Türelemmel a ’tűrhetetlen’ ellenében?
2022-11-07 16:27:33
- Kuszálik Péter
Előző cikkemben az emberek közötti bakalódásokról meg a tűréshatárról írtam, s egy korábban történt önbíráskodási esetet említettem. Egy vásárhelyi gazda – megunva a gyümölcstolvajok nyüzsgését – drótot tekert az almafája ágaira, s abba áramot vezetett; az akciónak halálos áldozata lett, a bácsit pedig börtönbe zárták.
A gazda nem ismerte a latin mondást, amely az akkori idők óvatossági rendszabályával volt egyenértékű: „Quidquid agis, prudenter agas, et respice finem!” Fordításban ez így hangzik: „bármit csinálsz, megfontoltan tedd, s számolj a következményekkel.” A római mondás – szűkített – változatát gyermekkoromban hallottam: „ne piszka Peti, mert szikra veti” (nem rólam fogalmazták, de rám is illett, mert ’szerelgetős’ kölyök voltam). Nyilvánvaló, hogy a római mondás általános érvényű: kezdve a malacheréléstől egészen a háborús uszításig.
Egész példatárat állíthatnék össze a bosszantás, dühítés kontra türelem, tűréshatár téma határvidékéről, hirtelenjében még egy római mondás kívánkozik ide. Cicero egyik beszédének kezdő szavait azóta is idézgetik a politikusok meg az irodalmárok: „Quousque tandem abutere, Catilina, patientia nostra?” Azaz: „még meddig élsz vissza, Catilina, a türelmünkkel?”
S ha már ókor, akkor idézzük föl a Biblia tanításait is. A bosszúállást illetően megoszlanak a tanítások. Mózes ötödik könyvében ez áll: „Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. Ne csinálj magadnak faragott képet (…) ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyed íziglen, a kik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsaimat megtartják.” (MTörv 5, 7-10; Károli Gáspár fordítása. A 20. század egyik katolikus fordításában a „féltőn szerető” helyett „féltékeny” szerepel.)
Máté evangéliumát olvasva úgy tetszik, mintha Jézus átértelmezte volna Mózes tanításait: „Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek (…) Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is.” (Mt 5, 39-40) – Azaz: a rosszat jóval kell viszonozni. Hátrább lapozva még ezt is olvashatjuk: „Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: »Uram, ha vét ellenem embertársam, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?« »Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.«” (Mt 18, 21-22. SzIT, Bp., 1992.)
Ahogy elnézem: hangyányi eltérés van az ószövetségi és az újszövetségi erkölcsi értelmezések (magyarázatok, felfogások) között. Egy dolog biztos: az önbíráskodást a polgári törvénykönyv nem hagyja büntetlenül.
A szamaritánus lelkületű Auguszta baronessz angyali türelemmel viszonyult a tyúktolvajokhoz; azt mondta mindig: „Biztosan egy éhező, szegény ember vitte el a kendermagost / bóbitást / fehéret, hadd legyen neki is egy jó napja.”
A vasgyári múltamból származik a következő példa. Amikor amiatt dühöngtem, hogy eltűnt a bicskám (értsd: ellopták), akkor azzal nyugtatott meg az egyik kolléga: te vagy a hibás, mert szem előtt hagytad. A’má’ biztos, hogy tanulságos következtetés volt…
A bosszúállás humoros oldalairól is találtam példákat. Amerikai vicc: miután egy texasi kisvárosban nagyobb tétel bádogdob és trombita érkezett a játéküzletbe, pár nap múlva megélénkült a fegyverbolt forgalma. Egy árnyalattal sötétebb eset: „Holtában se tudott megbocsátani haragosának egy mórahalmi asszony: festékszóróval firkálta össze a sírkövét.” (444.hu, okt. 26.) – Olcsóbb lett volna hetvenhétszer megbocsátani…
Akárhogy bogozom, a képlet nem változik: a türelem elfogy, a mérges ember nem a következményeket latolgatja, hanem odacsap. Bárhogy csavarom, egyetlen megoldás marad: a törvény szigorával kell fellépni a gonoszság és a bűnözés, de a léhaság, tékozlás meg a pimaszság ellenében is. Ahogy az István, a király című rockoperában mondja Sarolt: „rendet kell tenni, rendnek kell lenni végre!”
Kb. egy évszázaddal ezelőtt hasonlóképpen fogalmazott a későbbi püspök is: „A társadalom rendje megkívánja, hogy legyen elegendő szankció, mert a jutalom és a büntetés nemcsak arra való, hogy javítson, hanem hogy a megsértett jogrendet helyreállítsa, s a közjót védje.” (Márton Áron hagyatéka, 27. kötet, 137. p.)
Egy példa. Tizenhét évig tartott a vasgyári életszakaszom, ebben az időszakban a dohányzás ellenségei (köztük én is) esélytelen harcot vívtak (vívtunk) a ’füstölgőkkel’. A 21. század hozta meg a törvényi megoldást: zárt helyen és bizonyos közterületeken tilos a dohányzás. Szingapúrban példás rend és tisztaság van mindenütt, közterületen még ’rágózni’ sem szabad. Hatalmas büntetésekkel tanították móresre a szemetelőket. A büntetésekből kamerázták be a közterületeket.
Ha a hatóság engedékeny és felületes, nem tilt és nem korlátoz, nem ellenőriz és nem büntet, akkor a ’civileknek’ nincsenek eszközeik és lehetőségük a csend–rend–fegyelem megőrzéséhez. Ha túlzásba visszük a ’szabadságot’, eltöröljük a korlátokat és nem tiltunk meg semmit, abból anarchia lesz – enyhébb esetben: rendetlenség…
