2022. augusztus 16., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hamarosan hivatalosan is közzéteszik

A hét végén jelent meg a hír, miszerint Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter egy múlt pénteki, jászvásári sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az előadó-művészeti felsőoktatási intézmények esetében a képzés időtartama háromról négyévesre bővül. A döntés hátterében a művészeti képzést nyújtó egyetemek konzorciumának kérése áll, ez a testület kérte a tanulmányi évek bővítését, arra hivatkozva, hogy ezen képzések esetében a három év nem elegendő, mert az előadó-művészet jellegéből adódóan hosszabb képzésre, tanulásra, formálódásra van szükség. Azt is hozzátette, hogy egy rövid időn belül közzéteendő sürgősségi kormányrendelet egyik pontja tartalmazza majd e döntést. Mivel a sürgősségi kormányrendeletek pár héten belül megjelennek a Hivatalos Közlönyben, a tanügyminiszter nem látja akadályát annak, hogy az idei őszi felvételik idején már az új tantervnek megfelelően hirdessék meg a vizsgákat és a kezdődő tanéveket.

Nyilvánvaló, hogy a tanévek számának bővítése, a tanulmányi időszak meghosszabbítása – illetve visszahosszabbítása a bolognai rendszer előtti időszakra – számos kérdést és problémát felvet, és noha az ötlet jó (e sorok írója is művészeti egyetemen végzett, még a bolognai rendszer előtt, és bizony, kellett az a négy év a megfelelő tudás elsajátításához), az átállás minden bizonnyal nem lesz könnyű. További kérdés, hogy ez esetben marad-e a bolognai rendszer, csak éppen négyévnyi alapképzéssel, vagy egy azelőtti formátumról van szó, illetve mennyiben befolyásolja mindez a mesterképzések kezdeti időpontjait, időtartamát és hasonlókat.

Az ügyben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem munkatársait, Balási András rektorhelyettest és Harsányi Zsolt docenst megkérdeztük, mindketten azt nyilatkozták, hogy az ötlet természetesen jó, hiszen az a konzorcium javasolta, amelynek a vásárhelyi intézmény is tagja, de a megvalósításig nagyon sok mindent át kell még beszélni. Harsányi Zsolt elmondta, hamarosan éppen ebben az ügyben kezdődik egy gyűlésük, át kell alakítani a tantervet, és hozzátette, a három- plusz kétéves bolognai rendszer valóban nem megfelelő a művészeti képzések esetében. Jelenleg úgy tudják, hogy e rendszer ugyan megmarad, lesznek továbbra is mesterképzések, az alapképzés azonban visszaáll az eredeti, négyéves időtartamra, de még nem látják át, hogy milyen változásokra számíthatnak, mert a közlönyben még nem jelent meg az említett kormányrendelet. 

Az biztos, hogy szenátusi gyűlések sorozata következik, amikor pedig több részletről is fellebben a homály, mi is érdeklődni fogunk a fejleményekről. 

Fotó: Nagy Tibor (archív)