Tusványosi csűrdöngölő

A Hagyományok Háza a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban

Nagy sikerrel ért véget múlt szombaton a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A Hagyományok Háza Kriza János Csűrje idén is a rendezvény egyik legfontosabb helyszíneként mutatkozott be.

A Kriza János Csűr, aminek programja a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány támogatásával és közreműködésével jöhetett létre, fiatal muzsikusok népzenei koncertjeivel, tánc- és énektanítással, élőszavas mesemondással, kézművesfoglalkozással és hajnalig tartó táncházzal várta az odalátogatókat. A fogadtatást a program szakmai felelőse, Pál István Szalonna foglalta össze.

„Keddtől szombatig tartottak a programjaink, s egy nagyon színes palettát sikerült a hallgatóság elé tárni: ezen az autentikus népzenére és a saját kultúránkra összpontosítottunk. Visszafelé haladva az időben, szombaton a csángó napot tartottuk, aminek programját Nagy Bercel barátom állította össze gyimesi és moldvai csángók közreműködésével. A hagyományőrzők együtt muzsikáltak és táncoltak a Kárpát-medencéből és a diaszpórából érkezett fiatalsággal. A korábbi napokon – a Magos Együttes fellépésével – Székelyföldre látogattunk. A Nyárádmente és Kalotaszeg táncaihoz a talpalávalót a Bekecs Zenekar és a Tokos zenekar húzta. A Heveder zenekar, a szászcsávási zenekarral, az őrkői cigánytáncosokkal kiegészülve muzsikált. A Szalonna és bandájával mi is felléptünk, s kárpátaljai táncosokkal muzsikáltunk együtt. Nem véletlenül, hiszen a tábor jelmondata a ’Béke ideje’ volt. A napokra visszatekintve, az volt a fantasztikus, hogy miközben az új Csűrben a programjaink – a táncháztól a koncertekig, előadásokig – hajnal kettőig dübörögtek, ezután a zenekar még kivonult, s minden reggel négyig-hatig zenélt, az emberek pedig velük énekeltek. Felesleges szavak nélkül, összekapaszkodva tették mindezt: megszólalt a kalotaszegi hajnali, az A csitári hegyek alatt című népdal, s Kossuth-nóták is felcsendültek. Az együttlét varázsa és a mindenen áthatoló szeretet fogadta programjainkat. 

A fellépők Erdélyből, Vajdaságból, Felvidékről és az anyaországból érkeztek, s a táborozók is az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából látogattak ide. Igen, találkoztam az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Japánban, Dél-Amerikában és Angliában élő honfitársaimmal is, a hazaszeretet vonzotta ide őket. Külföldiek is megjelentek, sokuknak a tábor újdonságot jelentett: a csűrben a tizenéves fiatal együtt ropta a táncot a nyolcvanéves hagyományőrző bácsival. 

Román vendégeket is fogadtunk a táncházakban, akik rendkívül élvezték az ottlétet. Valóban hisszük, hogy a népművészet homogén folyamat: ha egy kalotaszegi, mezőségi faluban románok s magyarok éltek, táncoltak, mulattak együtt, akkor a táncrendben is e sokszínűség jelenhetett meg. 

Tisztelettel tekintünk a velünk együtt élő nemzetek kultúrájára, amit a hagyomány részének tekintünk. Ez a dolgunk, hogy megmutassuk: lehet békességben, széthúzás nélkül is élni, elfogadva a másik kultúráját, de ugyanakkor büszkének lenni saját hagyományainkra.”