2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint négyezer éves királyság fővárosát azonosították Kínában

  • 2015-04-16 16:07:50

A körülbelül 4200 évvel ezelőtti Jao-korszak fővárosának pontos helyét határozták meg szakértők Kínában – erről a Kínai Társadalomtudományi Akadémia régészeti intézetének vezetője számolt be Sanhszi tartományban, egy szakmai konferencián.  

A körülbelül 4200 évvel ezelőtti Jao-korszak fővárosának pontos helyét határozták meg szakértők Kínában – erről a Kínai Társadalomtudományi Akadémia régészeti intézetének vezetője számolt be Sanhszi tartományban, egy szakmai konferencián. Vang Vej bejelentette, hogy az egyes történelmi hivatkozásokban Pingjangként emlegetett Taoszit nevezték meg a szakértők a Jao királyság központjának. Taoszi feltárása 1978-ban kezdődött, és az elhúzódó kutatások végén a település struktúrájából, a falakból, leletekből, a feltárt több mint 1300 sírból arra a következtetésre jutottak, hogy a körülbelül 2,8 millió négyzetméteres térség a Jao uralom időszakának fővárosa volt. A Jao kultúráról tartott szakmai tanácskozáson Ho Ni kutató részéről az is elhangzott, hogy mindezek után kijelenthető, a Jao-korszak nem egy legenda része, ahogyan az azt követő Sun és Jü császárok hatalomra kerülése sem az. „Mindez a valós történelem része volt” – tette hozzá. Konfuciánus történészek a múltban nagyra értékelték Jao, Sun és Jü uralkodókat, akikre szerintük az erkölcsösség és az emberségesség volt jellemző. A 20 század elején azonban mások még a létezésüket is megkérdőjelezték. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató