2020. július 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy 26 éves kolozsvári nőt vettek őrizetbe 24 órára csütörtökön a Maros megyei hatóságok. Azzal vádolják, hogy tavaly decembertől idén márciusig több Maros megyei személyt csapott be.

Egy 26 éves kolozsvári nőt vettek őrizetbe 24 órára csütörtökön a Maros megyei hatóságok. Azzal vádolják, hogy tavaly decembertől idén márciusig több Maros megyei személyt csapott be. A fiatal nő ügyvédnek adta ki magát, és azt ígérte áldozatainak, hogy bizonyos pénzösszegek ellenében „elintézi” ügyüket bírói tisztséget betöltő ismerőse közbenjárásával úgy, hogy számukra kedvező ítélet szülessen.
A Maros Megyei Törvényszéki Ügyészséget a szóban forgó bíró értesítette, akinek a tudomására jutott, hogy egy fiatal nő az ő nevére hivatkozik annak érdekében, hogy becsapja kiszemelt áldozatait. A nyomozás során kiderült, hogy a kolozsvári nőnek nincs ügyvédi végzettsége, mi több, felsőfokú végzettsége sincs, és nem is ismerte személyesen a bírót.
Dan Oltean ügyész lapunknak elmondta, a csaló a bíróság előtt találomra szúrta ki áldozatait, ugyanis az itt megforduló emberek általában jogi ügyeiket intézik. Felajánlotta nekik ügyvédi szolgálatait, valamint azt, hogy bíró ismerősén keresztül elintézi, hogy számukra kedvező ítélet szülessen. Természetesen bizonyos pénzösszegek ellenében. Az ügyész szerint eddig két kárvallott jelentkezett, egyiket 1200, a másikat pedig 2000 lejjel rövidítette meg az „álügyvéd”, ám lehetséges, hogy több áldozat is felbukkan majd.
Ugyanakkor másokat azzal rövidített meg, hogy az albérletből a lakbér kifizetése nélkül távozott, mi több, egyik lakásból bizonyos javakat is eltulajdonított.
A 26 éves nőt csütörtökön 24 órára őrizetbe vették, majd tegnap délután letartóztatási javaslattal a törvényszék elé került. Az ellene felhozott vádak: csalás, minősített lopás, egy szakma jogtalan gyakorlása, valamint befolyással való visszaélés.