2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Új iskolabuszra lenne szükség

A községhez tartozó falvak mindegyikében működik elemi iskola, azonban a felső tagozatos tanulókat iskolabusszal szállítják a központi iskolába.

A községhez tartozó falvak mindegyikében működik elemi iskola, azonban a felső tagozatos tanulókat iskolabusszal szállítják a központi iskolába.

A busz már nagyon régi, és az önkormányzat vezetője szerint kezd túlságosan költséges lenni. Újat egyelőre azonban nem kapnak a szakminisztériumtól. – Három éve pályázunk a Bethlen Gábor Alapnál a gépjármű fenntartására, eddig mindegyiket megnyertük. Azonban az elkövetkezendőkben szeretnénk lecserélni, ezt kérvényezzük – mondta az önkormányzat vezetője.

Az iskolabusz naponta körülbelül 100 kilométer utat tesz meg meglehetősen rossz utakon. Ezért lenne időszerű a lecserélése.

Ez is régi, hasonlóan a hármasfalui „szippantógéphez”, amely olyan régi, hogy az üzletben azt mondták, ne is keressenek hozzá alkatrészt, ehhez csak olaj és illatosító kapható – tette hozzá félig viccesen, félig komolyan Vass Imre, miközben elmondta, hogy erre is pályáztak.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató