2020. augusztus 14., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Próbafelvételi a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen

A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség idén is megszervezi a már hagyományos próbafelvételit. Azonban a járványügyi helyzetre való tekintettel erre nem a megszokott formában kerül sor: ahogy sok minden más is, a tudásfelmérő is átköltözött az online térbe. A vizsgára július 10-én déli 12 óráig lehet jelentkezni, a próbafelvételire pedig július 12-én kerül sor. 

Azok a jelentkezők, akik biológiából teszik próbára a tudásukat, 100 ismeretlen kérdésre kell számítsanak, ahol a négy válaszlehetőségből egy vagy két helyes válasz van. Azok pedig, akik kémiából szeretnék felmérni a tudásukat, és az általános orvosi vagy a fogorvosi karra szeretnének jelentkezni, szintén 100 ismeretlen kérdéssel kell számoljanak, annyi különbséggel, hogy öt válaszlehetőség és egy vagy két helyes válasz lesz kérdésenként. Végül, de nem utolsósorban, azok a tanulók, akik a gyógyszerészeti szakot szeretnék választani, 50 ismeretlen tesztkérdésre és 50 ismert tesztkérdésre kell számítsanak, ahol öt válaszlehetőség és egy helyes válasz lesz.

A próbafelvételiről Marton Lászlót, az MMDSZ elnökét kérdeztük.

– Hogyan zajlik majd a próbafelvételi?

– Idén a próbafelvételit online fogjuk megszervezni, július 12-én, vasárnap. Elég egyszerű formát választottunk, azaz e-mailen keresztül elküldjük a tételt. A tételek kidolgozására 3 óra áll a vizsgázók rendelkezésére, ezt követően elküldjük nekik a javítókulcsot is. Ennek az az előnye az eddigi évekhez képest, hogy nem csak egy eredményt kapnak. Idén ők maguk tudják átnézni a válaszokat kérdésről kérdésre, és rájönni arra, hogy mit hibáztak. A próbafelvételi kérdéseit szintén diákok fogalmazták meg, természetesen tanári segítséggel. Ezt úgy kell elképzelni, hogy miután mi, diákok, megírtuk a kérdéseket, a tanárok átjavítják azokat, és ami esetleg túl könnyű és nem éri el a felvételi szintéjét, azt módosítják, vagy akár ki is cserélik. Összeségében elmondható, hogy a kérdések megalkotása nagyon jó diák-tanár összefogás volt.

– Hogyan és hol lehet jelentkezni?

– Július 10-én délig lehet jelentkezni a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség Facebook-oldalán megtalálható Google Forms kérdőíven keresztül a https://forms.gle/yxphdusCAXDk4prF6 linken. 

– Könnyebb vagy nehezebb a próbafelvételi, mint a valós vizsga?

– Az utóbbi években a felvételi egyre nehezebb, ebből adódóan is elmondható, hogy a próbafelvételi valamivel könnyebb. Viszont nagyon jól tudja szimulálni a valós vizsga hangulatát, hiszen egy 12.-es diáknak fel kell készülnie arra, hogy 3 óra alatt 100 kérdést kell megválaszolnia, ez pedig egyáltalán nem egy könnyű feladat. Tehát a kérdések nehézsége egy kicsivel elmarad a felvételi szintjétől, de minden más formai szempontot tekintve megegyezik a valós vizsgával. 

– Hogyan zajlott le a próbafelvételi az előző években?

– Azt kell tudni, hogy egy tanévben három próbafelvételit szervezünk. Az elsőt decemberben, a másodikat áprilisban, amikor mi visszük ki az iskolákhoz a tételeket több mint 13 erdélyi városba, a harmadik, a júliusi mindig egy marosvásárhelyi szervezésű próbafelvételi, amikor behívjuk az egyetemre a diákokat, és itt írják meg a próbavizsgát. A júliusi a vizsga teljes hasonmása, tehát beültetjük őket a terembe egy előre elkészített sorrend alapján, illetve más adminisztratív dolgokat tekintve is megegyezik a valós vizsgával. A harmadik próbafelvételi eredményeit megpróbáljuk mindig legalább egy héttel a valós felvételi előtt közzétenni, hogy azokat a részeket, amelyek esetleg nem sikerültek a legjobban, még egyszer tudják átismételni vagy megtanulni. Elmondható, hogy a júliusi mindig ugyanúgy zajlott, mint a felvételi. Idén viszont már az áprilisi próbát is online kellett megszerveznünk, tehát mostanra már nem teljesen új a feladat. 

– Meglátásod szerint jobb az online forma?

– Szerintem nem annyira jó, hiszen veszít az élményből és a minőségéből. Azonban mindenképpen segítségül szolgál a diákok számára. Az nem is volt kérdés, hogy megszervezzük-e, mindenképpen meg akartuk tartani idén is, még ha nem is a megszokott formában. Azért is ragaszkodunk a próbafelvételihez, mert az a tapasztalat, hogy otthon vagy magánórákon egyszerre kevesebb tételt oldanak meg, mindössze egy-két fejezetből veszik át a kérdéseket. Ritka az, hogy a teljes tananyagot átölelő 100 kérdésből álló tesztet oldjanak meg otthon a diákok.

– Nem tudtátok volna megszervezni a megszokott formában, on side?

– Eleve a szervezési folyamatokat hamarabb szoktuk elkezdeni, és elég bizonytalan az on side vizsgák helyzete. Ezért arra a döntésre jutottunk, hogy az online változat biztosabb. Illetve arra is gondoltunk, hogy a szülők sem engedik el szívesen a minimálisnál többször a gyerekeiket otthonról, csak azért, hogy részt vegyenek egy próbafelvételin, főleg, hogy sokan vannak, akik az ország különböző pontjairól érkeznek. Megemlítem azt is, hogy az online verziónak van előnye is, hiszen több diákot elér, mivel itt nem akadály a távolság. Ebben a formában a távolabb élő, akár a határon túli felvételizők is részt tudnak venni. Az előző években a júliusi próbafelvételin kevesen vettek részt, hiszen nem sok ember volt, aki feljött egy héttel hamarabb csak azért, hogy részt vegyen a próbán. A másik pozitív dolog, hogy mivel nincs nyomdaköltség és semmiféle más költség sem, ezért idén áprilisban és most is ingyen vehetnek részt a diákok a próbafelvételin.