2022. augusztus 17., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Sepsi OSK leigazolta a Medgyesi Gaz Metan korábbi futballistáját, Francisco Júniort, jelentette be múlt héten a székelyföldi klub, amely a Pro Sport értesülése alapján megszerezte Denis Ciobotariut is.

Utóbbi az előző idényben az FC Voluntari-nál szerepelt kölcsönben, ahol az édesapjával, az egykori válogatott Liviu Ciobotariuval dolgozhatott együtt. Egyébként a Kolozsvári CFR 1907 játékosa volt, de a bajnokcsapatnál kevés játéklehetőségre számíthatott, ezért döntött úgy korábban, hogy a főváros melletti település csapatában folytatja. Átigazolása hírét a klub még nem erősítette meg. Kiemelendő azonban, hogy a bukaresti sportlap nem lehetséges igazolásról, hanem kész tényről beszélt, az OSK ugyanakkor csakis akkor szokott bejelenteni egy-egy új játékost, ha már minden részletről megegyeztek, az iratokat pedig aláírták. Így tettek a guinea-bissaui Francisco Júniort illetően is, akinek az érkezését már minden sajtóorgánum hetekkel korábban kész tényként közölte.

Ciobotariu érkezése amúgy logikus döntésnek tekinthető, hiszen jobbhátvédként és középső védőként is bevethető, és korábban Diószegi László klubtulajdonos egy jobbhátvéd érkezéséről beszélt. Tincu távozása után ugyanakkor a védelem belső része egyik tartaléka nélkül maradt.

A Sepsi OSK bejelentette ugyanakkor, hogy szerződést hosszabbítottak a jobbhátvéd Radoszlav Dimitrovval. Most már csak a régóta ígért középcsatár igazolása késik, ez a poszt egyébként a legnehezebben betölthető egy csapatban, és nagy hiány mutatkozik belőle a nemzetközi játékospiacon is.


Francisco Júnior szerződtetését június 9-én jelentette be a háromszéki alakulat. 

Fotó: a Sepsi OSK közösségi oldala