét intézkedéseket tartalmaznak a következő időszakra.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató