A romániai büntetőjogi reform eredményeképpen
nemcsak a büntetőjogi intézményeket szabták át, illetve hoztak létre újakat, hanem magát az eljárást is újraszabályozták a hatékonyság, méltányosság, a védelemhez való jog, illetve elve szerint is. Ezen módosítások tárgyalása után, sorozatunk utolsó részeiben elemzünk majd egy nagyon látványos, de a közmédiában eltorzított és jelenleg gyakran használt intézményt, az előzetes letartóztatás intézményét.
Az új büntetőjogi szabályozás szerint az eljárásnak négy szakasza van: a nyomozati szakasz (amely első körben a tettre – in rem – vonatkozóan indul el, majd utána a tettet elkövető személyre – in personam – vonatkozik, románul urmărire penală), az előzetes bírósági szakasz (románul camera preliminară, lehetne fordítani nyomozóbírónak is, habár ez terminológiailag egy elég ellentétes fogalom), a bírósági szakasz (elsőfokú bírósági tárgyalás illetve fellebbezési tárgyalás), az utolsó szakasz pedig az ítélet végrehajtása.
Az eljárásban a nyomozati szakaszt a nyomozó hatóság (rendőrség – és bűncselekménytől függően – esetleg más különleges szervek, románul organe de cercetare penală), valamint az ügyész (procuror) vezeti le. A nyomozati szakaszban az alapvető emberi jogok fokozottabb védelme miatt egy új intézményt, „az emberi jogok és szabadságok bíróját” hozták létre. Ennek a bírónak a joga és kötelessége a nyomozati szakaszban foganatosított előzetes kényszerintézkedések (pl. letartóztatás), biztonsági intézkedések (pl. számlák, ingatlanok zárolása), előzetes és ideiglenes intézkedések, házkutatás, lehallgatás jóváhagyása. Ennél a bírónál összeférhetetlenség áll fenn egy ügy érdemben való tárgyalásával, tehát például az a bíró, aki egy gyanúsítottat letartóztatott, vagy elrendelte esetében a házkutatást, nem dönthet érdemben arról, hogy az illető személy bűnös-e vagy sem. Kivételes esetben – az ügyész kérésére – előzetesen kihallgathatja azt a tanút, akivel szemben megalapozottan feltételezhető, hogy később a bírósági szakaszban már nem lehet kihallgatni (például súlyos betegség vagy előrehaladott életkora miatt).
A nyomozati szakaszban összegyűjtött bizonyítékok törvényességét, illetve az ügyészi vádemelést – vagy annak éppen ejtését, illetve az ügyész nyomozás végi döntését – az előzetes bírói eljárásban (camera preliminară), a bíróság értesítésétől vagy a vádirat iktatásától számított legtöbb 60 napon belül jogi-formai szempontból vizsgálja felül a bíró. Ennek az intézménynek az értelme az, hogy a vádiratra vagy a nyomozati bizonyítékokra vonatkozó formai okokat ne lehessen később a bírósági szakaszban felhozni (akár több évre a vádirat iktatása után), és az egész iratcsomót visszaküldeni a nyomozati szakaszban. Vagyis amikor a bíró érdemben kezdi tárgyalni az ügyet, az jogi-formai szempontból „tiszta” legyen. Ennek az intézménynek a bevezetése üdvözlendő az eljárás méltányos határidőn belül történő lejárása szempontjából, de az ügyvédek nem nagyon örvendenek neki, ugyanis a régi eljárás alatt egy közkedvelt technika volt az ügy húzása-halasztása mindenfajta vélt vagy valós eljárásjogi kifogás alapján, aminek eredményeképpen az ügy addig húzódott, hogy akár el is évülhetett (pl. Dan Voiculescu esetében az ügy ilyen és hasonló okokból került a nyomozati hatóság, illetve a bíróságok között „sétáltatásra”, ezért volt szükség az ügy „lóhalálában” való letárgyalására a fellebbezésben, nagyon közel annak elévüléséhez). Ezt a technikát jelenleg – sajnos vagy szerencsére – az ügyvédek többet nem alkalmazhatják. Igaz, az előzetes bírósági szakaszban is hozhat olyan döntést a bíró, hogy az ügyet visszautalja a nyomozati szakaszba, amennyiben úgy látja, hogy a vádirat alaki szempontból hiányos, vagy a tényállás nem eléggé tisztázott az összegyűjtött bizonyítékok fényében. Az ügy érdemi tárgyalásán első fokon egy bíróból áll a bírói tanács (complet de judecată), másodfokon – fellebbezésben (apel) – pedig két bíróból. A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék elé kerülő ügyek esetében első fokon három bíró, fellebbezésben pedig öt bíró jár el. A fellebbezéseket (apel) az új eljárás szerint a bíróság és törvényszék döntéseivel szemben a táblabíróságok (Curte de Apel) bírálják el. A területi katonai törvényszékeket megszüntették. A Dan Voiculescu-ügyre visszautalva megjegyezzük, hogy az új eljárás szerint abban az esetben, ha egy köztisztviselőt a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék előtt vonnak eljárás alá hivatalhoz kötődő bűncselekményért, annak lemondása nem eredményezi az ügy áthelyezését egy másik bírósági szervre, ezáltal is megelőzve a rosszindulatú ide-oda tologatását az ügynek időhúzás céljából. Amennyiben a bírósági eljárás elkezdődött, a bíróság hatáskörét vagy illetékességét nem lehet átadni (declinare de competenţă) csak egy felsőbb fokú bíróságnak.
Az ügyek áthelyezését egyik bíróságról a másikhoz (strămutare) nem lehet most már korlátlanul kérni: a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék csak egy szomszédos táblabírósághoz helyezheti át az ügyet, illetve városi bíróságtól vagy megyei törvényszéktől csak az ugyanazon táblabíróság alá tartozó bíróságokhoz vagy törvényszékekhez, és csak akkor, ha a bíróság minden bírájával szemben összeférhetetlenség gyanúja áll fenn (így például egy marosvásárhelyi ügyet a táblabíróság vagy a megyén belül vagy maximum Hargita megyébe küldhet át, a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék pedig a Marosvásárhelyi Táblabíróság ügyeit nem helyezheti át például Temesvárra vagy Konstancára). Ennek a rendelkezésnek az értelme, hogy az eljárás áthelyezése ne okozzon a feleknek aránytalanul nagy anyagi megterhelést.
Újdonság, hogy a bírák összeférhetetlenségét és emiatt az ügy áthelyezését az új eljárás szerint az ügyész is kérheti, illetve a vádirat megfogalmazása előtt kérheti egy új bíróság kinevezését.
Gogolák H. Csongor ügyvéd
office@gogolak.ro
