2020. április 7., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Március 11-étől, idestova két hete szünetel az oktatás Románia-szerte. A járvány megelőzése és a gyerekek egészsége érdekében hozott intézkedés teljesen új helyzet elé állította a pedagógusokat, a gyerekeket és a szülőket. Felborult a mindennapok rendje, a rutinos életvitel. Hogyan sikerül megbirkózni ezzel? – tettük fel a kérdést a mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskola tanárainak, ugyanis legutóbbi tereputunk erre a településre vezetett. 


Az iskolában megállt az élet 

Lehangoló kép fogadott a faluban. Az utcák üresek, az iskolánál, mint minden oktatási intézményben mostanság, csend honolt, gyerekzsivajnak, jövés-menésnek, az iskolai életnek nyoma sincs. Az iskolabuszok, amelyek máskor a falvak között nap mint nap a gyerekeket szállították, most a parkolóban álltak. Látszólag megállt az élet. Mindenki otthon ül, tanárok, diákok, kisegítő személyzet.

De az oktatás nem szünetel, a tanügyminisztérium utasításai és ajánlásai szerint online történik a tanítás. Hogy hogyan, a kívülállók nemigen értik, és nem is érthetik, hiszen ilyen helyzetben nem voltak, nem kellett távoktatási eszközökkel boldogulniuk. A kényszerhelyzet okán most a pedagógusok, a gyermekek és a szülők is belekóstolhattak ebbe a „műfajba”. 


Online tanulás napirenden

Hogyan lehet matematikát tanítani például egy ötödik osztályos gyermeknek? – kérdeztük a matematikatanárnőt. 

– Metodológia hiányában minden tanár kiválasztja a neki legmegfelelőbb „eszközt”, nekem a messenger volt a kézenfekvő, hiszen a gyermekek napirenden használják ezt az alkalmazást. Meghatároztam, hogy hány órakor jelentkezünk be, a gyermekek ott ülnek a számítógép vagy készülék előtt, és egy like-kal bejelentkeznek. Ez tulajdonképpen a névsorolvasás és a jelenlétigazolás. Excel táblázatba bevezetem, hogy ki volt jelen, ki hiányzott. Aztán jön a lecke. Megjelölöm, hogy a tankönyvben hányadik oldalon olvasható. Szíves powerpointokat küldök, ami egyszerűen, röviden érthetővé teszi a leckét. Aztán kijelölöm a házi feladatokat, megadva a tankönyv oldalát és a feladatszámot. Ezek megoldására egy-két napot hagyok. Rövid, egyszerű és élvezhető feladatokat adok. Amikor a megoldást ellenőrzöm, szúrópróbaszerűen szólítok meg egy-egy tanulót, s neki kell beírnia az eredményt. Az ötödik osztályban 27 tanuló van, mindenki sorra kerül. Az eredményeket követve tudom, hogy ki hogyan halad, de értékelni nem szabad, erre külön felhívta a figyelmet a tanfelügyelőség. A lényeg az, hogy minden gyermek igyekezzen. Úgy tűnik, szeretik ezt a módszert, és mindenkit megdicsérek ezért. Nem követelőzöm, nem fenyegetek, mert ez nem vezet eredményre. Szentiványon van olyan gyerek, akinek nincs messengere, de ez sem gond, mert a szülővel kommunikálunk, miután a gyermek megoldotta a feladatot, lefényképezik a megoldást, s elküldik – magyarázta a matematikatanár, aki azt is elmondta, nagyon sok, a leckéhez kapcsolódó oldalakon található matematikai játékot ajánl a gyerme-keknek. 

A tanárkollégák egymással is tartják a kapcsolatot, ha használható oldalakra lelnek, elküldik egymásnak a linkeket. Vannak tanárok, akik kisfilmeket készítenek, s a videót töltik fel a gyermekeknek. Nagyon hasznos és jól alkalmazható a Kahoot applikáció. A program online a https://kahoot.com oldalon érhető el. Lehetőséget ad feladatsorok, úgynevezett kahootok összeállítására, valamint ezek megoldatására online, az internet segítségével. Az alkalmazás nagy előnye, hogy a feladatsor megoldható okostelefonról, táblagépről és laptopról is. Lehetőséget ad a csoportmunkára is. Ide PIN-kóddal lehet belépni.


Érintkezési felület: a Facebook-csoport 

A magyar szakos tanár elmondta, hogy osztályonként Facebook-csoportokat hoztak létre. 

– A csoportban osztom meg a nyelvtani feladatokat, a kis videókat, a linkeket, amelyek hasznos ismeretanyagot tartalmaznak. Használjuk a többnyelvű Lear-ningapps.org magyar változatát. Ezen feladatokat lehet készíteni. A feladatok megoldására időt kapnak a tanulók. Ha a füzetbe írnak, lefotózzák a füzetüket, és elküldik nekem. Ha valahol hibát találok, kijavítom és visszaküldöm, hogy a tanuló láthassa, hol hibázott. Ajánlottam házi olvasmányokat, ezekről beszámolót, bemutatót készítenek a diákok. Persze, lesznek olyanok is, akik visszaélnek a helyzettel. Mivel tudják, hogy a tanárokat korlátozták, és nem osztályozhatjuk őket, nem küldik vissza a megoldásokat. Akik viszont rendszeresen elvégzik a feladatokat, szimbolikus jutalmat kapnak – tájékoztatott a tanárnő. 

A pedagógus kitért arra is, hogy az online oktatás a 7–8. osztályosok esetében könnyű, mert ők otthonosan mozognak ebben a közegben. A kisebbeknél volt fennakadás, ők még nem rutinosak, sok kérdésük volt, tájékozatlanabbak voltak a megnyitások, letöltések, mentések kapcsán, de idővel belejöttek. 

– A kollégákat illetően elmondhatom, hogy jó köztünk a kommunikáció. A Maros megyei magyartanárok létrehoztak egy Facebook-csoportot, ide saját anyagokat, bemutatókat, feladatlapokat töltenek fel. Nagyon nagy segítség! Ami a szülőket illeti, nekik sem könnyű, mert sok odafigyelést igényel a gyermekek napi tevékenységének követése. Ha nem követik őket kellőképpen, nincs rendszeresség, akkor elvesztődnek a sok feladat között. Ott a legnehezebb, ahol dolgoznak a szülők. Másfelől nagy a bizonytalanság. Senki sem tudja, hogy mi lesz a tanévvel, befagyasztják-e vagy sem, mikor lesznek a vizsgák, ha lesznek egyáltalán – fogalmazott a magyar szakos tanár. 

Nem könnyű ez az időszak. Azonban türelemmel, megértéssel, a szabályok betartásával ezt a megpróbáltatást is át lehet vészelni. 

Fotó: Nagy Tibor