2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Új kezdet előtt áll a civil szféra

  • 2015-04-14 16:32:16

Új kezdet előtt áll a romániai magyar civil társadalom: a jövőben a magyar civil szervezeteknek, vállalkozásoknak nyertesekké kell válniuk a szakmaiság, a felkészültség és a uniós források hatékony felhasználása révén – jelentette ki Markó Béla kedden Marosvásárhelyen.

Új kezdet előtt áll a romániai magyar civil társadalom: a jövőben a magyar civil szervezeteknek, vállalkozásoknak nyertesekké kell válniuk a szakmaiság, a felkészültség és a uniós források hatékony felhasználása révén – jelentette ki Markó Béla kedden Marosvásárhelyen. A Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke a „Fedezzük fel – új kezdet az EU-s finanszírozásban” elnevezésű konferencia újabb állomásán beszélt erről.

A politikus elmondta, korábban úgy tartották, hogy nyitottsága, magyarországi kötődése révén az erdélyi magyarság előnyben van a többségi társadalomhoz képest az európai felzárkózás, a versenyképesség tekintetében, ám ez véleménye szerint még nem predesztinálja a közösséget arra, hogy feltétlenül sikeresebb legyen ebben az egyre élesedő versenyben. Ehhez a magyar civil szervezeteknek, vállalkozásoknak a szakmaiságra, a felkészültségre alapozva kell nyertesekké válniuk – hangsúlyozta Markó Béla, aki úgy értékelte, egy erős civil társadalom megléte elengedhetetlen a demokrácia megfelelő működése terén. „Ha a civil szervezetek erősek és önállóak, ha nincsenek kitéve politikai befolyásnak, akkor az a társadalom egészségesnek mondható” – mutatott rá, hozzátéve, ma még korántsem mondható el az, hogy nincsen politikai nyomás, ám a civil szférának ezt sohasem szabad elfogadnia: a jól megszervezett, versenyképes civil társadalomnak ugyanis egy nagyon fontos kontrollszerepe van a demokráciában, enélkül a demokrácia csonkul, sőt, össze is omolhat – figyelmeztetett beszédében a Kós Ká-roly Akadémia Alapítvány elnöke.

Vincze Lóránt ötletgazda, az RMDSZ külügyi titkára szerint most szükséges beszélni a pályázatokról, uniós szabályozásokról, hogy ne essünk a néhány évvel ezelőtti hibába, amikor Romániának nem sikerült lehívnia a rendelkezésre álló forrásokat, amelyeket a közösség fejlesztésére lehetett volna fordítani. Beszédében úgy fogalmazott: a konferencia „olyan felfedező út, amelynek sok állomását ismerjük, de arra teremtettünk lehetőséget, hogy a résztvevők szakemberektől halljanak információkat”. A Fedezzük fel! elnevezésű kis- és közepes vállalkozások, valamint civil és ifjúsági szervezetek számára szervezett konferenciasorozat ugyanis márciusban indult Kolozsvárott, az elkövetkező fél évben pedig Erdély nagyvárosait keresi fel. A rendezvényen a különböző intézmények képviselői mutatják be a témával kapcsolatos pályázati lehetőségeket és feltételeket, a közvetlenül Brüsszelből vagy a romániai hatóságokon keresztül elérhető kiírásokat, a pályázatíró cégek képviselői pedig a pályázási folyamatról, a nyertesek az előző időszak tapasztalatairól beszélnek.

A keddi, marosvásárhelyi konferencián Sáfrány Judit, az Európai Bizottság Oktatási és Művelődési Főigazgatóságának szakpolitikai munkatársa részletesen ismertette az EU-s finanszírozások általános kereteit, az EU 2020-as stratégiája fényében a közvetlen uniós finanszírozású programokat: az Erasmus+-t, a Creative Europe-ot és az Európa a polgárokért programot. A szakember arra biztatta a népes hallgatóságot, hogy ne féljenek pályázni, hiszen a lehetőségek szinte korlátlanok, a különböző programok révén pedig jelentős fejlődés érhető el. Koreck Mária pályázatíró, a Divers Egyesület elnöke az operatív programok célját és az azok nyújtotta lehetőségeket taglalta, majd a korábbi sikeres pályázatok nyertesei mondták el tapasztalataikat, a hasznos tudnivalókat a pályázati folyamatokról.

A konferencia szerdán Kolozsváron folytatódik a kis- és középvállalkozások számára tartott előadásokkal. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató