Új szelek járnak a marosvécsi kastély körül

A Kemény család sohasem mondott le tulajdonáról. Az 1989-es rendszerváltást követően visszaigényelték a kommunizmusban jogtalanul elkobzott ingatlanokat. A tulajdonjog-visszaállítás útját végig kellett járni.

Az új tulajdonosok: Kemény Zoltán, Nagy Kemény Géza, Vécsi Nagy Gergely (Fotó: Vajda György)

Restitutio in integrum?

A Kemény család sohasem mondott le tulajdonáról. Az 1989-es rendszerváltást követően visszaigényelték a kommunizmusban jogtalanul elkobzott ingatlanokat. A tulajdonjog-visszaállítás útját végig kellett járni. A felálló új hatalom – bár a jogalkotásban szándékát és készségét fejezte ki, hogy visszaszolgáltatja az előző rendszerben elkobzott vagyont – a mai napig sem nézi jó szemmel, hogy a jelentős birtokokkal rendelkező, gyökereitől megfosztott magyar nemesi családok újra erőre kapnak Erdélyben. Múltjuk, jelenük és jövőjük szálka egy olyan politikai elit szemében, amely még mindig erőszakosan igyekszik bizonyítani a létjogosultságát a Kárpátok által övezett régióban. Az épületek fenntartását biztosító földterületek és erdők, más arisztokrata leszármazottakhoz hasonlóan, a Keményekhez is csak részben vagy egyáltalán nem kerültek vissza. (A legfurább helyzet a szintén Kemény-tulajdonban levő galonyai vendégházé, amelyet néhány éve az építő Kemény János unokája, Nagy Kemény Géza bérel egy már nem működő szövetkezettől, amely jogi fondorlatokat bevetve, még mindig nem engedi ki a kezéből az épületet.) Ez is példázza, hogy bár a törvény elméletileg lehetővé teszi a teljes mértékű visszaszolgáltatást (restitutio in integrum), az esetek többségében a folyamat valóságos jogi kálvária.

Ez történt a marosvécsi kastély esetében is. A család az ügyintézést 2006-tól ügyvédre bízta, aki révén sikerült kiegyezni a szociális intézményt működtető Munkaügyi és Társadalomvédelmi Minisztériummal. Hosszas huzavona után a megyei tanács szociális igazgatósága és az intézmény vezetői, valamint a család megegyezett abban, hogy amint sikerül EU-támogatással új szociális otthont építeni a gondozottaknak, megtörténik a tulajdonoscsere. S bár a 2001-ben kibocsátott, utólag módosított 10-es törvény előírja, hogy a visszaszolgáltatott ingatlanokban működő állami intézmények öt évig használhatják az épületeket, ez idő alatt megoldást, új helyszínt kell találni, a Kemény család nyolc évig várt a visszaszolgáltatásra.

– Örülhetünk annak, hogy jó állapotban levő épületet vehetünk át, amelyben ajtók, ablakok, csempekályhák, villanykapcsolók vannak. Ha arra gondolok, hogy a pusztakamarási Kemény-kúria szinte a földdel egyenlő, ezzel elégedettek lehetünk – mondta ottjártunkkor Nagy Kemény Géza, az egyik örökös.

Válás vécsi módra

2014. szeptember 30-án került sor arra a történelmi mozzanatra, amely talán új fejezetet nyit a kastély történetében.

– Az átadás göröngyösen indult. Eljött családunk több tagja, hogy ügyvédünk, valamint az intézmény képviselőinek jelenlé-tében aláírjuk a hivatalos átadási-átvételi szerződést. Nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük. Pokorny László, a szociális intézmény vezetője nem is volt jelen. Az egyik beton virágtartón írtuk alá a papírt. Számunkra ez egy kicsit megalázó volt, de így is ünnepélyessé akartuk tenni az eseményt, Szent István pezsgőt bontottunk, ezzel koccintottunk – mondta el Nagy Kemény Géza, hozzáfűzve, a szerződést kiegészítő egyezmény alapján november elsejéig használhatják az épületgépészeti berendezéseket (víz-, fűtés-, villanyhálózat). Ugyanakkor azt is nehezményezte, hogy az átvételig nem szállították el a helyiségekből az összes bútort.

– Óriási hibát követtünk el, amikor megkötöttük a peren kívüli egyezményt, s ebbe belefoglaltuk, hogy a várkastély melléképületeire (volt konyha, gazdasági épületek stb.) nem tartunk igényt. Illetve úgy volt a szerződésben, hogy az egész terület tulajdonjogát visszakapjuk, és a szóban forgó épületeket addig használhatják, ameddig szükségük van rájuk. Az egyiket máris felújítják, ami azt jelenti, hogy egyhamar nem adják vissza – mondja Géza, majd azt is közli, hogy törvénytelenül húzták fel a kastély szomszédságában a barakkokat, ahol még mindig sérülteket ápolnak, bár ez a terület is a család tulajdonában van. Ezenkívül a műemlékvédelmi törvény tiltja, hogy a kastélytól ilyen kis távolságra bármit is építsenek. Ezt is figyelmen kívül hagyták. Az egykori istállót csak azért kapták vissza, mert az intézet úgysem használja.

Nagy Kemény Géza ironikus mosollyal jegyzi meg: „meg kell legyünk elégedve, mert – az intézmény vezetőjével történt meggondolatlan összeszólalkozáson kívül, amit nem tudok megemészteni – végül is lezajlott az átadás.”

Aztán a családtagokkal együtt sorolja, hogy mi adott okot vitára: arról volt szó, hogy meghagyják a fűtésrendszert, a fűtőtesteket, ennek dacára jöttek és levágták. Arra is volt ígéret, hogy azokat a bútorokat, amelyekre nem tartanak igényt, meghagyják, majd azzal indokolva, hogy leltári tárgyak, mind kidobálták az ablakon, de úgy, hogy néhol az üveget is kitörték. Annyira kaotikus volt a kiköltözés, hogy például olyan dokumentumokat is elégettek, amelyekről utólag kiderült, hogy nem kellett volna.

– Az igazgató nagylelkűen közölte, hogy a pincében sikerült megőrizni nagyanyám fésülködőasztalát, meg egy fából készült széket, ami „a kastély eredeti bútorai között volt”, ezt is átadta. Ennyi maradt a tárgyi örökségből – állapítja meg keserűen Nagy Kemény Géza. Majd az egyik szekrényből elővesz egy üveg bort. Műanyag poharakkal koccintunk az új tulajdonosokkal, miközben Nagy Kemény Géza elégedetten helyezkedik el az örökölt székben:

– Már semmi nem számít, valódi gróf lettem újra! – mondja, s magasra emeli a poharát.

„Az ölükbe pottyant Erdély legjobb állapotában levő kastélya”

Pokorny László, a szociális intézet igazgatója szerint Erdély legjobb állapotban levő kastélyát kapta vissza a Kemény család, és ez annak is köszönhető, hogy évtizedekig – a különböző időszakoknak megfelelő körülmények között – működött benne az intézmény. Az összeszólalkozásokkal kapcsolatban azt mondta, nem kíván válaszolni egyes családtagok rágalmazására. A berendezések, az épületgépészet az intézmény leltárán vannak, ezért ezekkel el kell számolniuk, mondta, így ami az övék, azt le fogják szerelni. A család azt is meg kell értse, hogy a közműhálózatot le kell választani a fővezetékről, ami azt jelenti, hogy novemberben átkötik a vízvezetéket, a villanyhálózatot, ami most közös. Egyelőre kerítést húztak az intézmény tulajdonában levő épületek és a kastély közé, új bejáratot, utat alakítanak ki a leválasztott telekhez, amelyen a törvényesen, külföldi támogatással felhúzott barakkok állnak.

– Nem volt könnyű 120 sérült embert elköltöztetni úgy, hogy közben az EU-s pályázat révén finanszírozott építkezést is felügyeltük – mondta Pokorny László.

A támogatásnak köszönhetően korszerű körülményeket teremtettek az új épületekben, amelyek közül az utolsó kettőt a napokban avatták fel. Az igazgató azt tervezte, hogy az új épületek felavatási ünnepségén írják alá a kastély átadási-átvételi szerződését is, de a család sietett. Hozzátette, hogy többször hangoztatta, a kórházotthon számára sem volt ideális a kastély, ezért örülnek, hogy végre az új épületekben európai színvonalon láthatják el a betegeket, s hogy számukra is lezárulhatott egy hosszú, kényszerű időszak. A kastély fenntartása óriási összegekbe került, télen havonta mintegy 40.000–50.000 lejes számlát (víz, villany, fűtés) fizettek.

Nincs hivatalos önkormányzati álláspont

A Kemények tudomása szerint a falubeliek nagy része örül annak, hogy végre a család birtokába került a kastély. A család felajánlotta, hogy a jövőben együttműködik a helyhatósággal.

Zsigmond Ambrus alpolgármester szerint az önkormányzat abban segíthet a családnak, hogy a dédai központú Felső-Maros Mente Kistérségi Társuláson keresztül, a LEADER program révén valamilyen turisztikai infrastruktúra-fejlesztési pályázatot készítenek, erre ugyanis jelentős EU-s összegeket különítenek el a 2014–2020-as támogatási időszakban. Az alpolgármester szerint ezért a kastély egy részét turisztikai vendégfogadó egységként kellene működtetni. Az önkormányzat nem utalhat ki pénzt a magántulajdonban levő épületre, ezért sem látja értelmét annak, hogy a család és az önkormányzat közötti együttműködésről helyi tanácsi határozatot hozzanak. Természetesen pályázat esetén a polgármesteri hivatal és a tanács vállalhatja a partnerséget.

Kérdésünkre, hogy a községbeliek miként fogadták a tulajdonosváltást, Zsigmond Ambrus kifejtette, egyesek attól féltek, hogy elveszítik a munkahelyüket, de most már megnyugodtak a kedélyek, és örülnek annak, hogy a Kemény család visszakapta a tulajdonát. Igaz, sokan kételkednek, hogy képesek lesznek megfelelően karbantartani az épületet, ugyanis korábban már visszaszolgáltatták a családnak a malmot, a volt orvosi rendelő épületét és az emlékszobának helyet adó ingatlant, mindhárom siralmas állapotba került. A közösség nem szeretné, hogy a kastély is erre a sorsra jusson – fogalmazta meg a közvéleményt az alpolgármester.

Kulturális központ báró Kemény János szellemében

A család Vécsi Nagy Gergelyt bízta meg a kastély ügyintézésével. Ez mindenképpen jól jött a „munka nélkül maradt” fiatalembernek, aki közben elmeséli, hogy korábban litván feleségével együtt a brit fennhatóság alatt álló Jersey szigetén laktak, ahol kénytelenek voltak a pityókatermesztéstől a mosogatáson át a kertészkedésig, a vendégfogadásig mindennel foglalkozni. Így szokva vannak a munkával. Miután összeházasodtak, úgy döntöttek, hogy a megtakarított pénzből itthon, Erdélyben boldogulnak. Először édesapja vidéki házába költöztek. A kastély visszaszolgáltatásának folyamata közben merült fel a gondolat, hogy átveszi az épület gondozását. Feleségével a kastély portásszobájába, hajdani őrbástyájába költözött, mint ahogy unokatestvére, Kemény Zoltán is, aki szintén úgy döntött, hogy családjával hazaköltözik Magyarországról. Nagy Kemény Géza naponta ingázik lakhelyéről, a galonyai Auguszta vendégházból Vécsre, mert a volt vadászkastélyt nem akarja feladni. Ők hárman vették kézbe a kastély gondozását a család többi tagjainak a beleegyezésével.

– Legfontosabb célkitűzésünk Kemény János szellemi örökségének ápolása. Éveken át itt találkoztak az erdélyi magyar írók, ezért nemcsak erdélyi, hanem összmagyar kulturális központot akarunk létrehozni, elsősorban a magyar állam támogatásával – mondják szinte egyhangúlag a jelen levő örökösök. Ennek érdekében már tárgyalásokat folytattak magas beosztású magyarországi kormányzati képviselőkkel. Ugyanakkor megkerestek több romániai tisztségviselőt is. Hasonlóképpen, a megyei hatóságokat is be szeretnék vonni terveik kivitelezésébe. E céllal szerveztek korábban is Helikon-találkozókat, különböző rendezvényeket. Galonyán volt egy olyan tanácskozás, ahol egyetemisták, szakértők fogalmaztak meg konkrét elképzeléseket a kastély jövőjéről. November 8-ára nyílt napot szerveznek, amelyre olyan illusztris személyiségeket várnak, mint dr. Zsigmond Barna Pál, a csíkszeredai magyar konzulátus főkonzulja, Tőkés László EP-képviselő, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője. Ugyanakkor művelődési műsor is lesz, ami jelezné, hogy milyen jellegű tevékenységeknek kívánnak majd helyt adni a kastélyban. És ez alkalom lesz a tervek, elképzelések ismertetésére, összehangolására is.

– A képzőművészeti, fotóművészeti alkotótáboroktól a konferenciáig, színházi találkozókig mindennek helyet adunk. Ide költözik a Kemény János-emlékszoba is (sz. m.: beszélgetésünket követően be is rendezték a kastélyban). Könyvtárat, állandó népművészeti, festészeti tárlatot, családtörténeti kiállítást, Helikon-múzeumot rendezhetünk be. Többnapos együttlétet biztosítva, az érdeklődőknek újraéleszthetjük a Helikon-találkozókat. Az sem kizárt, hogy helyreállítjuk az egykori vendégszobákat, ahova egy autóbusznyi embert tudunk majd elszállásolni, s ahonnan a környékre kirándulásokat szervezhetünk, mert mindenképpen ki kell használni a gyönyörű Kelemen- és Görgényi-havasok közelségét. Rendezvényekre bérbe adhatunk helyiségeket, és ott van a kastélypark is, amely ideális helyszíne lehet szabadtéri kulturális rendezvényeknek – sorolják a terveket a tulajdonosok, majd azt is kifejtik, hogy a nyílt nap tulajdonképpen az első lépés abba az irányba, amerre lépni szeretnének.

Hogy sikerül-e mindezt megvalósítani, visszahozni a marosvécsi kastély régi fényét, sok mindentől függ. Az biztos, hogy a kastély homlokzatára kitűzött – a Kemény család címerével díszített – zászló lobogása jelzi: új szelek fújnak Erdély egyik ősi „sasfészke” körül.