2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újabb bejelentést utasított el az engedélyező bizottság

Tegnap reggel 9 órától tárgyalta volna a köztéri rendezvényeket engedélyező bizottság azt a bejelentést, amelyet a csíkszeredai Csibi Barna nevében tettek le március 10., egy, a Székely szabadság napi megemlékezéssel kapcsolatosan.

Tegnap reggel 9 órától tárgyalta volna a köztéri rendezvényeket engedélyező bizottság azt a bejelentést, amelyet a csíkszeredai Csibi Barna nevében tettek le március 10., egy, a Székely szabadság napi megemlékezéssel kapcsolatosan.
 
A megadott órában a polgármesteri hivatalban egybegyűlt a bizottság, a kérelmező azonban nem érkezett meg. Kérdésünkre Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője elmondta, hogy egy köztéri rendezvény engedélyeztetésére gyűlt össze a bizottság. A 60/1991-es törvény értelmében egy Szőcs Tibor nevű úriember előzetes bejelentést tett le. Az illetőről semmi mást nem tudnak, mint hogy szentkeresztbányai illetőségű, illetve a beadványon feltüntetett telefonszámot. – Többször is hívtuk a mai nap folyamán a megadott számon, de nem válaszolt a hívásunkra. A bizottság összeült, az illető, aki március 10-re nyújtott be bejelentést, nem jelent meg. Ilyen körülmények között, a bizottságnak nem lévén tárgyalópartnere, akivel megbeszélhesse a köztéri rendezvényekre vonatkozó védelem részleteit, a bejelentést nem fogadhattuk el. .
– Úgy hallottuk, hogy Csibi Barna is letett egy előzetes bejelentést.
– Szőcs Tibor nyújtotta be Csibi Barna nevében a bejelentést, tehát ugyanarról a bejelentésről van szó, amelyet mind a polgármesteri hivatalhoz, mind a csendőrséghez letett a kérelmező, illetve szervező, a szentkeresztbányai Szőcs Tibor. Mivel azonban nem vett részt a bizottság ülésén, kérelmét nem tudjuk engedélyezni.
– Az SZNT elnöke, Izsák Balázs sajtótájékoztatón jelentette be, hogy visszalép a március 10-i rendezvény megszervezésétől.
– Nyilatkozat szintjén valóban lemondott a rendezvényről. Azonban a bizottság és Marosvásárhely polgármestere nem kapott írásbeli bejelentést erről, holott az írásbeli bejelentés után írásban kellett volna közölnie azt is, hogy eláll a rendezvénytől. A sajtótájékoztatón tett bejelentésnek nincs jogi hatása.
– Ilyen körülmények között mi történik március 10-én?
– Nem tudom, hogy mi fog történni, de mi a rendfenntartó erőkkel készenlétben állunk majd.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató