2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tovább tart a patthelyzet Spanyolországban

  • 2016-08-02 16:14:55

  • MTI

Nem vezetett eredményre Mariano Rajoy, a júniusi spanyol parlamenti választásokon győztes konzervatív Néppárt (PP) miniszterelnök-jelöltjének kormányalakítási tárgyalása a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkárával kedden Madridban.
Pedro Sánchez a találkozót követő sajtótájékoztatóján megismételte eddig is hangoztatott álláspontját, hogy pártja nem támogatja a konzervatívok kormányalakítási szándékát. „Ha a jobboldaliak nemet mondanak, miért támogassa a baloldal Rajoyt?” – fogalmazott a politikus, hangsúlyozva, hogy a PPnek a parlament többi, konzervatív pártja között kell keresnie a szövetségeseket. (A katalán és baszk konzervatív, egyben nacionalista pártok nagyobb autonómiát, illetve függetlenségi népszavazást kérnének a támogatásért cserébe, amit a Néppárt elutasít.)
A szocialista főtitkár szerint ha végül senki sem akar majd megállapodni Mariano Rajoyjal, az az ő problémája, az ő felelőssége, és nem a többi politikai erőé.
Mint mondta, az alig egyórás megbeszélésen az ügyvezető miniszterelnök egy nagykoalícióban való részvételt ajánlott a szocialista pártnak, amit azonban ő elutasított. „Mi vagyunk a Néppárt alternatívája. (…) Nem támogatjuk azt, akit le akarunk váltani” – jegyezte meg.
Hozzátette, hogy szerinte a szocialista szavazók sem akarják a konzervatív miniszterelnök-jelölt támogatását. „Ha Pedro Sánchez továbbra is nemet mond, akkor újra meg fogjuk ismételni a választásokat” – értékelte a megbeszélést Mariano Rajoy, akit VI. Fülöp spanyol király múlt csütörtökön kért fel arra, hogy alakítson kormányt. A jelenlegi ügyvezető miniszterelnök szerint nem javítja egy ország hitelességét, presztízsét, ha egy éven belül háromszor tartanak választásokat, ezért sajtótájékoztatóján többször is hangsúlyozta: Spanyolországnak sürgősen kormányra van szüksége. Ehhez azonban a szocialista főtitkár és pártja részéről is kompromisszum kell, mert nélkülük nem lehetséges egy stabil kormány megalakítása – érvelt.
Véleménye szerint nem elég csupán egy jelölt megválasztásáig eljutni, hanem arra is szükség van, hogy az új kabinet képes legyen kormányozni. Ennek érdekében tett javaslatokat a találkozón; egyebek mellett négy munkacsoport felállítását tartja szükségesnek az alkotmány, a gazdaságpolitika, az oktatás és a szociálpolitika területén, amelyekben közösen alakítanák ki a következő parlamenti ciklus reformjainak menetrendjét. A konzervatív politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy összevetette saját programját azzal a paktummal, amit néhány hónapja a szocialisták kötöttek a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális párttal, és több mint száz pontban talált egyezést. Több köt össze minket, mint ami elválaszt – jegyezte meg és hozzátette azt is, hogy ha van akarat, akkor lehetséges a megállapodás. Mariano Rajoy szerdán Albert Riverával, a Ciudadanos elnökével tárgyal, hogy ezt követően kikkel és mikor ül tárgyalóasztalhoz, egyelőre nem lehet tudni.
Spanyolországot több mint hét hónapja bénítja politikai patthelyzet; a decemberi parlamenti választásokon a Néppárt nyert, de kis fölénye nem volt elég az önálló kormány létrehozásához, a többi parlamenti erő pedig elutasította az együttműködést. A helyzet most, a júniusi választások után is hasonló, a konzervatívok egyedül nem tudnak kormányt alakítani, a 350 fős törvényhozásban 137 mandátumuk van. A miniszterelnök parlamenti megválasztásához az első szavazáson abszolút többségre, 176 képviselő támogatására van szükség. Sikertelenség esetén az újabb szavazáson már elég az egyszerű többség, azaz a voksoló képviselők támogatásának többsége. A Ciudadanos már jelezte: a második körben tartózkodással segítik a PP-t, de semmiképpen nem szavaznak igennel. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató