2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több száz fiatal érkezik Jobbágyfalvára

Kétszáz-háromszáz fiatalt lát vendégül a hét végén a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégház.

Kétszáz-háromszáz fiatalt lát vendégül a hét végén a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégház. A rendezvényen az országból, illetve külföldről érkező ifjak a kikapcsolódás mellett környezetvédelmi projektekről is tanácskoznak.

Talán Zsolt, a rendezvényt szervező magyarországi Mély Mosoly Alapítvány képviselője érdeklődésünkre elmondta, a tevékenységük a környezetvédelemre is kiterjed, így idén tavasszal ellátogattak a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégházhoz, ahol fákat ültettek. Tagjaik között vannak környékbeliek is, ezért is választották találkozásuk helyszínéül a nyárádmenti települést. A pénteken kezdődött három napig tartó rendezvényre a Románia különböző városaiból érkező fiatalokon kívül Magyarországról, Portugáliából, Olaszországból is várnak résztvevőket. Mint megtudtuk, szeretnék a környékre vonatkozó környezetvédelmi projekteket körvonalazni, például első lépés volt a faültetés, s önkéntesek segítségével eltakarítani az erdőkből a szemetet. A három nap során lesznek tehát megbeszélések környezetvédelmi tematikában, illetve az alkohol káros hatásairól, emellett kézügyességi feladatok is szórakoztatják majd a résztvevőket.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató