2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A törvényhozók több mint egyharmada váltott legalább egyszer frakciót

  • 2016-12-06 17:29:02

  • MTI

A romániai törvényhozók 38 százaléka más frakcióban fejezi be mandátumát, mint amelyikben 2012-es megválasztása után munkáját elkezdte.

A romániai törvényhozók 38 százaléka más frakcióban fejezi be mandátumát, mint amelyikben 2012-es megválasztása után munkáját elkezdte – derült ki a Közpolitikai Intézet (IPP) által készített tanulmányból, amelyet kedden ismertetett a Digi 24 hírtelevízió.
A civil szervezet adatai szerint a 2012-ban megválasztott 588 képviselő és szenátor közül 223-an legalább egyszer átültek egy másik frakcióba. A „vándorlási rekord” egyik magyarázata az, hogy a négy éve még harmadik legnépszerűbb politikai erőnek számító populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) gyakorlatilag megszűnt, névadó alapítója korrupcióért börtönbe került, a párt színeiben megválasztott csaknem 70 törvényhozó pedig más frakciókban keresett menedéket.
A Demokrata Liberális Párt (PDL) nyolcvan törvényhozója azért ült át a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) mert a két jobbközép alakulat 2014-ben egyesült. Az IPP kimutatásaiból kiderült, hogy a parlamenten belüli politikai migráció törvényhozási ciklusonként rendre megkétszereződik: a mostani 38 százalék is csaknem kétszerese az előző parlament húszszázalékos frakcióváltási rátájának, vagy több mint duplája annak, ha a mandátumukat kitöltő törvényhozók számát vesszük figyelembe. Románia eddigi legnépesebb parlamentje ugyanis időközben „visszakarcsúsodott” megszokott méretére: a leköszönő parlamentnek már csak 507 tagja van. Négy éve azért került a tervezettnél több törvényhozó a parlamentbe, mert a választási törvény többletmandátumok kiosztásával próbálta a pártokat szavazatarányos képviselethez juttatni az akkori egyéni választókerületes (vagyis többségi) választási rendszerben. Ennek az lett az eredménye, hogy 120 választókerületben két-két jelölt is mandátumot szerzett.
A parlament létszámának erőteljes fogyatkozásához az is hozzájárult, hogy a négy év alatt csak hat megüresedett helyre írtak ki új választást: azokban a körzetekben, amelyek nem maradtak képviselet nélkül, nem rendeztek időközi voksolást.
A legtöbb törvényhozó – 21 képviselő és 5 szenátor – azért távozott a parlamentből, mert a júniusi választásokon önkormányzati mandátumot szerzett. A törvényhozók közül 16-ot a korrupcióellenes ügyészség tartóztatott le, 13-at jogerősen elítéltek, 12 más intézményekbe kapott kinevezést, hat megsértette az összeférhetetlenségi előírásokat, három lemondott, nyolc meghalt. Az új parlamentnek biztosan nem lesz 466-nál több tagja, mert Románia visszatért a megyei pártlistás arányos választási rendszerhez.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató