2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tölcsérnyi meleg

Moga Annamáriát kislányként ejtette rabul a gesztenyeillatú félhomály. Órákon át nézte a pokrócba burkolózott öregasszonyt, akinek arcára különös álmokat festett a parányi kályhából elővillanó tűz fénye.

Moga Annamáriát kislányként ejtette rabul a gesztenyeillatú félhomály. Órákon át nézte a pokrócba burkolózott öregasszonyt, akinek arcára különös álmokat festett a parányi kályhából elővillanó tűz fénye. Bizonyára akkor dőlt el minden. Több mint három évtized múlva Annamária áll őrt a nagymama helyén, a Vártemplomig szaladó dombocska tövében.

– Számomra elképzelhetetlen, hogy ebben az időszakban ne áruljam a gesztenyét. Október elejétől minden évben itt töltök két hónapot – mosolyodik el beszélgetésünk elején, közben az újságpapírtölcsérek felé nyúl. A kisszekér előtt ballonkabátos, ötven körüli nő várja a tenyérmelegítő csemegét.

– Nagymamám 53 évvel ezelőtt fogott ennek neki. Nagybányáról hozta a gesztenyét, mi is többnyire onnan szállítjuk a férjemmel. Negyven éve ugyanahhoz a családhoz járunk. Ha kimerül a tartalék, akkor egy olasz vállalkozó vásárhelyi lerakatából vesszük az árut, igaz, kicsit drágábban, mint a nagybányaiaktól, 19–20 lejért kilóját – mondja, miután kiszolgálja a vevőt, aztán a szekérre mutat:

– Ez a négy kerék közel 50 éves.

Később arról mesél, hogy nagymamája még 74 évesen is kiült ide, akár a legnagyobb hófúvásban is, takarót tekert maga köré, kendőjére sapkát húzott, és várta a vásárlókat. Azok pedig érkeztek is szép számban, többen, mint most.

– Ma már annyiféle édesség kapható a boltokban, van miből válogatni a gyerekeknek. Hozzám leginkább a középkorúak jönnek, akiknek a gyerekkorát, régi őszi, téli estéit áthatotta ez az illat. Külföldre kiköltözött vásárhelyiek is felkeresnek, ha ebben az időszakban hazalátogatnak. Úgy tíz-húsz törzsvásárlóm van, ők egy nap sem hagyják ki a gesztenyevásárlást. Az idősebbek egy héten egyszer gesztenyéznek, gyakrabban nem engedhetik meg maguknak.

– Meg lehet ebből élni?

– Igen, azzal együtt, hogy adót fizetek a helyért. De én sosem gondoltam arra, hogy meggazdagodjam a gesztenyeárulásból. Tovább akartam vinni a családi hagyományt. Nagymamámnak hét unokája született, rajtam kívül egyiket sem érdekelte ez a mesterség. Én pénzügyi szakon végeztem az egyetemet, egy időben informatikát tanítottam, aztán ügynökösködtem. De szeptember utolsó vasárnapjától vagy világítástól decemberig mindig kijöttem ide. Nincs olyan munkahely, ahova felvennének, ha évi két hónapot hiányzom. De erről akkor sem tudok lemondani. Magánvállalkozóként végzem ezt a munkát, a párom és a szüleim is segítenek. Otthon együtt szemenként megvágjuk a gesztenyét, aztán itt megsütöm. A kályhát és a kisszekeret éjszakánként egy közeli cég épületében tarthatom.

– Újított valamit az elmúlt években?

– Mindent úgy teszek, mint nagymamám fél évszázaddal ezelőtt. Egy időben arra gondoltam, hogy nejlonzacskóba kellene kimérnem az árut, de lebeszéltek róla. Ez az újságpapíros, régi csomagolás az igazi.

– Mindennap kijön ide?

– Hétfőtől vasárnapig. Délelőtt 11-től sötétedésig, 6-ig, 7-ig kínálom a gesztenyét. A hatéves kislányunkat is ki szokta hozni ide esténként a párom, amikor indulok haza.

– Mivel foglalkozik az év többi hónapjában?

– Anyósoméknak van egy vállalkozásuk Szovátán, oda besegítek. De mindig ezt az időszakot várom igazán.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató