2020. november 30., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ezen a héten másodszor értesítette a lakosságot a megyei katasztrófavédelmi bizottság a RoAlert rendszer révén arról, hogy egyes közgazgatási egységekben új óvintézkedések léptek életbe, miután a koronavírussal fertőzöttek lakossági aránya azokon a településeken meghaladta a három ezreléket: hétfőn Vajdaszentivány és Kutyfalva került a vörös övezetbe, szerda délután Maroskece és Nyárádremete községeket is ide sorolták.

Nyárádremete polgármestere megkeresésünkre elmondta: tudomásul vették, hogy ebbe a besorolásba kerültek, de az ő számadataik szerint még nem állt ott a helyzet. Mivel a megyei közegészségügyi igazgatóságtól nem kapják meg rendszeresen a számadatokat, innen adódhat az eltérés – véli Magyari Péter. Tudomása szerint tizenkét beteg van a községben, ebből egy a mikházi ideggyógyászati intézmény bentlakója, illetve tizenegy községbeli lakó. A fertőzöttek szinte kivétel nélkül a mikházi intézet dolgozói, ott van fertőzési gócpont. Az alkalmazottakat minden szerdán tesztelik, így az is lehet, hogy az e heti vizsgálatok eredményei mást mutatnak, és előbb-utóbb úgyis vörös besorolásba került volna a község. Az eddigi fertőzöttek mind tünetmentesek, és jól vannak, otthon vonultak elkülönítésbe (és ezáltal családtagjaik is kéthetes karanténba kerültek). Egy személyt szállítottak kórházba tüdőgyulladással: ő már előzőleg is beteg volt, otthon kezelte magát gyógyszerrel, csak néhány nap múlva fordult orvoshoz. Marosvásárhelyen végzett első tesztje szerint koronavírussal fertőzött, ezért a segesvári kórházba szállították, ahol a második tesztje negatív lett. Az elöljáró szerdán beszélt az illetővel telefonon: ha a pénteken elvégzendő tesztje is negatív eredményt mutat, a jövő héten hazatérhet a kórházból.

Az új besorolásról szóló értesítést szerda este kapta meg Nyárádremete község, a polgármester szerint csütörtökön reggel elrendelték az arcot eltakaró védőmaszk kötelező viselését, a vendéglátóegységeket értesítették, hogy csak kinti teraszokon szolgálhatnak fel ételt-italt, míg a szállók csak az elszállásolt vendégeket szolgálhatják ki éttermeikben. Természetesen az új besorolással a község tanintézményeiben is beszüntették az iskolalátogatást, és teljesen áttértek a távoktatásra. A jelenlegi helyzet leghamarabb november 11-e után változhat jó irányba, ha az esetszám addig nem nő.

A polgármester szerint többen fordultak a községházához kérdésekkel, hiszen a községben infrastrukturális beruházások (csatornázás, útépítés) zajlanak, a cégek pedig tanácstalanok, hiszen a kemény fizikai munkát nehezen lehet maszkban végezni. A községvezető szerint a fertőzöttségi arányt nemcsak a lakosságra, hanem a népsűrűségre vetítve is kellene vizsgálni, hiszen egy nagyvárosi lakónegyed tömbházában sokkal nagyobb a fertőzési lehetőség, mint egy falusi környezetben, ahol kevesebbet és ritkábban találkoznak az emberek, itt jóval kisebb a lehetőség, hogy zsúfolt környezetbe kerüljenek a lakosok. 

A Maros megyei katasztrófavédelmi bizottság szerdai 40. számú határozata értelmében Maros megyében 16 közigazgatási egység vörös, 42 sárga, 44 pedig zöld jelzésű.

A mikházi ideggyógyászati központban alakult ki fertőzési góc

Fotó: Gligor Róbert László/archív