2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felkapcsolták a díszkivilágítást, és megérkezett a Mikulás is

A közelgő ünnep hangulata elevenedett meg tegnap, csütörtökön a Mikulás-várás estéjén Marosvásárhely főterén, amikor felkapcsolták az ünnepi fényeket, és megnyitotta kapuit a Színház téren a karácsonyi vásár. Ahogy ez lenni szokott, ezúttal is zsúfolásig telt a városközpont, főként zömében kisgyerekes családokkal, akik, amíg otthon „jár a Mikulás” a főtéri ünnepségen  jó hangulatban eltöltenek néhány kellemes órát. Az idei karácsonyi vásár újdonsága, hogy egy harminc méter magas óriáskerék is várja az ünnepre hangolódó látogatókat.




Ötödikén este ünnepi hangulat lett úrrá Marosvásárhely főterén, hiszen a felkapcsolt ünnepi díszkivilágítás mellett a Színház téren karácsonyi dallamok csendültek fel, a faházikókból pedig a forralt bor jellegzetes illata terjengett.

Már a délelőtti órákban javában folyt a készülődés a délután nyíló karácsonyi vásárra, a faházikókat elfoglaló termelők, kézművesek egy része még csak akkor pakolt ki, mások azonban már várták a vásárlókat, amit sokan ki is használtak, hiszen Mikulás-puttonyba való portéka is akadt bőven: horgolt mesefigurák, díszes mézeskalácsok, kézműves ékszerek, levendulakészítmények, ízléses dísztárgyak, szebbnél szebb karácsonyi asztali díszek, koszorúk közül lehet válogatni, de aki mézet vagy mézalapú termékeket, házi szörpöket szeretne beszerezni, az is talál kedvére valót, hiszen több mint negyven termelő, kézműves gondoskodik a gazdag és színes felhozatalról. 

Decemberben a karácsonyi vásár hétköznapokon 15–21 óra között, szombaton és vasárnap 11–21 óra között várja a látogatókat. A gyerekek örömére a faházikók szomszédságában a hangulatosan berendezett Mikulás-lakban várja az aprónépet a fehér szakállú, hétfőtől  péntekig naponta 17–19 óra között, szombat-vasárnap pedig 16–19 óra között lehet beülni a Mikulás ölébe, és megosztani vele a kívánságokat. A szervezők a Mikulás-házikónak még egy előszobát is kialakítottak, ahol a karácsonyfa mellett, pihepuha ülőkén várakozhatnak a nagy találkozásra készülő gyerekek.

Mivel a hideg téli estéken jólesik a forró innivaló, a karácsonyi vásár elmaradhatatlan velejárója a forralt bor, a tea meg a forró csoki. Az idei vásár szervezői újdonsággal is előrukkoltak, egy egyedi dizájnnal ellátott, kifejezetten erre az alkalomra tervezett ökopohárban szolgálják fel ezeket. Ugyancsak újdonságnak számít, hogy idén egy óriáskereket is felállítottak, a gyerekek számára egészen különleges élmény, hogy a magasba emelkedhetnek, ahonnan beláthatók a város fényei. 

Az ünnepi díszkivilágítás felkapcsolása alkalmából a tegnap este két koncertet is „hozott a Mikulás”, a zsúfolásig telt Színház téren felállított színpadon a Jakab Csaba & Band, valamint Gențiana lépett fel. 


Fotók: Nagy Tibor



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató