Újabb előrelépés az együttes életében

Városi néptáncszínház lesz a Bekecs

Nemrég ünnepelte fennállása 15. évfordulóját a nyárádszerdai Bekecs Néptáncegyüttes, amely ma már bejegyzett néptáncszínházként működik. Az ünnepi előadás előtt hallhattuk, hogy „a Bekecs múltjának és jelenének tartópillére a kulturális értékek beépítése a jelenkori ember értékrendjébe, hangsúlyozva ezzel az összetartó közösség teremtőerejét, ezt szeretnénk a Bekecs jövőjében is maradéktalanul megtartani”. Az is elhangzott, hogy a nyárádszeredai önkormányzat azon dolgozik, hogy szárnya alá vonja és városi kulturális intézményként működtesse a Bekecs Néptáncszínházat. Benő Barnával, az együttes alapítójával, vezetőjével a jubileumi alkalomból egy kicsit visszatekintettünk a múltra, és az egyesület jövőjéről is beszélgettünk. 

– Milyen alapokkal indult útjára a Bekecs Néptáncegyüttes? 

– Szabó Éva tanítónő, néprajzgyűjtő, az EMKE megyei szervezetének alapítója 1992-ben szervezte meg az első Gyöngykoszorú néptánctalálkozót Nyárádszeredában. Ő volt az első, aki a rendszerváltás után először elkezdett néptáncot oktatni az akkori községben, így a megyében az elsők között alakult meg Nyárádszeredában néptánccsoport. Ezt a munkát a Bocskai Dalkar és az alapítvány égisze alatt folytatták Veress Kálmán vezetésével. Majd Farkas Sándor, a Maros Művészegyüttes jelenlegi tánckarvezetője és sokan mások is oktattak. A kezdeti lendület után kifulladt a tevékenység, 2003-ban megszűnt a csoport. 2007-ben a Maros Művészegyüttes fiatal táncosaként kért fel Ferencz Csaba tanár, a Bocskai Dalkar akkori vezetője, hogy Szabó Erika kolléganőmmel alakítsuk újra és oktassuk a néptánccsoportot a Bocskai István Elméleti Líceumban. Addig nem sokat jártam Nyárádszeredában. Marosvásárhelyiként oktattam néptáncot táncházakban, más helyeken, és valószínű, hogy ennek köszönhetően hívtak meg. 

– Honnan toboroztátok a fiatalokat?

– Amint említettem, a líceum diákjaival indult újra a táncoktatás. Megismertettük a fiatalokkal a különböző vidékek táncait. Közben nemcsak Nyárádszeredából, hanem a környékbeli településekről is – ahol az 1990–2000 közötti csoportok beindultak, de időközben megszűntek – csatlakoztak hozzánk. A néptánccsoport nevét nem mi (sz.m.: akik újraindították) találtuk ki. Veress Kálmán névadó, korábbi oktató és az egykori táncosok is beleegyeztek, hogy vigyük tovább a nevet, jelezvén azt, hogy folytatjuk a hagyományt. Ugyanakkor azt is fontosnak tartottuk, hogy a bekecsalji kistérség táncait elevenítsük fel, őrizzük meg. 2008 végén bemutattuk az Erdélyország sok szép vize című, első nagyobb néptáncelőadásunkat. 2009 februárjában elkészült a farsangi dramatikus játékokkal tűzdelt Farsang farka című, második nagyobb előadásunk. A következő előadásunkban három szerelmi történetet mutattunk be egy dramatizált néptánctrilógiában. 2011-ben az egyetemi licencmunkámként összeállítottuk és 2012-ben színpadra vittük Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabját Török Viola rendezésében. Én a koreográfiát állítottam össze. Ez volt az első olyan színpadra állított mű, amitől kezdve néptáncszínházként határoztuk meg a Bekecs együttest. Még a Spectrum Színház létrehozása előtt több közös, elsősorban nyári produkciót vittünk színpadra a Csűrszínházban. Elkészültek Federico Garcia Lorca Vérnász, Balassi Bálint Szép magyar komédia és Móricz Zsigmond Boszorkány című művei alapján előadásaink, amelyeket Török Viola rendezett, a koreográfiát pedig én állítottam össze. Mikházán nyári tánctáborokban gyakoroltunk, képeztük az együttes tagjait. 2009-ben elindítottuk a Kis-Bekecs utánpótlás-együttesünket is. 2012-ben a különböző életkorú gyerekeknek és fiataloknak szánt táncoktatást kiterjesztettük a Nyárádmentére. A néptáncoktatási programunkat felkarolták a helyi önkormányzatok, a Bekecs tagjainak irányításával, oktatásával indultak újra a nyárádmenti településeken a műkedvelő csoportok, amelyek hosszabb-rövidebb megszakításokkal ugyan, de ma is működnek. 

– Ezzel biztosítottátok az utánpótlást, a Bekecs háttércsapatát?

– Nem föltétlenül az volt a célunk a néptáncoktatási programmal, hogy utánpótlást neveljünk ki, hanem egyszerűen úgy éreztük, hogy a közösségnek szüksége van egy ilyen tevékenységre. Egy kistérségi gyűlés alkalmából mutattam be az elképzelésem a jelen levő polgármestereknek. Volt, aki azonnal felkarolta, mások utólag csatlakoztak. Nagyon sokat függ az elöljárók hozzáállásától, hogy sikerül-e vagy sem elindítani egy-egy csoportot. Aztán több tényező is befolyásolhatja ennek létét. Csökken a gyereklétszám falvainkban, a tanulók le vannak terhelve az iskolában, kevés a szabadidő. Jó lenne, ha a tantervbe emelnék a táncoktatást, de ez egy következő hosszú távú elképzelésünk, amely megérdemelne egy hosszabb beszélgetést. Kidolgoztunk egy tantervet, aminek alapján oktatunk. Több faluban I-IV. osztályosokkal foglalkozunk; ahogy nagyobbak lesznek, nem mindenki marad az együttesben, így a kitartóbbakkal, a nagyobbakkal két-három községből összevont tánccsoportokat alakítunk ki. Így jött létre az Alsó-Nyárád mentén a Kalangya, a Felső-Nyárád mentén az Aranyos, Nyárádszeredában pedig fenntartjuk a Kis-Bekecs együttest. Tíz év alatt építettük ki a rendszert, amelyhez 24 gyerekcsoport tartozik.

– Mi a titka annak, hogy több, korábban megalakult hagyományőrző néptánccsoport nem tudott megmaradni, ezzel szemben a Bekecs kitartott, mi több, néptáncszínházzá is alakult? 

– Elsősorban a helyi elöljárókat kellett meggyőznünk arról, hogy fontos a közösség életében működtetni, fenntartani egy műkedvelő néptánccsoportot. Természetesen eleinte kételkedve fogadták az újraindulást. Aztán, amikor látták, hogy egyre több gyereket vonzunk, és színvonalas előadásokat tartunk, elfogadtak. Természetesen szeretnénk a létszámot növelni, és az oktatás minőségét is javítani. Ennek elengedhetetlen feltétele a pénzügyi háttér biztosítása. Ezért hosszú utunk újabb állomásához érkeztünk, ami az önkormányzati intézményesítés. Ez tulajdonképpen biztonságot jelent számunkra, hogy jobban, rendszerezettebben tudjunk dolgozni. A Bekecs életében ötévente vannak olyan mérföldkövek, amelyek egy-egy új korszakot jeleznek. Újjáalakult az együttes, majd öt év után beindult az oktatási programunk, ezt követően öt év múlva váltunk hivatásos előadó-társulattá, majd újabb öt év telt el, és abban reménykedhetünk, hogy jövőre Bekecs Táncszínházként állami fenntartású városi kulturális intézmény leszünk. Hosszú és bürokratikus folyamatot kell bejárnunk ezért, de ebben támogat a nyárádszeredai helyi tanács. Jelenleg is húsz fizetéses alkalmazottat foglalkoztatunk. Eddig turnézó társulatként határoztuk meg magunkat, hiszen a pályázati támogatásokat ki kellett egészíteni az előadásokból származó jövedelemmel, így tíz éve évente legalább 90-100 előadást tartottunk, amelyekhez mindent magunk szállítottunk saját mikrobusszal, járművekkel, a hang- és fénytechnikától a díszletekig. Táncosaink a kezdetektől fogva műkedvelésből, „csak” táncszeretetből léptek fel, aztán sikerült pályázni, és így némi juttatásokat is biztosítani. Néhány táncosunkat 2013–2014-ben a Spectrum Színház fizette, majd 2014-től kiváltunk, és a Bekecs alkalmazottaiként dolgoztak. Tóth Sándor polgármesterrel 2016-ban ellátogattunk a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságához, ahol bemutattam terveinket. Ismertek, elismertek, és így azóta rendszeresen támogatnak. 2017-ben hivatalosan hivatásos együttes lettünk, és ennek megfelelően bérezzük az alkalmazottakat. 

– A jubileumi előadás előtt elhangzott, hogy a Bekecs egyik célkitűzése az, hogy a szórványba is eljusson. 

– 2018-ban Magyarország kormányának nemzetpolitikai államtitkársága támogatásával készült el az elmúlt évszázadot felidéző Ember az embertelenségben című előadásunk, amelynek kapcsán felvállaltuk, hogy egy év alatt az összes, 1920-ban elcsatolt területen, a közelgő centenárium alkalmából, száz helységben mutatjuk majd be a produkciót. Ez volt az első előadás, amellyel szórványvidékekre is eljutottunk. Egy ilyen alkalommal találkoztunk bukovinai székelyekkel, akik elmesélték szomorú sorsukat, és ebből merítkezve állítottuk össze a Keresztúton című előadást azzal a szándékkal, hogy vigyük el a produkciót harminc olyan településre a Kárpát-medencében, ahol bukovinai székelyek vagy azok leszármazottai élnek. Így jutottunk el Bákó, Hunyad, Arad és Temes megyébe, de voltunk Délvidéken, Vajdaságon, Magyarországon Tolna és Baranya megyében. A szórványprogramunkat évek óta a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Maros Megyei Tanács és magáncégek is támogatják, így olyan helyekre is elmehetünk, ahol a jegyek eladásából származó bevételek nem feltétlenül fedezik a kiadásokat. Az utóbbi időszakban adományokból sikerült fedezni az ilyen jellegű kiszállásokat. Egyházaink, az RMDSZ és más civil szervezetek meghívására jutottunk el Fehér, Beszterce, Brassó, Szeben megyébe, vagy Hargita megyében olyan településekre, ahol kevesebb mint 50 százalék a magyar lakosok aránya, úgymint Balánbánya, Maroshévíz, Borszék, Vasláb, Tölgyes, Salamás, Maroshévíz. De ugyanígy szórvány megyénkben a Mezőség, a Kis-Küküllő, valamint a Felső-Maros mente is, ahova szívesen elvisszük előadásainkat. 

– Lesz-e valamilyen váltás a Bekecs műsorpolitikájában, ha városi néptáncszínházzá válik? 

– A közönségszervezés és a műsorpolitika miatt nagyon fontos meghatározni a célkitűzéseket, a célközönséget, a hosszú távú víziót. 2017-től hivatásos magánfinanszírozású előadó-társulat lettünk. Amint említettem, nemsokára önkormányzati, azaz állami intézménnyé válhatunk, ami biztos hátteret jelenthet számunkra ahhoz, hogy alaposabban dolgozzuk ki műsorpolitikánkat, illetve megengedi számunkra, hogy rendszerben és ne projektekben gondolkodjunk. Az intézményes háttér megteremteni azt az alkotói nyugodtságot, amivel előre tervezhetünk. Szakmailag az elmúlt öt évben bizonyítottuk, hogy helyünk van a hat erdélyi hivatásos néptáncegyüttes sorában. Az előadások minősége, gyakorisága, nézőink száma igazolja, hogy jó úton vagyunk, meg tudunk maradni, tartjuk a színvonalat, és nem úgy égünk, mint egy szalmaláng. Néptáncszínházként a hangsúlyt továbbra is a népi irányzatra helyezzük. Egyik fontos célkitűzésünk, hogy megkeressük azt a formanyelvet, amelyen aktuálissá, befogadhatóbbá tehetjük a néptáncot a mai társadalmunkban, és ne úgy tekintsünk rá, mint egy múzeumba helyezett népi műtárgyra. Eddig is olyan előadásaink voltak, amelyekben megpróbáltuk a néptáncot a mai fiatalok számára is elérhetővé, élvezhetővé tenni. Így sikerült a közönségnek egy rétegét magunk mellé édesgetni, olyanokat, akik addig nem mentek volna el egy autentikus néptáncelőadásra. Fontos, hogy a fiatalok, a gyerekek felfedezzék a néptánc szépségét, belső horderejét, hiszen ez a népi kultúránk egyik gyökere, a miénk, és hordozza azokat az alapértékeket, amelyen nyugszik a magyar keresztényi kultúra és világszemlélet, amelyet nem szabad feladnunk. Ezt próbáljuk közvetíteni előadásainkkal, azzal a hittel, hogy még sokáig fennmaradhatunk itt Erdélyben, és őrizhetjük ezt a gazdag örökséget, amelyet eleink ránk hagytak.