Ugyanezt az életutat választanám

Egy „álomegységben” modern diagnosztikai eszközökkel biztosítja a hatékony sürgősségi betegellátást a Pécsi Tudományegyetem (PTE) 400 ágyas Klinikai Központjának Sürgősségi Betegellátó Osztálya (SBO), amelynek kialakítását uniós pénzekből finanszírozták. Oda érkeznek a mentőkocsik, és leszállóhelye van a mentőhelikopternek is. Bár évente több mint százezer esetet látnak el magas szakmai színvonalon, mégis hallani panaszokat, hogy egyes betegek és hozzátartozóik hosszasan kell várakozzanak, ami hasonlóképpen történik a marosvásárhelyi rohammentő szolgálat betegellátó központjában is. A sürgősségi ellátás általános és sajátos gondjairól dr. doc. Verzár Zsófia egyetemi előadótanárral, a PTE Sürgősségi Orvostani Tanszékének vezetőjével beszélgettem, aki a Sürgősségi Betegellátó Osztály munkáját irányítja.

 

– Milyen sorrend szerint vizsgálják meg a beteget? Feltételezhetően a betűkkel és színekkel jelzett nemzetközi rendszerezést használják.

– A pécsi sürgősségi osztályon is a nemzetközileg elfogadott triage elvei alapján osztályozzuk a betegeket. A sürgősségi ABCDE-protokoll lépéseit az eszméletvizsgálatot követően a légutak (A), a légzés (B), a keringés (C), az idegrendszer (D) és egyéb (E) mutatók, mint például a testhőmérséklet, a szívhangok, has, ödéma, sérülések stb. vizsgálata jelenti. A tünetek súlyossága alapján az életveszélyben lévő személyeknek kezdjük el a kezelését, majd a súlyos állapotban levők következnek. Akiknek az állapota stabil, azoknak várniuk kell, akár több órát is. Ezt kiküszöbölendő fontos lenne, hogy csak indokolt esetben forduljanak a sürgősségi betegellátóhoz, ahol nem kérünk beutalót, nem lehet időpontot foglalni és nem számít az érkezési sorrend.

– Százalékban mennyit jelent az indokolatlan megjelenés? Elküldik-e azokat, akiknek nem ott lenne a helye?

– Nem szabad elküldeni a beteget, bár rengeteg a szociális javallattal bekerülő személy, akiket az idősek otthonából, elfekvőből hoznak. A másik csoportot az alkoholisták, drogosok, hajléktalanok képezik, összességében betegeinknek körülbelül a 40 százaléka indokolatlanul jelentkezik nálunk, ahogy a világon mindenütt, ahol sürgősségi ellátás működik. Ezeknek a betegeknek az életkörülményeit, környezetét sajnos nem tudom megváltoztatni, ahogy azokat a tényezőket sem, amelyek betegségük kialakulásához vezettek. Ezért a problémáikat sem tudom megoldani, és igazából meggyógyítani sem tudom őket. 

– Mióta látja el ezt a munkát?

– 1984-ben végeztem az orvosi egyetemet, és 2012-ig aneszteziológusként intenzív terápiás osztályon dolgoztam. Mégis, akárhányszor megkérdezik: mit tennék, ha újrakezdhetném, azt felelem, hogy ugyanezt az életutat választanám.

A sürgősségi ellátás tulajdonképpen egy kényszerű váltás volt, a kórházi integráció során ugyanis a pécsi megyei kórházat az egyetemhez csatolták, ezért a megyei kórház intenzív osztályának a vezetőjére a továbbiakban nem volt szükség. Akkoriban lett készen nagy európai uniós pályázat révén a jól felszerelt sürgősségi osztály, és az egész városban egyedül én rendelkeztem sürgősségi szakvizsgával, ezért rám bízták az osztály vezetését. Bár kezdetben kényszerből vállaltam, miután teljesen elkészült, mint a legszebb és a legjobb felszereléssel ellátott osztályt most már nagyon szeretem. Kollégáimhoz hasonlóan két váltásban 12 órát dolgozom. Ellátom a hajléktalant, a részeg dulakodót, az idős betegeket is, mert visz a kötelességtudat, de a szívem a súlyos betegek ellátása felé húz. Kezdetben, amikor nagyon kevesen voltunk, ezt nem tehettem meg, de három év alatt sikerült egy olyan orvosi gárdát kialakítani, hogy minden műszakra két-három szakorvos jusson. Összesen 16 sürgősségi szakorvosunk van, aneszteziológusok, intenzív terápiás, továbbá öt belgyógyász és egy traumatológus szakorvos, akik egyöntetűen a sürgősségi osztályt látjuk el. Az új helyen egy 16 ágyas fekvőbeteg- és egy háromágyas intenzív betegellátó részlegünk van. Ez azt jelenti, hogy adott esetben van lélegeztetett beteg, keringéstámogatott beteg, monitorizált beteg, és ha szükségünk van egy szülészeti, nőgyógyászati vagy egy sebészeti konzíliumra, akkor hívjuk a szakorvosokat. A törvény is úgy határozza meg, hogy vannak olyan szakmák, amelyek képviselőinek ott kell lenniük, és olyanok is, amelyeknek a képviselői a megszabott időn belül elérhetőek kell legyenek, a sebészek például tíz percen belül. A sürgősségi orvostanban mindenhez kell érteni egy kicsit. El tudok látni egy szemsérülést, ha valakinek például maró anyag fröccsent a szemébe, diagnosztizálni tudom a vakbélgyulladást, hogy már csak operálni adjuk át a sebészeknek a beteget.

 – Mi a leggyakoribb sürgősségi probléma: balesetek, szívbántalmak?

– Az összbetegforgalmunk napi 100-120 között ingadozik, hasonló számú belgyógyászati és traumatológiai esettel. Ebből körülbelül 30 olyan súlyos beteg, hogy sürgősségi ellátásra szorul. Sok a szívbeteg, naponta több infarktusos személyt hoznak, nem EKG-eltéréssel járó infarktussal, amit a mentőorvosok nem tudnak diagnosztizálni, és előfordulnak sztentbeültetés miatt kialakult trombózisok is. Akinél bizonyítottan megállapítják az akut infarktust, egyenesen coronaria-intervencióra viszik koszorúér-tágításra. Viszonylag sok a neurológiai betegség, az agyvérzés, az agyérgörcs, a fertőző idegrendszeri bántalmak, mint az agyvelő- és az agyhártyagyulladás. Azt lehetne mondani, hogy az érbetegségek, a szívér-, agyér-, a perifériás és központiér-bántalmak nagyon nagy százalékát teszik ki az eseteknek, ebben nincs különbség Marosvásárhely és Pécs között. Bár a távolság nagy, ha utazik az ember, ahhoz nem elég nagy, hogy más típusú betegségek jelenjenek meg.

– Mennyi gyakorlat szükséges ahhoz, hogy a kórképek ennyire széles skáláját gyorsan és pontosan kórismézni lehessen?

– A sürgősségi orvostanra való szakosodás öt év, de gyakran látom, hogy az évek során szerzett tapasztalat milyen sokat segít. Amikor az intenzív terápián dolgoztam, mivel kardiológusi szakképesítésem is van, a szívbetegeket én láttam el. Ebből következik, hogy vizsgálat közben sokkal több kardiológiai betegségre gondolok, mint az a kollégám, aki nem találkozott annyi szívbeteggel, mint én. Ahogy telnek az évek, az ember sokkal célirányosabban vizsgálja a beteget, tehát, ha bennem felmerül, hogy a keringési elégtelenséget egy billentyűbetegség okozza, biztosan megtalálom. Ha a sürgősségi orvosban felmerül a gyanú, szívultrahang-vizsgálatot kér. 

– Mennyire gyakori az öngyilkosság?

– Kevesebb, mint amikor a pályafutásomat kezdtem. Növekszik viszont a mérgezéses esetek száma a kábítószerezés miatt. A fiatalokat viszi egyre gyakrabban, az interneten megrendelhető kábítószer ugyanis mindenki számára elérhető.

– Rendkívül mozgalmas, változatos, izgalmakkal és gyors elégtételekkel teli a sürgősségi ellátás, de ugyanakkor nagyon igénybe veszi azt, aki nap mint nap helyt kell álljon. Meg lehet ezt szokni?

– Szerintem, ha valaki tíz évet dolgozik a sürgősségi betegellátásban, addigra bele is fárad. Azt mondják, hogy egy hónapból 15 napot dolgozunk (én mint vezető naponta bemegyek, mert sok teendőt el kell látni, hogy működjön az osztály), és azt is mondják, hogy 12 óra hamar elmúlik. Csakhogy ez a 12 óra nagyon fárasztó, szemben egy orvosi ügyelettel, amikor hosszabb vagy rövidebb időre esetleg pihenni lehet. A sürgősségi műszakban az éjszakát is ugyanúgy, mint a nappalt, végig kell dolgozni.

Az én nemzedékem még abban nőtt fel, hogy mi ügyeltünk, és másnap folytattuk a munkát. Nem biztos, hogy jó volt megszakadásig dolgozni, de nem szakadtunk meg, mert szerettük, ami csináltunk. Az uniós munkarend szerint, ha valaki 12 órát dolgozott, annak mindenképpen el kell mennie a munkahelyéről, és nem foglalkozhat tovább a betegekkel.

– Fontos, hogy a sürgősségi orvos, bármilyen helyzettel szembesül, ne veszítse el a fejét. Ezt a mindennapi emberek többségéről nem mondhatjuk el. Mit kellene jobban tudni ahhoz, hogy hatékonyabban segíthessünk váratlan helyzetekben?

– Jobban kellene tudni újraéleszteni, mert nagyon fontos, hogy milyen segítséget kap az első ellátás során a beteg. Magyarországon arra törekszünk, hogy a gyermekeket is megtanítsuk újraéleszteni. Nem olyan régen történt, hogy a kolléganőmnek a férje agyalapi aneurizma-szakadást kapott, és a kisfia, akivel kettesben otthon voltak, és aki nincs még első osztályos, tudta, hogy a 112-t kell hívni. 

– Feltételezhetően ezt nálunk is tudja a gyermekek többsége, sőt az álhívások során vissza is élnek vele. Mivel Raed Arafat doktor vezetésével Marosvásárhelyen jött létre az első komoly rohammentő szolgálat, ami képzőközpontként is működik, talán a lakosság képzésével is többet kellene foglalkozni.

– Érdeklődésemre a hallgatók elmondták, hogy Marosvásárhelyen az utcán, a stadionokban, az uszodákban, a nagyáruházakban nincs defibrillátor, holott a 2010-es uniós ajánlás szerint, ha kéznél van, a beteg túlélését növeli. Ezek a 300.000-500.000 forintért megvásárolható eszközök nem drágák, ha az emberi élet értékéhez viszonyítjuk. Elsősorban az orvostanhallgatókra lehet számítani, mert, ha megtanítunk tíz hallgatót újraéleszteni, és ők még megtanítanak tízet-tízet, az már száz személy lesz, aki tudja. Ezenkívül fontos, hogy minden tűzoltó, rendőr, nagyáruházban dolgozó személy stb. tudjon újraéleszteni. 

– Mi volt a legkülönlegesebb vagy legnehezebb eset mozgalmas pályája során?

– Nagyon sok sikerben és kudarcban volt részem. Sokáig büszke voltam arra, hogy nem halt meg beteg azért, mert nem tudtam rajta segíteni. Például légutat biztosítani vagy betenni egy szívritmusszabályzót. Aztán egy idő után, amikor az ember elkezd oktatni, ezek az emlékek eltörpülnek. Ami nagyon megmarad, hogy az emberi sorsok hogyan változnak meg, hogyan befolyásolja őket a betegség. Például, amikor fiataloknál fordul elő súlyos betegség, és ott van mögötte a család, egy vagy több gyermek, síró feleség, ezek a helyzetek a legnehezebbek. 

Nagyon megvisel, ha a 80 kolléga közül, akikkel dolgozom, valamelyik megbetegszik. Azokat, akiket végstádiumú vagy akut betegséggel hoznak, és intenzív terápiát igényelnek, gépre tesszük, és ha nem volt előtte valamilyen kapcsolatunk velük, az esetük nem érint meg annyira. Aki nehezen kezelhető, az a hozzátartozó. Ha egy idős embert elveszítünk, mert már nem lehetett rajta segíteni, és megváltás számára a halál, nem visel meg olyan nagyon. Viszont az idős házaspár másik tagja, aki ott áll velem szemben, és meg kell mondani, hogy vége, azonnal felteszi a kérdést: most mi lesz velem? Nagyon bánt, hogy ilyenkor nem tudok segíteni, hol-ott a hozzátartozók 80-90 százaléka megkérdezi.

Azok a betegek, akikkel az intenzív terápián hosszasan találkoztam, talán jobban megmaradnak az emlékezetemben. Fiatal emberek, akiknek az életéért nagyon sokat küzdöttem. Volt egy fiatal nőbetegünk, aki autóbalesetet szenvedett, és hónapokig kómás volt. A férj mindennap jött a két pici gyermekkel körülbelül egy éven át. Az anyának meggyógyultak a törései, a műtétei, de az agyi állapota nem javult, majd hosszú hetek után lassanként visszatért a tudata. Évekkel később találkoztam a férjével, és érdeklődtem: hogy van Dóra? Ez a nő nem az én feleségem, nem az, aki a gyerekeim anyja volt, annyira megváltozott az egész lénye. Azzal tetszett volna többet segíteni, ha akkor elengedi, mondta a férj, de hogy tehettem volna ilyent, amikor orvosként arra esküdtem, hogy mindent megteszek a gyógyulásért?

– Szervkivétel van-e a sürgősségi osztályon?

– Igen, nagyon szigorú szabályozás alapján. Súlyos balesetet szenvedett páciensnél, aki menthetetlen, megtörténik a szervkivétel. Ebből is nagyon sok probléma adódhat, mert a magyar szabályzat szerint nem kell a hozzátartozók engedélye. Az átlagembernek viszont nehéz megmagyarázni, hogy ne tessék elkeseredni, elvesztette ugyan a gyerekét, de hat másik embernek segített. Vannak problémás esetek is, hiszen ezzel szembesülni, intelligensen elfogadni annak, akinek a környezetében nem él életmentő szervátültetésen átesett személy, rendkívül nehéz. 

– Említette, hogy a Sürgősségi Orvostani Központ vezető tisztsége mellett a PTE Általános Orvosi Kara Sürgősségi Orvostani Tanszékének vezető docenseként az oktatómunka is hozzátartozik a tevékenységéhez. Hányad éven tanítják ezt a tantárgyat?

– Az oktatás átalakításának folyamatában az a célunk, hogy az ország valamennyi orvosi egyetemén minden évben tanuljanak a különböző szakokhoz kapcsolódó sürgősségi ellátást. Másrészt minden hallgató tanuljon meg reanimálni, a kórélettant, a sürgősségi ellátásban használt gyógyszereket és azok hatásmechanizmusát, a toxikológiát, hogy a különböző mérgezéseket, köztük a gyógyszermérgezéseket felismerje.

Visszatérve a legelső kérdésre, be kell vallanom, hogy nagyon bánt a kritika, hisz nincs olyan újság, ahol ne kifogásolták volna a hosszú várakozási időt, ami a munkánk megszervezésének az alapját képező rendszer nem ismeretéből ered. Tudomásul vesszük a bírálatot, de azokat a leveleket gyűjtjük és tesszük ki a faliújságra, amelyekben megdicsérnek.