Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-11-08 16:00:00
*Fotó: Sapientia EMTE
Második alkalommal rendezték meg november 6-án, pénteken a Mentális egészség és egészségfejlesztés című konferenciát a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán. Az idei rendezvény középpontjában a munkahelyi mentálhigiéné állt, amelyet különböző szakterületekről érkező szakemberekkel jártak körül. Az esemény után Becsky Borbála klinikai szakpszichológussal, a Familia Centrum Egyesület elnökével beszélgettünk.
A szakember lapunknak elmondta, hogy a tavalyi első konferencia után számos visszajelzés érkezett, amelyben azt javasolták, hogy az idei rendezvény középpontjában a munkahelyi mentális egészség álljon. Ugyanakkor figyelembe vették a téma aktualitását is, hiszen a kérdéskör szakmai körökben és a mindennapi életben egyaránt egyre gyakrabban felvetődik. Mint mondta, a munka és a magánélet kapcsolatát nem lehet elválasztani egymástól.
Az egész napos rendezvényen a résztvevők több mint tizenöt előadást hallgathattak meg különböző szakterületek képviselőitől. A meghívottak között pszichológusok, jogászok, vállalkozók, mentálhigiénés szakemberek és lelkipásztorok szerepeltek. Becsky Borbála kiemelte, hogy azért tartották fontosnak, hogy a hallgatóság többféle nézőponttal és tapasztalattal is megismerkedjen, mert „erről szól a mentálhigiéné: nem egyéni történet, hanem szakemberek különböző kontextusokban és kialakult helyzetekben való együttműködése”.
Az előadások során visszatérő témaként jelent meg a kiégés. Elhangzott többek között, hogy a kiégés nem egyéni kérdés, ahogy az sem, hogy mitől válik egy munkahely a mentálhigiéné szempontjából elfogadható környezetté. Becsky Borbála rámutatott: a kiégés nem pusztán attól függ, hogy valaki jár-e önismeretre, hanem nagymértékben befolyásolják az őt körülvevő rendszerek is. Ezek lehetnek nagyobb rendszerek, mint a tanügy, az egészségügy vagy akár maga a társadalom, de ide tartozik a közvetlenebb környezet, például a munkahely is. A szakember rámutatott, hogy a kiégés megelőzésének egyik legfontosabb lépése a probléma tudatosítása, és éppen ezt az üzenetet kívánja közvetíteni a konferencia is. Emellett nagyon fontos a tájékozódás, hiszen egyénenként eltérő, hogy milyen módszerek válnak be – legyen szó például relaxációról vagy mozgásról –, amelyek hozzájárulhatnak a testi, lelki és szellemi harmónia megteremtéséhez. Mint mondta, a kiégés alattomos folyamat, hiszen nem döntés kérdése, hogy valaki kiég-e vagy sem. Éppen ezért fontos, hogy ha előfordul, ne megbélyegző módon tekintsünk rá, hiszen „csak az ég ki, aki csinál valamit”. Hozzátette: bár a kiégés önmagában nem betegség, megbetegítheti az egyént. A depresszió pedig nem azonos a kiégéssel, egy bizonyos ponton azonban a részévé válik.
Becsky Borbála kiemelte, hogy egy profitorientált szervezetnél az alkalmazottnak sokszor nehéz előállnia azzal az igénnyel, hogy lelki egészségére is szeretne figyelmet fordítani, hiszen ezekben a szervezetekben egyértelműen a pénzügyi szempontok és a profit is hangsúlyosak. Ugyanakkor a munkaadónak is érdeke, hogy alkalmazottai jól érezzék magukat, megfelelően teljesítsenek, és azt érezzék, hogy figyelnek rájuk. Mint mondta, a megfelelően szervezett csapatépítők hasznosak lehetnek, önmagukban azonban nem oldják meg a közösség mentálhigiénés problémáit. Ehhez sokkal inkább szükség van a párbeszédre, az odafigyelésre és a konstruktívan felkínált programokra. Becsky Borbála hangsúlyozta, hogy a mentálhigiéné szerves része, hogy az alkalmazottak ismerjék jogaikat. Éppen ezért a konferencián munkajogi szakember is tartott előadást, amely során rámutatott: nem arról van szó, hogy az alkalmazott tiszteletlenül viselkedik a főnökével, hanem arról, hogy teret kell biztosítani a párbeszédnek és az egyéni döntésnek.
A konferencia zárómozzanata az a kerekasztal-beszélgetés volt, amelyen drd. Sajó Norbert, a Solidaris Egyesület alapítója játékos, ugyanakkor elgondolkodtató kérdéseket tett fel a meghívottaknak, összefoglalva a nap folyamán elhangzottakat.
Becsky Borbála úgy értékelte, hogy ezúttal is rendkívül színes és sikeres rendezvényt sikerült megszervezni. Mint mondta, a szervezők – a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, a Familia Centrum Egyesület és a Solidaris Egyesület – igazi csapatként élték meg a rendezvényt. Így kicsiben maguk is megtapasztalhatták azt, ami a mentálhigiéné egyik célja: együttműködni, figyelni egymásra, közös nevezőre jutni és együtt előrelépni.