A testi-lelki harmónia rohanó, számtalan konfliktushelyzetet produkáló világunkban olyan ritka, mint a fehér holló. De fő az igyekezet, tartja egy magyar mondás, s mi igyekszünk megterhelő, stresszes robotéletünkből kilábalni, naponta keressük a kiutat, a megnyugvást, a csendet, a rendet. A kínai filozófia, orvostudomány, gyógynövény- és táplálkozáskultúra, valamint az ezeket megalapozó, a Lao-ce, Konfuciusz, Csuang-cu, Lin-csi, Buddha és a többi szellemi óriás által kiteljesített életfilozófiai háttér ma is mutatja a kivezető utat a káoszból.
A helytelen életvitel és táplálkozás egyik következménye a ma már ipari méreteket öltött súlyfelesleg, mely számos betegség okozója. Sokszor letárgyalt, örökzöld téma, mondhatnánk, de egyre aktuálisabb és megoldatlanabb.
Nem árt visszatekinteni az elmúlt évek kutatásaira, melyek már rég figyelmeztettek a veszélyre. Barry Popkin amerikai professzor kutatási eredményeiből az derül ki, hogy a kétezres évek elején a világon a túlsúlyosak száma meghaladta az egymilliárdot, vagyis már akkor többen voltak, mint azok, akiket a hiányosan tápláltak közé sorolt a nemzetközi statisztika.
A fejlettnek mondott országokban már akkor 50-60%-os arányban voltak a fölös testsúlyúak, akik millió dollárokat költöttek a fogyasztószerekre és -programokra. A statisztikák szerint azonban ezeknek az embereknek csupán mintegy 5%-a őrzi meg a csökkentett testsúlyt, a többi még inkább túlkompenzál egy-egy terápia után. Már akkor aggasztó volt a gyermekkori elhízás súlyos következménye, hogy 80%-ban felnőttkorban is számottevő súlyfelesleget cipelve teszik magukat hajlamossá a legkülönfélébb megbetegedésekre. 2006-ban egy Kínából tudósító újságírót megkérdeztek: miben fogalmazná meg a különbséget a 10-15 év előtti Kína és az akkori jelen között. A felhőkarcolók és az autók mellett ő a legfeltűnőbbnek a kövér gyermekek számának növekedését jelölte meg. Mindezt egy olyan országban, amelynek táplálkozáskultúrája, lelki-testi harmóniát segítő gyógynövény- és testmozgáskultúrája mind a mai napig kimagasló, példaértékű a világ többi része számára. Különösen figyelemfelkeltő ez annak fényében, hogy a 90%-ban kínaiak lakta Szingapúrban nem látni elhízott embert, csak ha európai vagy indiai származású. Ami a gyermekkori kövérséget illeti, „…a kínai sajátosság abban rejlik, hogy a jobb életkörülmények kialakulásával az államilag engedélyezett egyke számára a szülők igyekeznek minden, eddig nehezen hozzáférhetőt biztosítani, a bőséges tápláléktól kezdve a mozgásszegénységet garantáló számítógépen és televízión keresztül számos egyéb civilizációs vívmányig” – írja dr. Simoncsics Péter egyik tanulmányában. ,,A pszichés háttér további megvilágítását szolgálja az amerikai felmérés, melyet 24 európai országban végeztek, és amelyből kiderül, hogy az elhízott emberek részaránya a volt szocialista államokban nőtt a leggyorsabban. Egyértelműen a tervgazdaság után megjelent árubőség és lehetőségek az okai, hogy az eddig nem is látott finomságokat és a hagyományos ételeket is felszabadultabban kezdték az emberek magukba tömni.”
Az angolok 2006-ban már évi 13 milliárd dollárra becsülték azt az összeget, amit a kövérséggel járó betegségek gyógyítására fordítanak, és amennyibe a kiesett munkaórák kerülnek. Még a jómódú és igazán kiegyensúlyozott finneknél is feltűnően sok volt az elhízott fiatal. A „zsírjárványnak” ma is számos okát sorolják. A bizonytalan anyagi helyzet, a sikertelenség állandó érzése, amit a média reklámai váltanak ki, a munkahelyi és partnerkapcsolati feszültségek, az életöröm elvesztése, a hasznosság érzésének csökkenése, a gyilkos versenyben való lemaradás érzése, az egyre mérgezettebb ételektől való félelem vagy a gyorsan növekvő környezeti ártalmak teremtenek életrövidítő szituációt. A fokozódó stresszhelyzetek oldására pedig a legegyszerűbb mód az „örömbe evés, ivás”. Előbbi inkább a nőkre, utóbbi a férfiakra jellemző, bár a hölgyek ezen a téren is a legjobb úton vannak az egyenjogúság felé. Dr. Simoncsics Péter véleménye szerint „az európai ember elsődleges kórokozója az, hogy képtelen saját stresszhelyzeteit megoldani, a jelentől és jövőtől való félelmét kiiktatni, kezelni”. Meglátása szerint örvendetes, hogy egyre többen vannak, akik a dalai láma végtelenül bölcs békéjét, Konfuciusz egyszerűségre, mások tiszteletére intő felhívását, Lao-ce szeretet, mérték, tartózkodás felhívását, a jóga vagy a zen által előhívott belső békét valódi megelőzésként lélekderítő orvosságként használják, mert nyilvánvalóvá válik számukra, hogy a belső mosoly, a harmónia a spirituális fejlődésen, és nem a torkos napokon keresztül vezet. Zárszóként csak annyit, hogy keresztény tanításaink is ugyanezekre intenek, csak nem figyelünk eléggé rájuk.
