2024. september 10., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hétfőn reggel kis településeken és nagyvárosokban egyaránt becsengettek a diákoknak az új tanév első napján. Csíkfalva községben folyamatosan javulnak a tanítási körülmények.

A község tanintézményeiben 251 gyerek kezdi az iskolát. A községköponti iskolában tartott ünnepségen Balogh Tünde igazgató arról beszélt, hogy amikor újra megnyílnak az iskola kapui, lehetőségük van arra, hogy a tudás iránti vágyat tovább táplálják, és közösen építsenek egy támogató közösséget, hiszen „az iskola nem csupán egy épület, hanem egy közösség, ahol a jövő magvai vannak elvetve”. Arra biztatott mindenkit – diákokat, pedagógusokat és szülőket egyaránt –, hogy bátran nézzenek szembe az akadályokkal, kihívásokkal, lássák meg bennük az új lehetőségeket.

Varga Ervin ügyvivő alpolgármester a diákokhoz szólva rámutatott, hogy a tanulás egy izgalmas utazás, ahol mindennap új dolgokat fedezhetnek fel. „Az iskola nem csupán a könyvekről és a feladatokról szól, hanem arról is, hogy fejlődjetek, hogy közösséget építsetek, és hogy megtanuljátok, hogyan lehettek felelősségteljes és sikeres felnőttek” – bátorította a gyerekeket. A községvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a vakáció után megújult többfunkciós sportpálya várja a diákokat, emellett vadonatúj sporteszközök, de új iskolai bútorzat, digitális táblák, új számítógépek is kerültek az osztálytermekbe. Arra kérte a diákokat, használják azokat felelősségtudattal, szeretettel, és köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ezek a beruházások megvalósuljanak.

A község tanintézményei az utóbbi években teljesen megújultak, a csíkfalvi iskola felújítását tavalyelőtt, a búzaházit tavaly fejezték be, tavalyelőtt adták át az új jobbágyfalvi tanintézmény emeletes épületét, idén ősztől pedig a vadadi iskolások és óvodások térhetnek vissza három év után az újjávarázsolt tanintézménybe. Az alpolgármester ugyanakkor cáfolta a múlt héten a sajtóban megjelent állításokat, miszerint a csíkfalvi iskolának nincs közegészségügyi engedélye, és hogy a felújítás alatt a diákokat Jobbágyfalvára szállították volna naponta – a csíkfalvi iskola más épületeiben voltak egy tanévben elhelyezve a felújítás idejére. Egyedül a vadadi iskolának nem volt meg a közegészségügyi engedélye, mivel az objektív okok miatt elhúzódott felújítás idejére egy egyházi ingatlanban voltak ideiglenesen elhelyezve a diákok, de a héten a felújított iskolaépület átadására-átvételére is sor kerül, így nincs akadálya az engedély megszerzésének. 

 A vadadi tanintézmény is teljesen megújult, idéntől már ismét itt tanulhatnak a diákok

Fotó: Ács Ilona

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató