2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A vajdaszentiványi önkormányzat a Leader program révén egy 147 ezer eurós pályázatot nyert parkosításra, illetve a toldalagi kultúrotthon felújítására.

Fotó: Nagy Tibor


A vajdaszentiványi önkormányzat a Leader program révén egy 147 ezer eurós pályázatot nyert parkosításra, illetve a toldalagi kultúrotthon felújítására. A községgazda meg is mutatta a korszerűsítés előtt álló kultúrház tervrajzát, a helyszínre Tăbăran Marius tanácsos, falufelelős kísért el.

A hatvanas évekből származó épület teljes felújításra és bővítésre szorul. Kicserélik a tetőzetet és az ablakokat, a fapadló helyett betont öntenek, illetve pár méterrel meg is hosszabbítják az épületet, amelyben két illemhelyet és egy öltözőként használható helyiséget is kialakítanak. A régi, magasított színpad helyett egy 40 centiméter magas, ovális pódiumon léphetnek majd közönség elé a községbe érkező együttesek, előadók. A tervek szerint a kultúrotthon konyháját is felújítják – körvonalazta az elkövetkezőket a falufelelős. A pályázat részét képezi egy park, illetve játszótér kialakítása is a kultúrházzal szemközti területen – tette hozzá Tăbăran Marius, aki szerint az utak rendbetétele lenne a legsürgetőbb probléma a faluban, és reméli, hogy idén az ivóvizet is bekötik.

 

Idősotthon lehetne az iskolából

A tanácsos arra is felhívta a figyelmünket, hogy a toldalagi iskola három éve üresen áll, a településen lakó pár diák ugyanis a községközpontba ingázik. Tăbăran szerint idősotthonná kellene alakítani a tanintézet épületét, hiszen a faluban nagyon sok az idős ember, ugyanakkor ezzel a munkahelygondok is megoldódnának. Egy épület rendeltetését azonban nagyon nehéz megváltoztatni, az ügy sokszor elvész a bürokrácia útvesztőiben – fejtette ki Tăbăran Marius.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató