Új folyóirat az erdélyi prérin
2011-10-18 12:53:31
- Damján B. Sándor
Három éve, hogy rendszeresen megjelenik, de még mindig újnak számít, szűkebb pátriánkban is. Úgy tűnik, az irodalmi kánon nem kíván tudomást venni róla. Az elmúlt héten mutatták be a kövesdombi unitárius templom Bözödi Györgyről elnevezett termében az Erdélyi Toll című, Székelyudvarhelyen megjelenő irodalmi és művelődési folyóiratot.
Három éve, hogy rendszeresen megjelenik, de még mindig újnak számít, szűkebb pátriánkban is. Úgy tűnik, az irodalmi kánon nem kíván tudomást venni róla. Az elmúlt héten mutatták be a kövesdombi unitárius templom Bözödi Györgyről elnevezett termében az Erdélyi Toll című, Székelyudvarhelyen megjelenő irodalmi és művelődési folyóiratot.
Az évente négyszer, az évszakok járása szerint, mintegy kétszáz oldalon megjelenő kiadvány 2009-ben indult, és mostanra eljutott harmadik évfolyamának harmadik számához, amelyben, csakúgy, mint az előzőekben is, számos megyénkbeli szerző nevével találkozunk. Az érdeklődők és a szerzők jelenlétében zajlott a bemutató, amelyen a lapot működtető Erdélyi Gondolat Könyvkiadóról, a lapkiadó és főszerkesztő Beke Sándor költőről is hallottunk ismertetőt, csakúgy, mint az Erdélyi Toll indulásáról. Ebben segítettek a körvezető Bölöni Domokosnak Buksa Éva Mária és Székely-Benczédi Éva tanárnők, a prózaíró Ötvös József lelkész-esperes, és a névnapját is ünneplő Fülöp Kálmán költő, akit a jelenlévők fel is köszöntöttek ebből az alkalomból.
Felidézték, hogy az első lapszám Arany János Vojtina ars poétikája című versével kezdődik, a beköszönő sorokban ez állt: „Szokatlan bár, de korántsem véletlen, hogy Arany János intelmeit, a Vojtina ars poétikáját helyeztük a folyóirat élére. Azt jelzi az idejét nem múló költői hitvallás, hogy folyóiratunk klasszikus értékeinket tekinti mércének, irányadónak. Ezért idézi fel már az első számban Arany János, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós és Tamási Áron szellemi hagyatékát”. A szerkesztők ugyanakkor az élő néphagyomány ápolására éppúgy gondot szeretnének fordítani, mint az anyanyelv művelésére.
– Irodalmi folyóiratot indítani mindig kockázatos vállalkozás – írta a sepsiszentgyörgyi Háromszék 2009. október 31-i számában Váry O. Péter. – Az irodalom az erdélyi magyar művelődéspártolók és -fogyasztók amúgy sem túl népes táborának körében az utóbbi években a más művészeti ágakhoz képest valahogy háttérbe szorult. Magyarázatát keresték sokan, találtak is válaszokat, a felgyorsult időtől a gazdasági válságig számtalant – a lényeg egy: a megállapítás, miszerint a magyar irodalom már saját nyelvterületén sem adható el, beigazolódni látszik. Ilyen körülmények között vállalkozott a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó egy új irodalmi és művelődési kiadvány megjelentetésére. (…) Az Erdélyi Toll már az első számától kezdve változatos és olvasmányos, a többi erdélyi és partiumi irodalmi lap – a Székelyföld, Látó, Helikon, Korunk, Várad, a virtuális világba átköltözött Irodalmi Jelen – méltó partnerévé válhat. Vetélytársává semmiképp, hiszen elég változatos és sokfelé ágazó irodalmi életünk, kulturális értékeink felmutatására pedig nem lenne elegendő a féltucatnyi kiadvány, no meg nem is nagyon engedhetjük meg magunknak a versengést e téren.
– Az élő néphagyomány ápolásának fontosságát hangsúlyozza – írta Kerekes Tünde a Vasárnap című katolikus hetilap 2009. november 22-i számában –, ugyanakkor nyelvészeti cikkeiben szép anyanyelvünk megőrzésére fekteti a hangsúlyt, amely nem is oly egyszerű feladat a jelen korban. A kiadvány sokszínűsége éppen abban rejlik, hogy népi, irodalmi és nyelvészeti színezetű, bármely korosztály számára nyitott iskolai segédanyagként, valamint szabad olvasmányként egyaránt. Mindezek mellett a keresztény szellemiség is áthatja a lapot, jelentős egyháztörténelmi eseményeket boncolgat, valamint keresztény szellemiségű, hagyományőrző versekkel is találkozhatunk lapjain.
A köri ülés második felében költőt köszöntöttek. Kecskés Gyöngyvér, Kecskés Lajos és Kecskés Csaba nyújtottak ízelítőt egy közöttünk élő alkotó műveiből. Elekes Ferencről sokan úgy gondolták, végképp elhallgatott. Igaz ugyan, hogy sem a diktatúra utolsó évtizedében, sem az elmúlt két évtizedben nem találkozhattunk nevével a sajtóban, még kevésbé az irodalmi lapok hasábjain, a kivételes érzékenységű, sajátos iróniájú és öniróniájú Elekes azonban pillanatra sem adta fel íróságát. A Magyar Elektronikus Könyvtár tartalmazza műveit, melyek legtöbbje megszerkesztett, tetszetős borítóval is ellátott, nyomdakész munka –, megfelelő támogatással fizikai mivoltában is kézbe vehető, fellapozható, olvasható könyvet lehetne varázsolni belőlük. Heti jegyzeteit Feriforma című blogjában kísérhetjük figyelemmel. A bemutatott versösszeállítás nem hagy kétséget afelől, hogy sokhúrú költő Elekes Ferenc, két jeles felmenője költészetünkben nem más, mint Tompa László és Kányádi Sándor –, de mintha az ő feltétlen emberhitük nélkül. Elekes inkább a ború, a rezingáció felé hajlik, és ez a látszatra csöndes beletörődés az olvasóból is elkeseredést vált ki. Társadalomkritikája pedig némely blogvisszajelzések szerint éppenséggel bicskanyitogató indulatot gerjeszt a hozzászólókban.
„Elment ez a nap, Nem történt semmi ezalatt. Gondoltam, írok egy verset legalább, Feleletképpen, nem egyébért, Mert kérdezték tőlem a minap, hát A versekkel mi van, te Frici, Mondtam, mi legyen, semmi, Nagypali kérdezte, épp hozta a könyvet vissza A kiadótól, kiadatlan, azt üzenik, Jól írsz, de add ki magad.
Elment ez a nap, Nem történt semmi ezalatt.
Gondoltam, írok egy verset legalább, Feleletképpen, nem egyébért, Mert kérdezték tőlem a minap, hát Irodalmilag hová sorolom magam, Mondtam, hová sorolnám, sehová, Háziorvosom kérdezte, Erika, csak csodálkozott, Hogy élek még, gondolta, nem árt, Ha utoljára megméri még a pulzusom.
Elment ez a nap, Nem történt semmi ezalatt.”
(Egy napom profilból)
