2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Marosmenti Leader kistérségi programban 2013-ban megpályázott, idén márciusban elkezdett gernyeszegi információs és turisztikai központ a projekt szerint községfejlesztéssel is foglalkozna – nyilatkozta érdeklődésünkre Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere.

Fotó: Antalfi Imola


A Marosmenti Leader kistérségi programban 2013-ban megpályázott, idén márciusban elkezdett gernyeszegi információs és turisztikai központ a projekt szerint községfejlesztéssel is foglalkozna – nyilatkozta érdeklődésünkre Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere.

– A mintegy százezer eurós beruházás vissza nem térítendő uniós alapokból készült el, a rusztikus, szép épület készen áll, jól illeszkedik a faluképbe, a mellette levő épületegyütteshez. Gyűlésterem, ügyfélfogadó szoba, raktárhelyiség és illemhely található benne, padlástere a későbbiekben kialakítható adminisztratív célra – tette hozzá a községvezető. A tanács tulajdonát képező épületben turisztikai szolgáltatásokat, tájékoztatást nyújtanak az érdeklődőknek, hiszen a vidéken sok a látnivaló: a gernyeszegi Teleki-kastély, a sáromberki Teleki-kastély, a marossárpataki szoborpark, a környékbeli tavak, a vajdaszentiványi Zichy-udvarház, különböző fesztiválok, falunapi rendezvények vannak. A községfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok készítésével, követésével szintén a központban dolgozó alkalmazottak foglalkoznának. Kolcsár Gyula bízik benne, hogy a sikeres projektek befektetőket vonzanak a községbe, ugyanakkor a polgármester szerint a ’90-es évek elején jól működő faluturizmus-hálózat „felélesztése” is jövedelmező lehetne. Kerékpártúra, szekértúra, kastélykörút – máris sorolja a lehetőségeket. A szóban forgó központban egyelőre két alkalmazott dolgozna, akiket versenyvizsgával választanának ki, a tevékenység október 1-től indulna.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató