2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A többség szerint előnyös volt az Európai Unióhoz való csatlakozás

  • 2015-05-10 16:09:45

Növekedett az utóbbi évekhez képest a romániaiak európai elkötelezettsége: ma már kétharmaduk véli úgy, hogy országuk számára előnyös volt az Európai Unióba való 2007-es belépés.

Növekedett az utóbbi évekhez képest a romániaiak európai elkötelezettsége: ma már kétharmaduk véli úgy, hogy országuk számára előnyös volt az Európai Unióba való 2007-es belépés – derült ki az INSCOP közvélemény-kutató cég felméréséből, amelyet pénteken ismertetett az Adevărul című portál.
A megkérdezettek 23 százaléka állította ennek ellenkezőjét, 11 százalékuk nem válaszolt.
A tavalyi méréshez képest három ponttal, 71 százalékra nőtt azok aránya, akik európai polgároknak tekintik magukat, és 23 százalékra csökkent azoké, akik nem. Legtöbbjük – 84 százalék – az Európai Uniót az utazási szabadsággal azonosítja, 73 százalékuk a demokráciával és emberi jogokkal, 72 százalékuk számára pedig az EU a békét is jelenti a szomszéd országokkal. A megkérdezettek 63 százaléka hozta összefüggésbe az uniót a gazdasági fejlődéssel, 59 százalékuk a munkahelyekkel, és ugyanennyien a korrupció elleni harccal. A negatív csengésű társításokkal – miszerint az EU a Nyugattal szembeni alárendeltséget, az ország politikájába való külső beavatkozást, a gazdaság feletti irányítás és a nemzeti önazonosság elvesztését jelenti, illetve több bürokráciát hoz – a megkérdezettek 39-54 százaléka értet egyet.
A válaszadók 58 százaléka támogatná az euróra való áttérést, egyharmaduk ellenzi. Ugyanakkor 80 százalékuk egyetértene azzal, hogy a Moldovai Köztársaság is csatlakozhasson az EU-hoz, és csak 10 százalékuk utasítja el ennek gondolatát. Miközben a 2014-es európai parlamenti választásokon a legtöbb országban előretörtek az euroszkeptikus pártok, Romániában egyetlen parlamenti párt sem nevezhető Európa-ellenesnek, és az uniós országok között csak Bulgáriában és Litvániában alacsonyabb az euroszkeptikusok aránya, mint Romániában.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató