2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint négyezer diák ünnepelhet határon túl október 23-án

  • 2014-10-02 15:47:22

Száz Kárpát-medencei középiskola több mint négyezer diákja utazhat október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelni – közölte a Rákóczi Szövetség az MTI-vel.

Száz Kárpát-medencei középiskola több mint négyezer diákja utazhat október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelni – közölte a Rákóczi Szövetség az MTI-vel. A szervezet harmadik alkalommal hirdette meg idén ősszel a Kárpát-medencei középiskolák számára az október 23-i diákutaztatási programot. A program célja, hogy a Kárpát-medencei magyar középiskolások ellátogassanak legalább egy határ átlépésével egy másik ország magyar középiskolájához, és ott közösen ünnepeljenek október 23-án. A program kiemelt célja az is, hogy a látogatás során minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között. Az utazást pályázati formában hirdette meg a szövetség, bármely Kárpát-medencei magyar középiskola jelentkezhetett.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató